Tegnapi Őrjáratunk – amelynek nyitóképe az arcát szégyenében eltakaró Szabadság-szobor –, mint jeleztük, folyamatosan frissül, fel lehet keresni. Úgyhogy ma nem információkat, kommentárokat szedtünk össze, hanem két dologra összpontosítottunk.
Az egyik úgymond szervezési: szerkesztőségünk egyöntetűen úgy határozott, az első megjelenésünk alkalmából közölt Körkérdés után ismét kivételes helyzet van, tehát újabb körkérdésekkel fordulunk barátainkhoz az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának október 6-i ostromáról.
Kérdéseink most a következők
Mire gondolt az Egyesült Államok Capitoliumának ostromakor? (Mit akarhatott elérni Donald Trump, amikor híveit a Capitolium elé küldte?)
Mi a véleménye Donald Trump elnökségéről? (Alkotmányosan felelősségre fogják-e vonni – impeachment – a Capitoliumban történtekért?)
Milyen lesz Joe Biden viszonyulása Európához? (Különös tekintettel a kelet-európai térségre…)
A válaszokat holnap estefelé közöljük, „külön kategóriában” helyet adunk az esetleges olvasói kommentároknak is. (Címünk: [email protected])
A másik kérdéskör, ami érdekes lehet, túl az információkon: a szakemberek, diplomaták, politológusok jövőbe tekintése, elemzései, prognózisai. Ezek két témája: az egészen közeli jövőt illetően Donald Trump eltávolítása tisztségéből alkotmányos felelősségre vonással; közép- és hosszútávon Joe Bidennek és Amerikának, az amerikai kormányzatnak a tervei a világgal. (Lásd második és harmadik kérdésünket.)
Az impeachment
A közeljövőt illetően előbb az impeachmentnél is fontosabb témáról egyeztetett Nancy Pelosi amerikai házelnök pénteken Mark Milleyvel, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével: arról, hogy az „ingatag” Donald Trump elnök „ne kezdhessen bele katonai hadműveletbe, és hogy ne férhessen hozzá az atomtámadást elindító nukleáris kódokhoz”. A CNN, a Washington Post és az AP forrásai szerint a katonai vezetés biztosította Pelosit, hogy megtették a megfelelő biztonsági intézkedéseket.
Pelosi minderről egy levélben számolt be a képviselőház tagjainak, amelyben „ingatagnak” nevezte a leköszönő amerikai elnököt. „A helyzet a mentálisan beteg elnök miatt nem is lehetne veszélyesebb. Ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy megvédjük az amerikai népet [Trumpnak] az országra és a demokráciára irányuló támadásaitól.” A házelnök hozzátette, hogy közel ötven évvel ezelőtt a republikánusok végre azt mondták Richard Nixonnak, hogy elég volt és ideje távoznia. „Ma az elnök veszélyes és zendüléssel felérő tettei nyomán a kongresszus republikánusainak követniük kell ezt a példát, és felszólítani Trumpot, azonnal távozzon a hivatalából. Ha az elnök nem mond le magától, akkor a kongresszus folytatni fogja a munkát”, utalt Pelosi pénteken arra, hogy akár már a jövő héten szavazhatnak Trump eltávolításáról, és ha ezt a képviselőház és a szenátus is elfogadja, akkor Trumpnak nem csak távoznia kell hivatalából, de soha többé nem vállalhat politikai szerepet. Ámen.
Bidenről – illúziók nélkül
A találó kifejezést a lenyűgöző pályafutású, ma is aktív nyolcvanöt éves Kocsis Tamástól kölcsönöztük, ő használja remek cikkében, amelyet az Újnépszabadság közölt. Bevezetője után Kocsis Tamás Joe Bidenről megállapítja: „Teherán, Jalta és Potsdam óta nem volt amerikai elnök, akinek hivatalba lépését olyan sokféle várakozás és ellentűz előzte volna meg pártállástól, ideológiainak nevezett érdekhatalmi világlátástól, gazdasági, társadalmi helyzettől függően, mint az övét. Magában az Egyesült Államokban s nem kevésbé a világban – beleértve Európát és benne az Európai Uniót, Magyarországot is.”
És ennek jegyében – az elnök programjából kiindulva – egy szóban megfogalmazva: kiszámíthatóságot vár Bidentől. (…) Ám „Joe Bidennek különösen nehéz lesz teljesítenie ezt az ígéretet. Ez derül ki az Economist/YouGov közvélemény-kutatásából is: a republikánus Donald Trumpra szavazó amerikaiak túlnyomó többsége ugyanis nyíltan meghirdetve, nem fogadja el a jövőben sem a jelenlegi elnök vereségét.” (…) Simonyi András, a washingtoni Atlanti Tanács vezető kutatója, volt washingtoni magyar nagykövet joggal vár egyszerre kiszámíthatóságot és újfajta bonyadalmakat, írja Kocsis Tamás, és idézi Simonyi szavait: „Joe Biden színre lépése és Angela Merkel távozása az eszköztár szempontjából fontos változás, de 2021-ben a prioritásokat a kihívások határozzák majd meg. Mindenekelőtt meg kell fékezni a koronavírus-járványt, újra kell indítani a világgazdaságot. A Nyugat, tehát Amerika és szövetségesei és Kelet, értsd Kína, valamint Oroszország viszonyában egyebek között nagy jelentősége lesz, hogy stratégiai háború alakul-e ki például a vakcinafejlesztésekből, az oltások globális elosztásából. Illetve, hogy milyen, nem hagyományos hadviselésnek számító orosz és különösen kínai lépésekre kerül sor. A Biden-adminisztráció számára különösképp meghatározó kérdéssé lép elő a nyugati demokráciák állapota, amit az Egyesült Államokban a Nyugat összetartó erejének, egyfajta ragasztóanyagnak tartanak. Ahogyan az is kérdés: megújul-e a nyugati szövetségi rendszer, vagy maga előtt görgeti a belső konfliktusait. Ne legyen kétségünk, noha Donald Trump nem hitt a multilateralizmusban (a többoldalú diplomáciában) és így az EU-ban sem, a globális intézményrendszer – a NATO, az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) – megújítását Biden is kritikusnak tartja, és ezt amerikai vezetéssel képzeli el.”
Rendkívül fontos és kényes kérdés következik. Kocsis: „NATO ügyben ehhez hozzáteszem, hogy az Észak-Atlanti Szerződés 5. cikkelyét – amerikai nyomásra – szándékosan eleve úgy fogalmazták, hogy még véletlenül se foglaljon magában automatikus védelmi garanciát. Csupán annyit szögez le, hogy egy NATO-tagállam megtámadása esetén a szövetségesek egyeztetnek, azután mindenki maga dönti el, miként siet az érintett segítségére. Ami ma talán úgy is értelmezhető, hogy nem csak Washingtonban, hanem az Uralig értelmezik úgy: Európa nem csak gazdasági, hanem katonapolitikai értelemben is „euroatlanti”, vagyis az óceán innenső oldalán London épp úgy része, mint Moszkva. Nem utolsó sorban a manapság indokolhatatlanul ritkán emlegetett, békés együttműködés gondolatának jegyében született és felújítandó, 1975-ben elfogadott helsinki záróokmány szellemében.”
További két-három aktuális életbe vágó kérdés: „A globális világ jegyében a jövőben épp úgy közös érdek az USA további felelős közreműködése a klímaváltozás megfékezésében (párizsi klímaegyezménybe való tényleges visszatérés, amit Trump felmondott), mint a migrációnak nevezett legújabb kori népvándorlás gyökerekig ható megoldásában vagy éppen a digitalizáció, kibernetika által szolgáltatott újabb és újabb meglepetéseknek az emberiség érdekében álló észszerű kezelésében.” (…)
Végül: „A trumpizmus pandémiával fenyegető pusztító vírusa ellen – bárki is a lakója a következő négy évben a Fehér Háznak – nyoma sincs közel s távol hatékony vakcinának. Ilyen, korábban amerikai elnökválasztásnál talán sohasem tapasztalt kóros körülmények között – amelyek fenyegetését az elmúlt napok történései még inkább megerősítették – minden korábbinál fontosabb a világ számára is, hogy merre megy tovább az Egyesült Államok legalább a következő évtizedben: Trumppal, vagy Trump nélküli trumpizmussal, vagy Bidennel s később akár Kamala Harris, most frissen megválasztott alelnök asszonnyal az Ovális Irodában.
Mit várok tehát Bidentől? A világon a legnagyobb felelősség bíró hatalomhoz méltó, kiszámíthatóan felelős politikát. Azt inkább csak remélem, hogy – ez teljesíthető…”
Mindenképpen, Őrjáratunkra számára fáradságos, mindnyájunk számára érdekes tizenkét nap elé nézünk. Bármi megtörténhet?
