„Az éjnek rémjáró szaka”: Hamlet szavaira Orbán Ottó azonos című könyvének mottójában leltünk rá. (A költő akkor már tudta, hogy rövidesen meg fog halni).
Most van az éjnek rémjáró szaka… (…)
Most bő vért meginnám. Shakespeare – Arany János
Az Őrjárat Rembrandt híres hatalmas festményéről, az Éjjeli őrjáratról jutott eszünkbe szerénytelenül, mert hát sorozatunkkal célunk az őrjáraté: „Valamely útvonalon ellenőrző, rendfenntartó szolgálatot teljesítő kisebb fegyveres kötelék”. Az útvonal adott: az aznapi sajtó zegzugos hálózata; ellenőrző szolgálat? – mondjuk, rendfenntartó? – humoros, tehát játsszuk meg; kisebb? – a lehető legkisebb, ez stimmel leginkább; fegyveres? – fegyverünk a toll, a szó, tudjuk, lehet erős fegyver is; kötelék? – lásd humor…
Új rovatunk címe leginkább talán mégis Bajor Andor ötven évvel ezelőtti sorozatából, az Éjféli Ügyeletből ihletődött – a tudatalattinkban. Persze Bajort lehetetlen utánozni, nem is akarhatjuk.
Mit láttunk első őrjáratunkon, az év első napján, mi tűnt föl?
* Kezdjük azzal, hogy láttunk egy cikket, amelyik többek között arról szól, hogy milyen előnyökkel jár(hat) a Brexit az Európai Unió számára. „A távozás következményei nem egyformán jelentkeznek a két oldalon. Nagy-Britannia közel jár a felbomláshoz, mert komoly az esélye, hogy Skócia és Észak-Írország a kilépés mellett dönt, és más-más úton ugyan, de csatlakozik az integrációhoz. Az EU ugyanakkor régóta meglévő, jelentős akadályokat távolított el az útjából és ismét beindította a német–francia motort a szorosabb együttműködés érdekében. A francia külügyminisztérium főtitkára sajnálatosnak nevezte a britek kiválását, ám úgy értékelte, hogy az hozzájárult az EU megerősödéséhez, miután a szervezet végig az egységét bizonyította a tárgyalásokon. Emellett a közösség olyasmiket csinál mostanában, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: lépéseket tesz a kvázi szövetség felé. Ennek része, hogy újragondolják a földrész szerepét, Macron így találta ki a stratégiai autonómiát.”
* Példátlan dolgok sorozata történik Amerikában, legutóbb a nem egészen három hét múlva, január 20-án távozó Donald Trump elnököt újabb kudarc érte: a republikánus többségű szenátus megválasztása óta első alkalommal leszavazta a vétóját. (Kezd feltűnően nem kifizetődővé válni a vétóval való zsarolás.) Az elnök a 740 milliárd dolláros védelmi költségvetésről szóló törvény ellen emelt kifogást, ezt a szenátus a szükséges kétharmados többségnél jóval nagyobb arányban írta felül. Trump eddig nyolcszor vétózott, mindannyiszor sikeresen.
* Érdekes és fontos interjút közöl a Cotidianul Ciprian Necula roma emberjogi harcossal, a szociológia doktorával a Romániában tapasztalható „ignoráns rasszizmusról”. Necula megállapítja: „A mi nacionalizmusunk idegengyűlölő. Kultúránk mélységesen rasszista. Sok ember nincs is tudatában annak, hogy ő rasszista.” Erről az AUR jut eszünkbe, amelynek tagjai harsányan hirdetik EU-pártiságukat, ugyanakkor fel akarják számolni az RMDSZ-t. Hogy is van a mondás? „Két dolgot nem bírok: az antiszemitizmust és a zsidókat.”
* A csodálatos magyar ismeretterjesztő portál, a Qubit tudományos igényű cikk címében közli az egyesek számára nyugtalanító, mások számára megnyugtató felismerést: „Az emberiség sorsa a 2020-as években: együttműködsz, vagy meghalsz”. A lehetőségek meglehetősen polarizáltak: „Klímaapokalipszis után harc botokkal és kövekkel a civilizáció romjain, vagy poszthumán evolúció? Hogy melyikhez közelít majd a valóság az évszázad második felében, leginkább azon múlik, hogy az emberiség a következő tíz évben le tudja-e győzni saját evolúciós programját. Szathmáry Eörs evolúciós biológus, Chikán Attila közgazdász, Pintér Róbert információstársadalom-kutató és Nyiri Gábor agykutató a jövőről.” Erről meg a híres vagylagosság jut eszünkbe: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Ezt ugye Robert Schuman (1886 -1963) luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikus mondta, és most ágy tűnhet fel, hogy a Qubit (és azóta sok forrás) őt, az ő mondását parafrazálta. Tény, hogy erős, tartalmas kijelentés. Csakhogy maga is parafrázisnak fogható fel; előtte nagyjából száz évvel mondta Friedrich Engels: szocializmus vagy barbárság. Egyelőre utóbbi inkább látszik bejönni… Vagy nem?
* Végül rövid őrjáratunkról hazatérve, saját házunk táján körülnézve fel vagyunk rá készülve, hogy némely körökben felháborodást fog kelteni a bukaresti A Hét kereken ötven évvel ezelőtti, Lukács Györggyel készített interjújának a közlése. Nem „védekezésül”, de el kell mondani: ha már egyszer megjelent, és ha egyik célunk a weboldalunkkal pont a régi lap emlékének ápolása, akkor tessék ezt a közlést egy kordokumentum megjelentetésének tekinteni. Lukács György ma is az egyik „legoktatottabb” gondolkodó Nyugaton, esztétikáját a Pázmány Péteren is tanítják (vagy már nem?). Kevesen tudják, de 1967-ben szerepelt az irodalmi Nobel-díj jelöltjei között is. Tény, hogy pályája és műve ellentmondásos, azt is tudni, mennyire nem kedveli a mai konzervatív kurzus – beszédes idézet egy december közepén megjelent írásból: „Úgy tűnik, a világhírű filozófus hagyatéka sem nyugodhat (emléke sem: szobrát már korábban elhurcolták el a XIII. kerületi Szent István parkból), miután 2018. május 25-én – a Mérce tudósítása szerint – az MTA KIK lecserélte a zárat Lukács György filozófus egykori Belgrád rakparti otthonán, ahol a Lukács-hagyatékot, illetve az utolsó időkben annak maradványait addig őrizték, és eltávolította onnan a Lukács Archívum utolsó munkatársát is. Az Archívum és nemzetközi kutatóhely bezárt. –, mindezekkel együtt a világhírű filozófus megszólaltatása A Hét 11. számában, ötven évvel ezelőtt hatalmas sajtós fegyvertény volt, meglehet az utolsó, hiszen hat hónapra rá Lukács György elhunyt.
Levezetésül két idézet, mégis, az ötven évvel ezelőtt megnyilatkozó Lukács Györgytől:
– „Már diákkoromban, tehát 1900 körül nagyon összebarátkoztam az erdélyi Benedek Marcellel. Vele és Bánóczi Lászlóval együtt mi hárman létesítettük a Tháliát, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy a realizmus irányában forradalmasítsa a színjátszást. Ebből vajmi kevés valósult meg akkor, de a barátság fennmaradt. Benedek Marcell meghívott egy vakáció alkalmából a székely vidékre, pontosabban Kisbaconra. Kolozsváron is jártam.”
– „Magyarország, és nemcsak Magyarország, a kapitalizmus fejlődésében „a porosz utat” követte, azaz a hűbéri viszonyokat fenntartva, konzerválva, ezekre építette a tőkés rendet. Tudjuk azt, amit erős hittel vallok, hogy a valóságot felfedni, az igazi fejlődést és annak helyes ideológiai vetületét megragadni csak úgy lehet, ha a történelem alapvető társadalmi kérdéseihez térünk mindig vissza. Ez az alapvető kérdés pedig gazdasági és társadalmi elmaradottságunk realitása volt, amelynek törvényszerű következménye a kulturális elmaradottság; a fejlődés „porosz útja” törvényszerűen kettősséget szült a kultúrában, az irodalomban, a szellemi élet sok más területén.”