Az Amerikai Népszava cikke.

Orbán Viktor elfeledkezik arról, hogy nemcsak ő élt 1989-ben, hanem mások is. Vannak, akik pontosan emlékeznek arra, mi történt 1989. június 16-án a Hősök terén. Akkor már eldöntött dolog volt, hogy az orosz hadsereg kivonul Magyarországról. Ezt a pártállam vezényelte le, amihez Orbánnak semmi köze nem volt. Orbán hülyének néz mindenkit.

Nem Orbán Hősök terén elmondott beszéde miatt vonultak ki az oroszok. Ellenkezőleg: Orbán pökhendi beszéde miatt az oroszok majdnem visszfordultak. Akkor ugyanis olyan volt a szovjet vezetés, hogy baráti módon viszonyult a magyar függetlenségi törekvéshez, s meg akarta szüntetni a szovjet megszállást. Orbán beszéde egyszerűen nevetséges volt.

Viszont igaz, hogy Orbán hozta vissza az oroszokat, s tette Magyarországot újra az oroszok gyarmatává. Orbán senkit nem küldött haza. Orbán csupán mellékszereplője volt az 1989-es rendszerváltásnak, s amit a kommunista pártállam csinált, azt magának tulajdonítja.

Már az is felháborító, ahogy az erről szóló posztjában hazudik. Azt írja: „Mi az a cenzúra? Ha kiposztolsz valamit, ami odafönt nem tetszik, és másnap érted jönnek és elvisznek. Mert véleményed volt.” Mi is éltünk akkor, Orbán, ne hazudj. Senkit nem vittek el azért a nyolcvanas években, mert véleménye volt. Téged sem. Szuverenitásról sem hazudoztak, nem próbálták nemzetbiztonsági veszélynek mondani azt, ha a sajtó elmondta az igazságot. Arról nem beszélve, hogy a kommunista pártállamban a legfelső vezetésben sem volt olyan arcátlan lopás és rablás, amit te művelsz, senkinek nem gazdagodott úgy a családja, mint a tied. A kommunista diktatúra különb volt, mint te.

Orbán azt próbálja ezzel a hazugsággal elhitetni, hogy ő már egy birodalmat „meglékelt”, most jön a második, Brüsszel. Először is, Orbán nem lékelt meg semmit. Eldöntött tény volt a Szovjetunió kivonulása és felszámolása. Másrészt, „Brüsszel” nem egy birodalom, hanem szabad országok önkéntes szövetsége, ahonnan Orbán bármikor kiléphet, ha akar.

„Brüsszel” nem fenyegeti Magyarországot, hanem minden jó, ami az elmúlt húsz évben Magyarországon történt, az Európai Uniónak köszönhető. Orbán minden aljassága ellenére. Ahogy Orbán nem buktatta meg a Szovjetuniót, nem buktatja meg „Brüsszelt” sem. Az egész hazugság a magyarok átveréséről szól, hogy elhiggyék: Orbán menti meg őket.

Magyarországnak még a kommunisták sem okoztak annyi kárt, mint Orbán. Lepusztította az országot, kifosztotta, lezüllesztette, az uniós pénzektől elvágta, a nyugati típusú politikai rendszert megsemmisítette, és Magyarországot orosz és kínai gyarmattá tette. Brüsszeltől ez az ország csak jót kapott, ezzel szemben Orbántól csak rosszat.

Akik nem éltek 1989-ben, gondolhatják, hogy Orbán valami hős volt. Akik viszont éltek, azok pontosan tudják, hogy Orbán már akkor is egy csaló volt, aki megpróbálta magának kisajátítani azt, amihez semmi köze nem volt. Képes volt kockáztatni ezért, hogy az orosz hadsereg visszafordul. Szerencséje, hogy a kommunista pártállam ezt is megoldotta.

Orbán nem volt utcai harcos, hanem egy paprikajancsi, aki akkor kezdett el bohóckodni, amikor annak már semmiféle komoly következménye nem volt. Mindenki tudhatta, hogy a pártállam békés rendszerváltásra készül, a Szovjetunió megszűnik. Orbán a kommunista rendszerben járhatott a jogi egyetemre, ami jól mutatja, mekkora üldözött volt.

Néhány hozzászólás:

nagyondühös
Külön köszönet ezért a cikkért. Sajnos meglehetősen ritkán íródnak le a magyar nyelvű médiában a történelmi tények.
Orbánnak semmi köze sem volt a rendszerváltáshoz. Mo.-on, sőt az egész keleti blokkban az emberek, és az akkori politikaivezetők feje felett születtek meg a döntések a két akkori világhatalom, az USA (Reagen) és a SZU (Gorbacsov) között.
A SZU sem technológiailag, sem pedig gazdaságilag nem volt versenyképes a nyugati világgal, és nehezítették az oroszok helyzetét az afganisztáni háború terhei, emberveszteségei is. Az oroszok belátták, hogy képtelenek megtartani a II. vh.-ban elfoglalt európai területeket (keleti blokk), azonban mindkét világhatalomnak érdeke volt, hogy a területátadások(!) békésen, fegyveres konfliktusok nélkül történjenek meg. A politikai egyeztetések 1985-ben kezdődtek (Orbán akkoriban még az egyetemi éveit taposta), és különböző helyszíneken folyamatosan ismétlődtek. A keleti blokk országaiban a titkosszolgálatok felügyelete mellett zajlott le a rendszerváltás.
Orbán az akkori belügyminiszter veje (Stumpf István) által vezette Társadalomtudomány (Bibó) Szakkolégium környékén sertepertélt, és az így szerzett, Stumpfon keresztül „lecsorgó” információk alapján ült fel a rendszerváltás hullámaira, majd lovagolta meg azt. Orbán a III/III-as múltjáról bőszen hallgat pedig a magyar médiában is jelentek meg erről információk. A tények közé tartozik még az is, hogy az oroszok rendszerváltáskor kamionszámra vitték ki a titkos iratokat, ügynöki jelentéseket az akkori Belügyminisztériumból. Igencsak esélyes, hogy Orbán erős „kötödése” Putyinhoz emiatt van. (Putyin 1985-ben végezte el a legmagasabb szintű orosz hírszerzési iskolát, majd azt követően 1990-ig különböző aktív titkosszolgálati munkát végzett, és 1999-től már Oroszország miniszterelnöke volt. Nem kétséges, hogy Putyin maximálisan kihasználta/kihasználja a KGB-ben szerzett tapasztalatait, és a KGB információit.

zed
Az egész élete egy hazugság ennek az embernek, és már harminchat éve élősködik rajtunk. Magyarország tragédiája, hogy még nem sikerült a jól megérdemelt életfogytiglani büntetését kiróni rá és az aljas, rohadék bandájára.

dezso57
Gorbacsov hirdette meg a peresztrójkát A többi meg jött utána. Határnyitás meg a szovjet csapatok kivonulása. Az Orbánnak ebbe semmi szerepe nem volt.

Garfield
Meglékelte a szovjet birodalmat?
És mit szól ehhez a dicsekvéshez Putyin, aki pont visszaállítani akarja a régi SZU-t?

Zsuzsanna
Zsákutcai harcos! – én inkább így nevezném.
Valóban mindenkit békén hagytak a nyolcvanas években, ezt én is megtapasztaltam amikor az ifj. Rajk László lakásán ahol egy kis alternatív köröcske működött, engem is felírtak a rendőrök. Semmi következménye nem lett.

Molnár Géza
„Orbán, ne hazudj”
Ez az ipse mindig hazudik.
Az akkori majomkodásának semmi köze nem volt az oroszok kivonulásához.
Nem ő döntött arról.
A jelenlegi helyzethez képest, akkor volt egy okos orosz politikus.
Gorbacsov átrendezést, peresztrojkát hirdetett, neki köszönhetjük az oroszok kivonulását.
Orbánnak a lopásait köszönhetjük.
Úgyhogy, Gorbi bácsit hálából akár fenéken is puszilhattuk volna.
Orbánt viszont a lopásaiért a magyar nép már régen fenéken billenthette volna.

Pesti Gúnár
Orbán: én soha nem hazudtam – 2006. IX. 22.
0rbán: ne is figyeljenek oda arra, amit mondok – 2011. IX. 6.

Theodoric
Orbán azt próbálja ezzel a hazugsággal elhitetni, hogy ő már egy birodalmat „meglékelt”,”
Ami azt illeti, legfeljebb egy dinnyét lékelt meg, ha egyáltalán.

István
„Orbán hülyének néz mindenkit.” És, és? Tévedne?

Garfield
1989. március 15., Magyar Televízió székháza előtt
Cserhalmi György felolvassa a 12 pontot, hogy mit kíván az ellenzék, aminek a 9. pontja a szovjet csapatok kivonása volt. 1989 március 15 – Cserhalmi György – 12 pont — disq.us Az a Feketedoboz készítette, ami Orbánnal is interjút csinált, és amiben Orbán így beszél az apjával kapcsolatban: Megtekintés — uploads.disquscdn.com; Mi leszel, ha nagy leszel — disq.us

Nagy Ferenc

Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.” – mondta Orbán 1989. június 16-án.
Orbán ott és akkor nem „követelte” a szovjet csapatok kivonását. Sőt, ami még rosszabb, mondatait nem is a regnáló Németh-kormánynak címezte, hanem annak a majdaninak, amely a szabad választások nyomán alakul meg. Annak is csak „azonnali tárgyalásokat” ajánlott.
– O1G. ebben az egész történetben nemhogy főszereplő, még statiszta se volt. Annyi köze van a szovjet csapatok kivonásához, mint nekem. De azért hazudni talán mégse kellene. Hazudni azt, hogy egyedül neki volt mersze ezt a problémát bolygatni. Volt mersze ugyanott, a Hősök terén Rácz Sándornak is, s három hónappal korábban egy általa felolvasott kiáltványban Cserhalmi György színművésznek.
– És milyen retorzió érhette volna a „bátor” Orbánt? Semmilyen – és ezt ő maga pontosan tudta. De azt nem tudta – noha ekkor már hivatásos politikus volt –, hogy Lázár Györgytől Grósz Károlyon át Németh Miklósig és Nyers Rezsőig minden magyar miniszterelnök és pártvezető egyfolytában tárgyalt Gorbacsovval az ún. Déli Hadseregcsoport – legalább részleges – kivonásáról. Ő egyet tudott: azt, hogy szovjet kérésre ezekről a tárgyalásokról soha egyetlen kommünikét sem adtak ki, ilyenformán a magyar közvéleménynek sejtelme se volt arról, hogy a szovjet csapatok részleges vagy teljes kivonása a leghivatalosabb és legmagasabb szinten napirenden van. Orbánnak tehát könnyű volt úgy tennie, mintha ő követelte volna ki „a tárgyalásokat”.
A mi Viktorunk már akkor is politikusi alkatának legerősebb vonását, a ravaszságot mutatta fel. (Rókább a rókánál.) Egyszerűen visszaélt azzal, hogy Gorbacsovék semmi szín alatt nem kívánták a szovjet-magyar alkut a NATO orrára kötni.
{ ps.: a részleges csapatkivonás keretében 1989. április és május között a bejelentésnek megfelelően elhagyta Magyarországot a veszprémi 13. harckocsizó gárda-hadosztály.
1991. június végére az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét.}

Shadow Threat
Sőt kiengedték külföldre is. Soros ösztöndíjasa lett. A felesége révén, meg amúgy is, a belügyminiszter kitartottja volt.

Péter A Szilasi
De tényleg a közvetlen környezetének lehet ez a legszarabb, mert ott kell ülni vele, mikor ezeket mondja, és bólogatni, aztán pedig továbbadni. Nagyon kegyetlen lehet visszatartani nekik a röhögést. És nem szabad megkérdezni,hogy: na de ne már, főni, szerinted még ezt is elhiszik a Zemberek?!:))