Petschnig Mária Zita szerint akkora hazugságokra épül a kommunikáció, hogy az átlagembernek eszébe sem jut megkérdőjelezni.
Esélyünk sincs elérni az orbáni víziót, hogy 2030-ra az EU öt legjobban élhető országa közé kerüljünk, mert a kormány leépíti az oktatást és az egészségügyet, így romlik versenyképességünk. A régiós országok listáján is egyre lejjebb csúszunk. Amíg az összeszerelés helyett nem a tudásra építünk, maradunk, ahol vagyunk. Orbánnak
eszében sincs kivezetni az országot az unióból, hiszen akkor elértéktelenednénk keleti barátai, Kína és Oroszország számára. Petschnig Mária Zita közgazdásszal, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
– Tizennégy éve építjük a munkaalapú társadalmat a tudás alapú helyett. Menynyi időt vesztettünk a rossz iránnyal? Mennyi lenne ledolgozni
a hátrányt?
– A munkaalapú társadalom Orbán Viktor értelmezésében azt jelenti, hogy nincs szociális piacgazdaság, szociális juttatás, azaz csak a munkából lehet jövedelmet szerezni. Az egykori szocialista országokhoz viszonyított lecsúszásunk folyamatos.
Amikor 2010-ben Orbán Viktor bemutatta kormányprogramját, mert akkor még volt ilyen, arról beszélt, szeretné, ha a rendszerváltás idején az egykori KGST-országok között
még meglévő, de azóta elveszített vezető szerepünket visszavennénk.
Az adatok nem azt mutatják, hogy ez sikerült volna. Az elmúlt tizennégy évben az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP) tekintve megelőzött bennünket Észtország, Litvánia, Lengyelország, és a 2022-es adatok azt mutatják, a lettek és a románok is egyre közelebb vannak hozzánk. Az európai átlaghoz való felzárkózásunk tempóját tekintve a mezőny hátsó részében vagyunk, a tizenegy uniós, volt szocialista ország között a 8. helyen. Egyre jobban távolodó álomnak tűnik az orbáni vízió, hogy 2030-ra hazánk Európa öt legjobban élhető országa közé kerüljön.
A gyászos szereplés egyik oka, hogy a kormány tönkretette a munkavégző-képességet. Az oktatási rendszer nem a kiművelt emberfőket képezi, az egészségügy pedig nem
védi, inkább megbetegíti a munkaerőt, amit a lepusztult környezet is gyengít. Emellett a termelékenységi felzárkózásunk is elakadt. Orbán rendszerében nem a piaci folyamatok szabályozzák a gazdaságot, hanem a politika. Jó példa erre, hogy a tavaly elfutó költségvetési hiány és adósságállomány mellett is meg akarja venni a kormány a Budapest Airportot, „stratégiai befektetésként.” Noha nem látni a gazdasági
stratégiát, politikait annál inkább: folyamatosan uralni mindent az országban, majd erre alapozva tovább növelni a hatalmat. A kormányzati retorikát a tények nem zavarják,
akkora hazugságokra építik a kommunikációt, amelyeket az átlagembernek eszébe nem jutna megkérdőjelezni.
– Ha már szóba került a költségvetés: mekkora probléma a tartósan magas hiány? A deficit jó eséllyel a várható választási osztogatás miatt továbbra is magas marad.
– A tavalyi költségvetést 2022 nyarán fogadták el azzal feltételezéssel, hogy 2023-ban vége lesz az orosz–ukrán háborúnak, megkapunk minden uniós pénzt, az európai konjunktúra beindul, az energiaárak visszaesnek, az infl áció csökken. Vagyis irreálisan optimista volt a forgatókönyv: 4,1 százalékos növekedés, 5,2 százalékos infl áció, 3,5 százalékos GDP-arányos hiány. Gyorsan kiderült, ez teljesíthetetlen, így 2023 márciusában új költségvetésben módosítottak a számokon, visszavettek a növekedésből, emelték az inflációt és a hiánycélt. Ám ez még mindig elégtelennek bizonyult. Jól mutatja a kormányzat működését, hogy miközben Varga Mihály pénzügyminiszter ősszel a közgazdász vándorgyűlésen arról beszélt, hogy például a hadi kiadások, a támogatott hitelek csökkentésével tartható a hiány, néhány óra múlva Kocsis Máté bejelentette, megszorításokról szó nem lehet, és nem is lett.
Vagyis szó nincs egyensúlytartásra törekvő költségvetési politikáról, ami az eladósodás fölpörgésében is kifejeződik. Komoly probléma, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – Orbán Viktor elvárását követve – erőlteti a növekedést. Például a decemberi 5,5 százalékos inflációra hivatkozva presszionálja a jegybankot a gyorsabb kamatcsökkentésre, hiszen amíg a kamatszint magasabb, mint az infláció, a cégek tartózkodnak az invesztálástól, mert nehéz kitermelni a kamatot. Ha az MNB engedne ennek a követelésnek – szerencsére eddig nem tette –, akkor a befektetők jó része kivonulna a forintpiacról, és ismét felszökne az euró forintárfolyama, növelve az inflációt. Az idei költségvetéssel kapcsolatos komoly probléma, hogy a tavaly nyáron elfogadott törvény még nem számolt az őszi nyugdíjkorrekció hatásával, a pedagógus-béremeléssel, a megnőtt kamatszolgálattal, valamint azzal, hogy a bevételek több mint
egyharmada felültervezett. Emellett a 2024-re előirányzott négy százalékos növekedés is túltervezett, emiatt a Költségvetési Tanács is aggodalmait fejezte ki a költségvetés teljesíthetőségét illetően. Tehát idén is gondok lesznek a büdzsével.
– Segít a magyar költségvetésen a decemberben felszabadított tízmilliárd eurónyi uniós támogatás?
– A kohéziós alap támogatásaiból felszabadított összeg nem jelent azonnali kifizetést, hiszen utófinanszírozásról beszélünk, amikor a benyújtott számlákat ellenőrzés után vagy kifizetik, vagy nem. A másik forrásból, a helyreállítási alapból eddig előlegként kaptunk 920 millió eurót, aminek a zöme hitel. De a további folyósításhoz is meg kell felelni a 27 sarokkőnek.
– Van kiút a közepes fejlettség csapdájából?
– A jelenlegi „gazdaságpolitika” folytatásával nem lehet innen kitörni, ahhoz a tudásalapú gazdaság feltételeinek kialakítására lenne szükség. Korszerűsíteni kellene az
oktatást és az egészségügyet, visszaállítani a piacgazdasági szabályrendszert, ahol a versenyképesség a döntő, nem pedig a politikai beágyazottság. Az akkumulátorgyártást favorizáló politika itt halálra van ítélve, hiszen nálunk csak az alacsony hozzáadott értéket tartalmazó alkatrész-összeszerelés zajlik. Ráadásul százmilliárdokkal és
szabályozási kedvezményekkel csalogatjuk be a befektetőket, továbbá komoly állami fejlesztésekkel segítjük őket. Becslések szerint az ilyen jellegű beruházásokra a kormány
eddig az adófi zetők 1300–1500 milliárd forintját égette el. Arról nem is beszélve, hogy ezek az akkumulátorgyárak sok energiát, vizet és munkaerőt igényelnek, vagyis
éppen olyan tényezőket, amelyeknek szűkében vagyunk. A magyar kormány a hiányt újabb drága gázerőművekkel, illetve külföldi munkaerővel akarja megoldani. Alapjaiban hibás a koncepció, emellett nem tudni, miért éri meg nekünk, hogy akkumulátortemetővé legyen az ország, ahogy azt Győrffy Dóra Külgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában előrevetítette.
– Mi a legnagyobb gazdaságpolitikai hibája az Orbán-kormányoknak?
– Hogy nincs gazdaságpolitikájuk, helyette kizárólag hatalompolitikáról beszélhetünk. Orbán Viktor mindent a hatalom megtartásának rendel alá, bármilyen árat is kell ezért fizetni az országnak. 2022 nyarán például a tavaszi választási osztogatás okozta hiányt a kormány különadók bevezetésével igyekezett eltüntetni azzal a felütéssel, hogy ezek csak 2023-ig maradnak életben. Az idei költségvetésben többükkel mégis számolnak. Sőt, a napokban a gyógyszergyártók újabb különadót kaptak a nyakukba. Közben arról beszélnek, hogy az Orbán-kormány az adócsökkentés kormánya. Befagyasztottak több ezer milliárd forintnyi beruházást is. A szabályozó rendszer rángatásai, a hektikus
kormányzati döntések a cégeknek extra kiszámíthatatlanságot jelentenek. Ez és a megtapasztalt tulajdonosi bizonytalanság – legutóbb az építőanyag-ipart és a kiskereskedelmet veszélyeztetve – távol tartja az országtól a fejlett technológiát hozó
nyugati tőkét. A helyükre érkező keleti pedig nem pótolja azt, ahogy az uniós támogatásokat sem.
– Ön szerint elképzelhető, hogy Orbán Viktor a huxitra készül?
– Kizártnak tartom. Egyrészt, mert ha nehezen is, de valamennyi uniós támogatás csak-csak érkezik az országba, erre pedig nagyon nagy szüksége van a kormánynak.
Másrészt pedig Orbán tökéletesen tisztában van azzal, hogy Magyarország csak addig értékes a keleti partnereknek, leginkább Kínának és Oroszországnak, amíg az unió
tagja. Uniópártiságát mi sem mutatja jobban, mint amit a szokásos, évi egyetlen sajtótájékoztatóján legutóbb mondott, nevezetesen, hogy nem elhagyni, hanem átalakítani akarja az Európai Uniót. Olyan közösséggé formálni, amely a döntéseiben nem korlátozza, de megfelelően finanszírozza őt.
– Lehetségesnek tartja, hogy az uniós választásokat követően a szélsőségesek vezetője legyen Orbán Viktor az unióban?
– Kétségtelen, hogy Orbánnak ma már kicsi ez az ország, most az unióban szeretne minél magasabbra kapaszkodni. Nem titkolt célja, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal úgynevezett szuverenista pártjait összefogva ő legyen ennek a csoportosulásnak a vezetője. Azzal azonban nem számol, hogy az ide sorolható pártok, pártcsaládok szerteágazó elveket vallanak, ezért elképzelhetetlen bármiféle tartós összefogás
közöttük. Egyetlen példa: az olasz Giorgia Meloni kormányra kerülése óta kiderült, szó sincs arról, hogy úgy táncolna, ahogy Orbán fütyül. Ahogy mindig, ez esetben is hazardírozik a magyar miniszterelnök, bízva abban, hogy az új összetételű uniós intézmények nem fogják kifogásolni az általa meghonosított „jogállamot” és a folyósított pénzek politikai egyirányúsítását.
Forrás: a Magyar Hang VII. évfolyama 5. számának (2024. február 2 – 8.) nyomtatott változata.
