Szavazók megfélemlítése, hatósági nyomásgyakorlás, a voksolás felügyelői elleni erőszak, szavazatvásárlás, többszörös szavazatleadás és egyéb jogsértések – jelentések szerint ehhez hasonló események kísérték Grúzia országgyűlési választását. Amihez Orbán Viktor magyar miniszterelnök már akkor gratulált, amikor a szavazatoknak még csak a hetven százalékát számolták össze.
Sietnie kellett, mert az exit poll teljesen mást mutatott: nem az Orbán számára kedves, oroszbarát, tizenkettedik éve regnáló kormánypárt, hanem az egyesült, Nyugat-barát ellenzék sikerét vetítette előre. Utóbbiak egyébként nem is fogadják el az eredményt, százezres nagyságrendben vonultak tiltakozva ellene Tbiliszi utcáira, épp azokban az órákban, amikor Orbán Viktor és kormányának több tagja megérkezett. Füttyszó és magyar szidalmak fogadták őket, ami nem véletlen: rajtuk kívül tulajdonképpen senki nem ismeri el a szombati grúz eredményt. Komoly súlya mindennek pedig azért van, mert Magyarország jelenleg az Európai Unió soros elnöke – igyekszik is Brüsszelben és Strasbourgban mindenki leszögezni, hogy ők aztán nem hatalmazták fel Orbánt arra, hogy ezt tegye.
Ennek fényében Orbán sietős odarepülése, és Facebook-kommentárja arról, hogy az a Grúzia, ahol így festenek a választások, és az ország uniós tagjelölti státuszát veszélyeztető, orosz mintájú ügynöktörvényt vezetnek be, tulajdonképpen csak „egy konzervatív, keresztény és Európa-párti ország” különösen cinikus. Nem is csoda, hogy a Kreml szóvivője az orosz állami hírügynökség tudósítása szerint annyival el tudta intézni ezt a grúz kérdést, hogy a sok európai szervezettel (választási megfigyelők például) ellentétben Moszkva nem akar beleszólni abba, hogy mi folyik Tbilisziben. Hát persze: egyrészt volt erre pár évük, plusz egy oligarchájuk, úgyhogy minek is mozdulnának. Másrészt van egy remek emberük egy remek pozícióban, hogy helyettük, vagy akár velük együtt mozduljon, ha mozdulni kell: az uniós elnökként pávatáncoló Orbán Viktor személyében.
Akinek még az is belefér, hogy pont abban a Grúziában legyen Putyin bábja – ezt amúgy, így, magyarul a fejéhez is vágták Tbilisziben –, aminek kapcsán még az utolsó, posztszovjet imperialista agressziót elítélő nyilatkozatát megfogalmazta 2008-ban, amikor az oroszok megtámadták a Grúziához tartozó Dél-Oszétiát.
„Az oroszoknak az érvelése is rendkívül tanulságos, mert ők azt mondják, hogy meg kívánják védeni a saját állampolgáraikat; nyilván az oroszul beszélő, Oroszországhoz is tartozó állampolgárokról van szó. Na jó, de ma Grúziában – és holnap? Mert ilyenek nemcsak Grúziában laknak, hanem Ukrajnában is nagyon sok orosz él, meg Lettországban is nagyon sok orosz él, és számos közép-ázsiai országban hasonlóképpen. Legközelebb hol fognak fellépni? A mi szomszédságunkban” – mondta és ebben az esetben valóban bevált a kormánypárti szlogen, miszerint Orbán Viktornak bizony igaza lesz.
Mert az oroszok tényleg megindultak „védekezni” Ukrajnába. Vagyis a 2008-as Orbán Viktornak igaza lett – a 2024-es Orbán Viktor „őszinte” sajnálatára.
