A miniszterelnök interjút adott a Patrióta csatornának, ahol Bohár Dániel kérdezte többek között Ficoról és a háborúról is.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A Robert Fico ellen elkövetett merénylet volt az első téma. Ennek kapcsán elmondta, arra gondolt először, amikor meghallotta a hírt, hogy meghalt-e, vagy sem a szlovák államfő. A második gondolata az volt, hogy jó nagy bajban van, mármint ő maga, Orbán Viktor, aki Fico nélkül egyedül marad Brüsszelben az álláspontjával. Azt is elmondta, hogy Hajdu tábornok, a TEK főigazgatója az eset után extra biztonsági előírásokat ”erőszakolt rá” – idézi a 444.hu.

Bohár ezután rendesen belekérdezett: Mit gondol, ezek a fejlemények vezethetnek a Harmadik Világháborúhoz? – riogatott már a kérdéssel is. Orbán Viktor nem volt rest válaszolni, szerinte már ki is tört.

Nem zárható ki, hogy ha nem tudjuk megállítani a brüsszeli háborús pszichózist, akkor lehet, hogy úgy írják meg ezeknek az éveknek a történetét, mint egy nagy európai világháború első egy-két évének epizódjait

– felelte Orbán.

A fejtegetésben a miniszterelnök odáig jutott, hogy a migráció eleve azért létező jelenség, mert a háborúkban népességet vesztett Európa, és az illegális migránsok azt gondolják szerinte, hogy „nincsenek itt ezek a fehér, keresztény emberek elegen, így be lehet lakni”.

Forrás: Propeller