A Hungarian Spectrum írásának magyar változata
Balogh S. Éva
Amit a Magyar Spectrum sok olvasója elképesztőnek talál, az az amerikai újságírók reakciója, amikor tágra nyílt szemmel hirtelen felfedezik az Orbán-rezsim valódi természetét. Természetesen az elmúlt tíz évben itt-ott jelentek meg cikkek Magyarországról és Orbán Viktorról, de kevés vészharangot kongattak meg amiatt, hogy az Orbán-rezsim milyen veszélyt jelent a nyugati demokráciára. Igen, Lengyelország és Magyarország rosszul viselkedik, és sok gondot okoz az Európai Unió alkalmatlan vezetőinek, de tetteik nem jelentenek semmi olyat, ami miatt indokolatlanul aggódnunk kellene.
Mi, a Magyar Spectrumnál már jó ideje emlékeztetjük az amerikaiakat arra, hogy Donald Trump és Orbán Viktor politikai céljai és módszereik kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Amerikai barátaink, még a jobban tájékozottak is, amikor röviden válaszoltam a kérdésükre: “Mi folyik Magyarországon?”, hitetlenkedve néztek rám. Biztos vagyok benne, hogy azt hitték, túlzok. De mindez talán megváltozott, miután Tucker Carlson, a Fox televízió műsorvezetője egy hétre Magyarországra tette át a műsorát, és a miniszterelnök és az ország politikai elitjének tagjai szívélyesen fogadták.
Mi késztette hirtelen az amerikai vezető médiát arra, hogy megnyomja a pánikgombot? Talán a legegyszerűbben úgy lehet leírni azoknak a jelenlegi hangulatát, akik Donald Trump elnökségét és esetleges újraválasztását az autokrácia felé vezető útnak és az amerikai demokrácia halálhírének tekintenék, ha Rod Dreher nemrég megjelent blogbejegyzését idézzük a The American Conservative című lapban. Dreher, akit Liam Hoare, a Slate Magazine munkatársa “rendíthetetlen reakciósnak” nevez, nagyban hozzájárult Carlson Magyarországra csábításához. Leír egy Budapesten Carlsonnal folytatott vacsorabeszélgetést, amelynek során a két barát egyetértett abban, hogy Magyarország példát mutathat az amerikai szélsőjobboldalnak. Nem kell Orbán minden politikájával egyetérteni, de fontos, hogy Magyarországra látogassunk, és “gondolkodjunk el azon, hogy milyen tanulságokkal szolgálhat az amerikai konzervatívok számára”. Magyarországon, az Egyesült Államokkal ellentétben, “a konzervatívok sikeresen harcoltak a wokeness (szociális, faji és nemi igazságosság) és a liberális globalista menetrend más aspektusai ellen”. Egy másik interjúban, amely a magyar kormány által kéthavonta megjelenő The Hungarian Conservative című, államilag finanszírozott magazinban jelent meg, Dreher kifejezte, hogy rossz véleménnyel van Donald Trumpról, és reményét fejezte ki, hogy 2020-ban “olyan politikust, olyan elnökjelöltet tudunk majd állítani, aki jobban hasonlít Orbánra, mint Trumpra”.
A Republikánus Párt jobbszárnya egyértelműen példaképet talál Orbánban. Érdemes felidézni egy interjút Trump magyarországi nagykövetével, David Cornsteinnel, aki vágyakozva kijelentette, hogy Trump igazán boldog ember lenne, ha annyi hatalma lenne, mint Orbán Viktornak. “Carlson napirendje elég világosnak tűnik: arra akarja ösztönözni követőit, hogy Magyarország nyugtalanító politikai modelljét tekintsék az Egyesült Államok lehetséges jövőjének”, ami valószínűleg így is van. Amit az amerikai jobboldal remél, az egy Orbán-féle politikai vagány, aki szinte észrevétlenül bevezeti az Egyesült Államokban az egypártrendszert, hasonlóan ahhoz, amit a magyar miniszterelnök az elmúlt tíz évben elért.
Néhány évvel ezelőtt Orbán Viktort szinte soha nem jellemezték rasszistaként. Ma, Carlsont és Orbánt egymás mellett látva és hallva John Haltiwanger a Business Insidertől kijelentette, hogy “Carlson egy fehér felsőbbrendűségi összeesküvés-elméletet támogatott a műsorában, azt állítva, hogy a demokraták ‘importálják’ a bevándorlókat, hogy ‘felhígítsák’ az amerikai szavazókat. Orbánnak, aki a kereszténység védelmezőjeként tüntteti fel magát, és falat épített, hogy távol tartsa a menekülteket, közel azonos beszédtémái vannak”.
A magyar viszonyok egy másik éles szemű megfigyelője, Zack Beauchamp azt írta, hogy “ezek a jobboldali megfigyelők, jellemzően szociálkonzervatívok és nacionalisták, Orbán szándékát, hogy az LMBT közösség, az akadémikusok, a sajtó és a bevándorlók ellen használja az államhatalmat, példának tekintik arra, hogy a konzervatívok hogyan tudnak majd visszavágni a baloldali kulturális hatalomnak”. Felsorolta a GOP vezetőinek legújabb támadásait a demokratikus intézmények ellen: a választáási körzethatárok szélsőséges manipuláása, a helyi választási bizottságok feletti ellenőrzés átvétele, a nem szavazók kipucolása a szavazólistákról, a hatalom elvétele a szabályosan megválasztott demokrata kormányzóktól, a bíróságok megtöltése pártos bírákkal, és egy médiapropaganda-hálózat létrehozása. “Mind olyan republikánus megközelítések, amelyek néhány szó megváltoztatásával könnyen leírhatnák a Fidesz technikáit a demokrácia belülről történő kiüresítésére.”
Mások kevesebb szót vesztegettek ugyanerre a problémára. Jonathan Chait, a New York Magazine “Intelligencer” című lapjának munkatársa elég nyersen fogalmazott “Tucker Carlson látta a jövőt, és az fasiszta.” című cikkében: „Orbán Magyarországa az amerikai tekintélyelvűség útiterve”. Véleménye szerint Carlson “a lehető legnyilvánvalóbb módon jelzi, hogy Orbán vasökle az a jövő, amit a Republikánus Pártnak akarnia kell”. Úgy tűnik, a republikánusok “egy olyan vezetőt akarnak, aki osztozik Trump demokrácia iránti megvetésében, de finomabb érzékkel rendelkezik. Ez az a vízió, amit Orbán kínál”.
Ezt a borús képet némileg enyhíti Liam Hoare, a Slate Magazine munkatársa egy figyelemre méltó cikkben, “Tucker Carlson magyar rapszódiája: Orbán Viktor autoriter miniszterelnök mindaz, amit az amerikai tekintélyelvűek Trumpnak kívánnak” címmel. A többi kommentátorral ellentétben ő rámutat, hogy “Carlson budapesti látogatása nem jön egy pillanatra sem túl korán Orbán számára – akinek rendszere paradox módon egyszerre hihetetlenül erős, egyre sebezhetőbb és egyre nagyobb szüksége van szövetségesekre a szokásos gyanúsítottakon túl Varsóban, Ljubljanában és Moszkvában”. Lehetséges, hogy Carlson budapesti útja egy “kétségbeesett, provokatív virágzás a trumpizmus Alpenfestungja előtt, ez az utolsó erődítménye az elkerülhetetlen vereség pillanatában“. Az amerikai konzervativizmus számára lehet, hogy “a hatalomhoz vezető visszaút Budapesten keresztül vezet – vagy éppenséggel az amerikai konzervatívok támogatása egyfajta falanxot képez, amely megvédi az Orbán-rezsimet a bel- és külföldi ellenségeitől”. Hoare mindenesetre úgy látja, hogy a magyar és az amerikai konzervatívok átölelik egymást, “ez a szoros ölelés vagy az élet csókját, vagy a halál csókját jelenti majd mindkét érintett fél számára”.
Gyakran vádolnak azzal, hogy “Pollyanna” vagyok, vagyis túlbecsülöm a pozitív fejleményeket és bagatellizálom a nehézségeket. De természetemnél fogva optimista vagyok, és Orbán Viktor tízéves önkényuralma után még mindig nem vagyok legyőzött. Álláspontom alátámasztására tanúként magát Rod Dreher-t hívom fel. A Magyar Konzervatívnak adott interjújában azt mondta, hogy Trumpban azt utálta a legjobban, hogy “minden nap egy dráma volt”, Biden ezzel szemben “a háttérben marad”. A kormányzatban a helyetteseinek engedi elintézni a dolgokat, de valójában nagyon hatékony elnök, mert Joe Biden tudja, hogyan kell használni a hatalmat”. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Trump csillogása halványul. Amikor távozott hivatalából, Trump támogatottsága 46,9 százalékon állt. Ma 38,9 százalékon áll. Joe Biden elnöksége első hetében 52,7%-os támogatottságot szerzett, ami most is 51%-on áll. Talán az Orbán-recept nem lesz elég az amerikai szélsőjobboldalnak ahhoz, hogy olyan hatalomra tegyen szert, amilyenre annyira vágyik.
2021. AUGUSZTUS 6.
Balogh S. Éva blogbejegyzései magyarul is megjelennek a https://ujnepszabadsag.com/ oldalon.
Forrás: Újnépszabadság