Orbán űzte ki a szovjet csapatokat? Egy lófaszt!

Grétzy Zsolt: ORBÁN ŰZTE KI A SZOVJET CSAPATOKAT? – LEPLEZZÜK LE A HAZUGSÁGOT!

Tartja magát az a legenda, hogy Orbán Viktor milyen bátor volt, és megelőzte a korát, amikor 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén követelte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. Például Cserhalmi György megelőzte… Ráadásul a kivonulás Orbán beszéde előtt közel két hónappal már megkezdődött.

Akkor tegyünk rendbe ezt is!

1989. április 25. és május 28. között – tehát Orbán június 16-ai beszédét megelőzve – már megkezdődött a részleges csapatkivonás. Elhagyta Magyarországot a veszprémi 13. harckocsizó gárda-hadosztály 10 400 katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a szárazföldi tüzérségi technika 90%-a). Sárbogárdról és Debrecenből is kivonták a szovjet alakulatokat, de mindkét helyőrségbe telepítettek katonákat a Nyugat-Dunántúlról.

Március végén Gorbacsov és Grósz Károly elvi megállapodást kötött a részleges csapatkivonás folytatásáról. Május 16-án az MSZMP Politikai Bizottsága arról tanácskozott, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete következő ülésén terjesszék elő a Magyarországon állomásozó szovjet haderő kivonásának ügyét.

Grósz és Nyers Rezső a július 24–25-i moszkvai látogatásukon kérték a márciusi megállapodás megerősítését és a szovjet katonai létszám további csökkentését szorgalmazták, amivel a szovjet vezetés is egyetértett.

1989. március 15-én országszerte tüntetések zajlottak, Budapesten a Magyar Televízió székházánál Cserhalmi György mondta el a több tízezres tömegnek a számos ellenzéki szervezet által megfogalmazott tizenkét pontot, melynek 9. követelése a következő volt: „Semleges, független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét.”

Tehát amikor Orbán a szovjet csapatok kivonását követelte, az már hónapokkal korábban megkezdődött, sőt, a követelés már Orbán előtt három hónappal, a márciusi nemzeti ünnepen elhangzott.

Orbán tehát nem bátor volt, hanem úgy tett, mintha neki jutott volna eszébe a szovjet katonák hazaküldése.

Utóirat:

A teljes kivonulás gondolata 1989. október 14-én merült fel hivatalosan, amikor Georgij Sahnazarov, Gorbacsov közeli munkatársa és tanácsadója azt javasolta, hogy Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról az összes szovjet katonát hívják vissza, mert „az ezekben az országokban állomásozó egységek katonai jelentősége jelen körülmények között csekély. (…) Lényegében az ellenzéki erők elrettentésére szolgáltak, ami mostanra tárgytalanná vált.” A szakértő hozzátette, hogy az új lengyel és magyar kormány hamarosan követelni fogja a teljes csapatkivonást, amit jobb lesz megelőzni.

Németh Miklós magyar és Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök 1990. január 9-én Szófiában, a KGST 45. ülésszakán elvi megállapodást kötött a teljes csapatkivonás ütemtervéről. További egyeztetések után, február 1-jén kezdődtek meg Budapesten a kivonulásról szóló tárgyalások Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár és Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezetésével. A hosszú tárgyalássorozat végén 1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter által Moszkvában aláírt egyezmény szerint a szovjet hadsereg 1991. június 30-áig kivonja Magyarországról a teljes személyi állományt, a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint elszállítja a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. A megbeszélések utolsó szakaszában megfigyelőként részt vett a választásokra készülő, országos listát állító pártok képviseletében Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és Raffay Ernő (MDF) is.

A záhonyi közúti Tisza-hídon távozott az utolsó katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én 15.01-kor civilben, diplomata útlevéllel, fekete Volga 3102 típusú autóban. Ekkor már Antall József a miniszterelnök.

Orbán beszéde ettől függetlenül jó volt, ha nem is övé a kivonulás követelésének érdeme. Sajnálatos továbbá, hogy minden akkori elvét sutba dobta.

Csak, hogy mindenki értse, akit érdekel.

A szerző Facebook-bejegyzése 2023. március 1-jén.

A szerkesztő megjegyzése

A kiemelt teljes cím az Új Hét munkáját dicséri.
Érdekes módon a szerző bejegyzését közvetlenül a megjelenés után a Mandiner is ismertette.

Néhány nem túl durva hozzászólás Grétzy Zsolt írásához:

Irén Molnár
Orbán már akkor is plagizált! Nem volt egyáltalán eredeti!

László Bódi
Konkrét dátumra emlékszem, 89 június 16-án, azon a napon, amikor OV felolvasta a beszédet, délelőtt a saját szememmel láttam, ahogy a harcjárműveket pakolják fel a tehervonatra Esztergomban. Ezután hallottam a tévéközvetítésében, miket hablatyolt Orbán. Kissé meglepett.

László Farkas
Nagy Imre temetésén már nem kellett bátorság ehhez .

Kálmánné Zánthó
Soha nem volt egy értelmes önálló gondolata! Meglovagolta a helyzetet, bejött neki! Akkor még nem volt ekkora médianyilvánosság, sokan hittek neki! Kár volt! Már akkor is hazudott!

Lázár Gergő: Már akkor készült későbbi uralkodására

A tegnapi napot a kormánysajtó kihasználta arra, hogy a Nagy Imre újratemetésén beszédet mondó Orbán Viktort ismételten csak hősként állítsa be. Megpróbálnak úgy tenni, mintha anélkül a beszéd nélkül ma nem lenne Magyarország ugyanaz a hely, ami. Ebben lehet, hogy igazuk is van, bár nem olyan értelemben, ahogyan azt ők gondolják. Orbán Viktor uralkodásával a rendszerváltást megelőző időkbe csöppentünk vissza, ahol korlátozzák az emberek szabadságát, besúgókkal van teli az ország ismételten, és megbízható kádereket ültetnek a vezető pozíciókba. A miniszterek elnökének beszéde azonban nem volt olyan fennkölt, szabadszájú és nagyszerű, mint ahogyan azt most a kormánypropaganda megpróbálja elhitetni az emberekkel. Akik ott voltak és beláttak a színfalak mögé, pontosan tudták, hogy mi is történt valójában 1989. június 16-án.

Az ragadt meg bennem, hogy mekkora vita volt arról, ki beszéljen a Hősök terén. Volt egy megállapodás is, hogy miről nem beszélünk – a szovjet csapatok kivonásáról, mert ez akkorra már eldöntött volt –, de Orbán Viktor ezt felrúgta. Előttem van, ahogy beszél, illetve az is, hogy mennyire könnyen túltette magát a korábbi megállapodáson. Ezek Iványi Gábor szavai egy viszonylag friss HVG interjúból, amely így folytatódik: „Rendkívül erőszakos volt már akkor is Orbán, mindenképpen ő akart beszélni, és foggal-körömmel ragaszkodott az elképzeléséhez.”

Vélhetően már akkor is tisztában volt azzal Orbán, hogy ez egy nagy lehetőség számára, Nagy Imre újratemetését ugródeszkaként használva sikeresen bekerült a köztudatba. Ő lett az a fiatal szónok, aki megmondta a tutit a szovjet csapatoknak, annak ellenére is, hogy a szovjetek kivonulása már azelőtt is eldöntött tény volt. De mégis csak jobban hangzik, ha valaki kimondja, nemde? Annak ellenére is, hogy kifejezetten megkérték Orbánt arra, hogy ezt ne mondja ki, mégis megtette, ezzel ugyanis hőst faraghatott magából, a bátor fiatalt, aki meg merte mondani a szovjeteknek, hogy takarodjanak el Magyarországról. Teljesen egyértelmű, hogy politikai szándékkal rúgta fel a megállapodást, hogy magát feltegye a hazai politika térképére. Bizonyára már akkor is azzal a céllal tette, hogy egy napon ő fog uralkodni a magyar emberek felett.

„S ott állt a szónokok között egy fiatalember, aki még nem is sejtette, milyen sors vár rá, de azt tudta, hogy abban a pillanatban nem szabad megalkuvó beszédet mondani, nem szabad mismásolni, ki kell mondani néhány dolgot, még akkor is, ha sokaknak nem fog tetszeni, ha sokak túl radikálisnak, elhamarkodottnak tartják majd igazságait. Tudta, amit Ady is tudott: hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell. És azt sem sejthette, hogy sokat idézett szavai – „a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik” – mennyire igaznak bizonyulnak majd.

Ezek már Néző László szavai, a hős orbán Viktorról, aki nélkül talán még rendszerváltás sem lett volna, hiszen az ő hősiessége kellett ahhoz, hogy végre ki merjük mondani, mi is történt egészen addig a napig. Lehet persze, hogy zseniálisan hangzik ez a kijelentés, miszerint a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik, azonban ezzel megint csak az 56-os hősök emlékét gyalázta meg azért, hogy saját magát fényezze. A jól hangzó szavak ugyanis elfeledtették azt, hogy az a hatodik koporsó a valóságban kiknek is állított emléket.

Amit ma nem említenek, de engem akkor hihetetlenül bántott, hogy beszédében a hatodik, üres koporsót – amely az addig nem exhumált, jelen nem lévő összes ’56-os mártírunk számára volt fenntartva és felirattal is jelölve – maguknak vindikálta, mondván, hogy az az ő fiatalságuk koporsója. Hát nem, az nem az övéké volt, az az 56-osoké volt, vérüket és életüket áldozták ezért.

Ezek itt Nagy Imre unokájának, Jánosi Katalinnak a szavai, melyek vélhetően több hitelességet hordoznak, mint egy kormánypárti újságírónak. Ezt sem rótták fel soha Orbánnak, noha mártírok százairól volt szó, mégis inkább arra használta az ő emlékük tiszteletére elhelyezett koporsót, hogy valami frappánsat, valami radikálisat mondjon. Ki lehetne elemezni Orbán teljes beszédét is, azonban véleményem szerint ennyi is elegendő ahhoz, hogy lássuk, már akkor is gondok voltak a jelenkori miniszterelnök fejében. Már akkor is csak a hatalom megszerzésén, az uralkodáson járt az esze, Nagy Imre újratemetését pedig saját céljaira használta fel. Azt is kétségbe vonom, hogy akár egy pillanatra is átfutott az agyán az, hogy egy egykori miniszterelnök újratemetésén mond beszédet, nem pedig egy pártrendezvényen, de sajnos a terve bevált. Noha évtizedeket kellett várnia arra, hogy annak eredménye is legyen, de sajnos azóta is ezt nyögjük. A diktatúra évtizedei után beköszöntő újabb, talán modernebb diktatúra éveit. A jobboldalon mégis hős tudott maradni Orbán, mind a mai napig.

Hogyan mondjuk el gyermekeinknek, unokáinknak, hogy mindaz, amiben most élhetnek, annak a harminc évvel ezelőtti napnak, annak a bátor fiatalembernek is köszönhető… (Néző László)

Köszönjük hát meg Orbán Viktornak azt, hogy ma ebben az illiberális országban élhetünk, ami demokráciát már nyomokban sem tartalmaz és ahol az idősek, betegek és gyengék holtukban nagyobb hasznára vannak a hatalomnak mint éltükben. Köszönjük, Viktor.

Megjelent a Kolozsvári Szalonna Nehazuggy rovatában 2019. június 17-én.