Rákóczi-nóta
Egy nádfödeles országban lángcsóvát hajigálni –
ehhez értünk, ebben nagyok vagyunk!
Túlélni tiszta szívvel aljasságot és halálveszélyt,
s rögtön utána bemocskolni magunkat egy ócska pártütéssel,
teli torokból üvöltve a gyalázatos marhaságot,
hogy nem is volt Második Világháború,
s Ravensbrück, Majdanek, Treblinka és a többi perzselő név
csak helynevek a térképen, bármit is ugatnak a liberálisok…
Mi tett ilyenné minket? A rossz történelem?
Ezért találunk rá a kotorékeb ösztönével
ruhásszekrénybe bújt zsidóra, padlás-zugban kucorgó kulákra?
Ezért leghőbb vágyunk, hogy jó sajtónk legyen?
Ezért küldjük (miután jól megtéptük) szerelmünket a sarokra,
hogy összestrichelje a mindennapi mítoszravalót?
Róma varázsa
A barbárok nem értik Róma lényegét.
Róma nem azért Róma, mert szebb és jobb hely a többinél
(szebbnek talán szebb némelyiknél, de jobbnak nem jobb semmivel…) –
Róma egyszerűen csak Róma, ahogy New York New York:
a Forum, a bűnözés, a fojtogató nagyság, a talmi csillogás,
s a felhőkarcolók hírhedt Colosseumának alkonyégbe vésett sziluettje…
A világnak szüksége van bukásra szánt birodalmaira,
csillagunknak a tengelyére, hogy körülötte forogjon –
a pompa könnyed kárhozata nélkül miképp hihetné,
hogy a hőforrás kiapadhatatlan, az idő végtelen,
s hogy a föltett kérdésre van válasz is?
Botond buzogánya, BUMM, bezúzza Bizánc csikorgó érckapuját,
de a lyukat egy bádogos befoltozza, és Bulcsut Regensburgban felkötik:
– Itt lóg, aki nem tisztelte a nagy számok törvényét, egy futóbolond!
