Ágh Attila szerint vereséget szenved.

HírKlikk

Többen is bosszúért fognak lihegni az Európai Unióban, ha Orbán Viktor valóban meg tudja alakítani a Patrióták Európáért nevű uniós frakciójukat. Így reagált Ágh Attila politológus arra, hogy a magyar miniszterelnök elkezdte szétrobbantani az EU és az EP struktúráját, miközben frakciókat sebzett meg azzal, hogy az ő szerveződésébe két másikból „tépett ki” pártokat. A meggyengített csoportokból és erőt vesztett politikusokból pedig egyre nő Orbán Viktor ellenségeinek száma. Ez lenne a magyar miniszterelnök mesterterve? – kérdeztük a szakembert.

Mestertervet Orbán már a 2019-es választásokra is készített, sikertelenül. Majd a miniszterelnök belevágott egy nagyobb

Ugyanis öt évvel ezelőtt meghirdette: a (szélső)jobboldali szavazatok következtében ez az oldal megerősödik az Európai Unióban (EU) és az Európai Parlamentben (EP), ennek pedig ő lesz a vezéralakja. Ugyanezt tűzte zászlajára 2024-ben is, és nyilvánvaló, hogy ez még a 2019-eshez képest is sikertelenebb lett. A háttérinformációkhoz az is hozzátartozik, hogy mindkét alkalommal egy mélyebb és széles társadalmi válság idején tartották az EP-választásokat, ez az idén a klímaválság és a biztonsági problémák terén csúcsosodott ki.

Miután Orbán Viktor többé-kevésbé beismerte a „vereségét”, ahelyett, hogy „morogva” visszavonult volna, egy jóval szélesebb „fronton” még veszélyesebb játékba kezdett. „Azért mondom, hogy nagyobb

miniszterelnök befolyást szerezni. De miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem sikerül, más taktikát választott. Azzal, hogy nem a meglévő EP frakciókkal próbál befolyást szerezni magának és így a hatalmát növelni, inkább nekiáll a frakciók szerkezetét szétverni, ezzel pedig létrehozni egy olyan helyzetet, amiben módja van diktálni az unión belül, vagy legalább ismét kiépíteni a zsaroló pozícióját” – magyarázta Ágh Attila.

Több külföldi lap írt arról, hogy Orbán Viktor két hölgynek is „udvarolt”: Meloninak és Le Pennek, de csak azt érte el, hogy a két hölgy összeveszett – folytatta elemzését a politológus. Ennek a lényege az, hogy a magyar miniszterelnök megpróbált előretörni és magasabb pozíciókat szerezni magának a hölgyeken keresztül. Ez a törekvése, azaz a magasabb pozícióba kerülés azonban minden egyes ponton új ellentétet generál és rontja Orbán helyzetét.

Ennek Ágh Attila szerint az a magyarázata, hogy minden uniós frakciónak van egy sajátos profilja. Meloniék csoportja – az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) – jobboldali konzervatív. Amikor viszont Orbán – a volt cseh kormányfővel és az osztrák Szabadságpárt elnökével – meghirdette a Patrióták Európáért koalíciós szerveződést, minden oldalról ellenségeket kezdett teremteni, már csak azért is, mert a frakcióhoz még négy tagállamnak kell csatlakoznia. Ugyanis az ECR frakciójába kerülését maga Georgia Meloni zárta el előle Orbán Viktor Ukrajna-ellenessége miatt. A Patrióták Európáért – ultranacionalista szerveződésként – viszont „kitépte” az FPÖ-t (Osztrák Szabadságpárt) Meloni frakciójából, ami miatt az ECR meggyengült. Ugyanis az FPÖ-vel a frakció a harmadik legerősebb lehetett volna. „Így nem egy barátot veszített el, hanem egy ellenséget hozott létre Orbán magának.” Hasonló a helyzet a másik Orbán Viktor mellé állt szervezettel is. A cseh ANO (Elégedetlen Polgárok Akciója) a liberális frakcióból lépett ki, így lett három fős Orbáné.

Tehát több „fronton” sem egyszerű a magyar miniszterelnök helyzete. A szélsőjobboldalon egyébként is nehéz a szervezkedés, mert azon az oldalon mindig szembe akarnak fordulni valakivel, akár a frakciótársukkal is a pártok, illetve szerveződések. Az EU „határában” pedig vannak olyan pártok, amelyek a szélsőjobboldal felé orientálódnak, de elfogadják, hogy az unió legnagyobb ellensége manapság Oroszország és a háborús helyzetben az ukránok mellett állnak. Emellett a megindított frakció-szervezéssel létre hozott és magára borított Orbán Viktor még egy jó adag feszültséget, mert az EU-ban már valamennyire intézményesültek és el voltak rendezve az erőviszonyok. Ráadásul ebben a fél évben formálisan egy 27 országból álló csapatot kellene koordinálnia – mutatott rá a kialakult helyzetre a szakember.

Hogy szemléltesse a helyzetet, Ágh Attila azzal a példával élt, hogy amikor Orbán Viktor elment Bécsbe egyezkedni az ausztriai „Csurka-féle” párttal (az FPÖ-vel), akkor az elemi udvariassági és vezetői kötelességeit nem teljesítette, és a hatalmon lévő osztrák kancellárral nem találkozott. Ezzel az abszurdummal világos lett az, hogy a magyar miniszterelnök elindított egy olyan szervezetet, amely káros, romboló hatással van az unió struktúrájára és működésére is. Hiszen megpróbálja fölborítani és szembeállítani a frakciókat, széttörni a struktúrát, az azokkal kialakult kapcsolatokat, megzavarni az erősorrendet. Így külön-külön – akár mindegyikkel – egyre rosszabb viszonyba kerül a magyar miniszterelnök. Hiszen már Meloni politikai erejét is csökkentette frakciójának megsebzésével. „Orbán Viktor most ellenségképző szerepében világbajnok lett” – jelentette ki a politológus.

Ez a folyamat csütörtökön le kell záruljon, de a kialakuló rossz viszonyok, ellentétek még hónapokig is futhatnak tovább. Azok, akik kicsit is szimpatizáltak Orbán Viktorral, bosszúért fognak lihegni. Nem beszélve az ECR és az ID politikusairól, akik két oldalról fognak támadni.

Ugyanis Orbán a legérzékenyebb időszakban borította fel a rendszert, a struktúrát, hiszen most mindenki féltve őrzi a maga lehetőségeit, az elképzeléseit, mert tudják, hogy a következő öt évük múlik ezen anyagilag, politikai befolyásban és minden tekintetben – fűzte hozzá Ágh Attila.

Címkép: Meloni nem kér Orbánból

Forrás: Újnépszabadság