Az „arrogáns, gyáva alak” miniszterelnökről, a lopások és a manipuláció konkrét eseteiről, a tömegek hiányáról… „Amiben élünk, az nem a normalitás, hanem egy torz, ránk erőltetett rendszer, amit meg lehet változtatni. Nem szabad beletörődnünk, igenis lehet ellene tenni, például mindennap meg kellene győzni még egy embert az igazunkról” – mondja Hadházy Ákos.
A független parlamenti képviselővel a „rókás” miniszterelnöki videóról, az ellenzéki hasznos idiótákról, a pedagógustüntetés tanulságairól és arról is beszélgettünk, milyen kiút mutatkozik a jelenlegi hibrid rezsimből.
– A miniszterelnök szőrét hullató, rossz, vidéki rókának nevezte önt. Állatorvosként, illetve politikusként hogyan értelmezi ezt a szóvirágot?
– Állatorvosként fogalmam sincs, mire gondolhatott a költő, mindenesetre bizonyos bőrbetegségek esetén hullatják szőrüket a rókák. Ennél sokkal árulkodóbb, hogy hangsúlyozottan „vidéki” rókának titulált, ez volt a legsúlyosabb elszólása. Bizonyosan véletlenül buggyant ki belőle, de jól mutatja, a „vidéki” jelző nála szitokszó, ennyire lenézi a vidéki embereket.
– Arról próbálta kérdezni Orbánt, miért tett ezer kilométeres kitérőt a honvédségi géppel, amikor egyiptomi útjáról hazafelé Budapest helyett Olaszország, Pisa felé vette az irányt. Érdemi választ nem is kapott.
– Régóta nem kapok tőle érdemi választ, jól láthatóan elszokott már a valódi kérdésektől. A parlamentben független képviselőként nincs is jogom azonnali kérdést intézni hozzá, de másnak sem szokott ezekre érdemben válaszolni. A napokban egy titkos szavazás miatt minden képviselőnek ki kellett vonulnia a folyosóra, gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és megkérdezem a botrányos pisai útjáról. Bár eddig is nyilvánvaló volt, hogy arrogáns, gyáva alak, de a sleppje és a testőrök segítségével általában el tudja kerülni a számára kínos helyzeteket. Most lehullt a lepel, kiderült, ha váratlan, kellemetlen kérdést kap, akkor csak zavart, félkegyelmű röhögésre és kocsmai szintű személyeskedésre képes. Ami a kérdésem érdemi részét illeti: a pisai kerülőút, ahová Orbán Viktor feleségével utazott, hogy a lányukat meglátogassák, legalább 3,5–4 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Feljelentést tettem hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt, ezt az ügyészség egy szemtelen indokolással rövid úton elutasította.
– Mondván, a miniszterelnök magánútjainak biztosítása is állami feladat, akár a honvédségi Airbust is igénybe veheti. Talán nem így van?
– Igen, de csak a szükséges esetben és mértékkel. Semmi nem indokolja például, hogy Orbán ne használhatná a menetrend szerinti repülőjáratokat, ahogy egyébként számos európai állami vezető meg is teszi. Minden utas, aki ezekre a gépekre felszáll, alapos biztonsági ellenőrzésen esik át, vagyis a miniszterelnöki ülep is biztonságban lenne. Ha így tett volna, és a saját utazását maga fizeti, a testőrök repülőjegye kijött volna 300-400 ezer forintból. Nem állítom, hogy ez a legnagyobb lopás, ami történt, de ezek fontos, jelképes ügyek. Amikor arra hivatkoznak, hogy nincs pénz a tanárok béremelésére, vagy több millió embernek van komoly megélhetési problémája, akkor nem mehetünk el szó nélkül ilyen esetek mellett.
– Ön viszont megtámadta az ügyészségi döntést.
– Pontosan és ezt a lehetőséget az EU-nak köszönhetjük. Az uniós pénzekért kuncsorgó kormány ugyanis a brüsszeli kritikák nyomán vállalta, korrupciós ügyekben, a nyomozást megtagadó határozatot bíróság előtt meg lehet támadni. Eddig, ha Polt Péter úgy döntött, hogy nem indít nyomozást, az úgy is volt. Most éltem a lehetőséggel, a bíróság pedig az ügyészséget új eljárás lefolytatására kötelezte. De mit várhatunk a Polt vezette intézménytől? Annyit kellett volna kideríteniük, költséghatékony-e, hogy Orbán a méregdrága Airbusszal ment Pisába egy menetrend szerinti járat helyett. Mert biztonság tekintetében nincs különbség a kettő között. Ehelyett annyit tettek, megkérdezték a vezérkari főnököt és a TEK-et, minden rendben volte a szóban forgó úton. Majd megállapították, a Honvédség nem klasszikus gazdálkodó szervezet, a költséghatékonyság számukra nem szempont. Ezért is mondom régóta: korrupció terén valódi változást csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás hozhatna.
– Ön korábban azt nyilatkozta, nem tekinti legitimnek az Országgyűlést, nem is kíván részt venni a látszat fenntartásában. Hogy lehet, hogy az említett szavazáson mégis részt vett?
– Többször kifejtettem már, miért nem tekintem valódi parlamentnek a mostanit, de Kövér László belezsarolt engem egy olyan helyzetbe, hogy köteles legyek bejárni. Korábban mindig igazoltam, szavazás helyett milyen képviselői feladatomat láttam éppen el, de mostanra kénye-kedve szerint dönt arról, hogy az igazolásomat elfogadja, vagy sem. Mindez persze alkotmányellenes, de ugye nincs olyan alkotmánybíróságunk, amely ezt részrehajlás nélkül megvizsgálná. Voltak hónapok, amikor Kövér a képviselői tiszteletdíjam jelentős részét levonta. Legutóbb, amikor betegség miatt maradtam távol, ezt csak orvosi igazolás ellenében fogadta el. Talán legközelebb, ha gyomorrontásom lesz, akkor székletmintát küldök be neki elemzésre. Holott a fideszes képviselők sincsenek bent a Házban, mindenki tudja, mennyire komolytalan ez az egész színjáték.
– Néha arra utal, hogy ellenzéki képviselők is részt vesznek a színjátékban. Kik?
– Vannak tisztességes ellenzéki képviselők, de vannak megélhetési ellenzéki politikusok is. Nem tudom megérteni például azokat, akik a minap szó nélkül megszavazták Varga Juditot, hogy a jövőben ő legyen az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának az elnöke. Ezért egyébként neki a képviselői fizetés duplája jár. Hogy támogathatja az ellenzék a bukott igazságügyi minisztert, akinek a nevével összefonódott a végrehajtói botrány, a Pegasus-ügy, a kiszámíthatatlan jogalkotás és a vég nélküli, agyatlan brüsszelezés? Gondolom, sok ellenzéki attól tart, ha nem szavazza meg a Fidesz személyi javaslatait, akkor az ő esetleges jelöléseit sem támogatja majd a hatalom, ami esetleg kevesebb fizetést jelent számukra. Közben Kövér László szemrebbenés nélkül megakadályozza, hogy a neki nem szimpatikus ellenzéki képviselők bizottsági posztokat kapjanak. Arról nem is beszélve, számíthatunk rá, hogy a jövő évi európai parlamenti választás előtt a Fidesz csúcsra járatja a Brüsszel-ellenes hergelést, ennek a hecckampánynak pedig jó eséllyel Varga Judit lesz az arca.
– Megemlítene néhányat az ön szerint valódi munkát végző ellenzékiek közül?
– Nem szeretnék senkit kiemelni, nehogy valaki kimaradjon. Azok viszont biztosan nem tartoznak ide, akiket olykor – a propagandaminisztérium egyetértésével – behívnak a közmédiába, hogy egyetértsenek a kormány állításaival, és Brüsszelt szidják. Jobban tennék, ha ezt a lehetőséget arra használnák, hogy az országot sújtó valódi problémákról beszéljenek, melyek egyébként az esti híradókból rendre kimaradnak. Nem látják, hogy ők a hatalom hasznos idiótái? Vagy látják, de szívességet tesznek a kormánypártnak? Nem is tudom, melyik a rosszabb.
– Ha már köztévé, hetekkel ezelőtt elindította a „propagandafigyelőt”, ahol mindennap részletesen elemzi, milyen témákkal mennyit foglalkozik az M1 esti híradója. Mik az első hónap tapasztalatai?
– A közmédia szerint az emberek legnagyobb problémája jelenleg a migráció, ezzel foglalkoztak a híradóban a legtöbbet. Szorosan ezt követte az ellenzék lejáratása, majd a kormányzati sikerek és pozitív intézkedések bemutatása. A sorban következő fontos ügy, amivel az M1 szerkesztői szerint kiemelten foglalkozni kell: Brüsszel kíméletlen bírálata és az uniós bürokraták ostorozása. A háttérhatalmak leleplezésére, az USA háborúpártiságára, a Biden és a Soros család „viselt dolgaira” szintén kiemelt figyelmet fordítottak. Az ellenzéki politikusok véleményének bemutatására egy hónap alatt a műsoridő négy százalékát szánták, de gyakran egy Fidesz-közleménnyel azonnal meg is cáfolták azokat. A műsoridő két százalékát tette ki az egészségügy sikereinek taglalása. Az eddig felsoroltak a híradók témáinak ötvenkét százalékát jelentik, minden egyéb hírre – mint például az ukrajnai háború, különféle katasztrófák vagy Novák Katalin programjai – a műsoridő kevesebb mint fele maradt. Ám nem engedték például a cenzorok adásba, hogy a nagykőrösi önkormányzati választáson az ellenzéki jelölt nyert, hogy a múlt hónapban is százmilliókat osztott ki pályáztatás nélkül a Miniszterelnökség, hogy újabb uniós támogatást buknak az alapítványi egyetemek vagy hogy bővítette hatvanpusztai birtokát Orbán Viktor édesapja.
– Miért fontos, hogy ezt így részletezve is lássuk? Ha az ember bekapcsolja az M1es csatornát, egyértelműek a hangsúlyok.
– Ha pontról pontra felsorolva látjuk, milyen manipulatív hírekkel etetnek bennünket, mennyire torzítják a magyar valóságot, mennyi fontos dolgot elhallgatnak, akkor konkrétabbak lehetünk annál, mint hogy csak annyit mondunk: hazudnak. A korrupcióellenes munkámnak is az egyik lényege, ne csak általánosságban beszéljek arról, hogy lopnak, hanem bizonyítsam is be, konkrét eseteken keresztül.
– Facebook-oldalán valóban szinte naponta szállítja a bűncselekménygyanús ügyeket. A társadalomból azonban mérsékelt hatást lehet ezekkel kiváltani, ön ellen viszont számos lejárató kampányt indítottak. Eljöhet az a pont, amikor ezek célt érnek, és belefárad?
– Azt látom, hogy amikor érzékeny ügyekre tapintok, például amikor bemutattam Rogán Cecília tihanyi luxusnyaralóját, másnap bekapcsol a propagandagépezet, és próbálnak engem lejáratni. Volt, amikor idős szüleimet próbálták „zöldbáróként” bemutatni, mert van hét és fél hektár saját földjük, amit édesapám hosszú évek munkájával vásárolt – és a mai napig saját kezűleg művelnek. Az efféle igazságtalanságok fájnak. Engem ugyan nem fognak eltántorítani, de sajnos mégis hatékony ez a lejáratás, mert az embereket elriasztja attól, hogy fellépjenek a hatalom ellen. Nyilván senki sem bűntelen, mindenkinek van olyan esete, amire annyira nem büszke, de azért vannak fokozatok. Azt kellene tudatosítani a társadalomban, hogy egy-egy embert könnyen tönkretehetnek, de ha elegen fellépünk, akkor nincs kockázat.
– Ebben lehetne keresni a pedagógustüntetések sikertelenségének is az okát?
– Biztos, hogy döntő ok volt, hogy egyszerűen kevesen vettek ezeken részt. A pedagógusok többsége távol maradt, de más szakszervezetek, társadalmi csoportok sem álltak ki mellettük szolidaritásból. Többször felmerült, hogy a tüntetés már nem elég, de vegyük észre, mindenféle tiltakozásnak csak akkor van értelme, ha elegen részt vesznek benne. Másrészt elterjedt az a téveszme is, hogy erre a kormányra nem lehet eredményesen nyomást gyakorolni. Ez sajnos egy önmagát beteljesítő jóslat – sokan elhitték, bejött. Pedig minden kormányra lehet nyomást gyakorolni, az Orbán-kormányra is, de ahhoz komoly tömeg szükséges. Végül az is hiba volt, hogy a tanárok elhitték, ha nem politizálnak, csak az oktatás ügyével foglalkoznak, azon a téren tudnak eredményeket elérni. Ez így nem fog menni, a rendszer alapjait kell támadni. Kudarcra van ítélve minden olyan fellángolás, amely egy-egy részterület megváltoztatásáért küzd. A kormány a tüntetések kezdetén kissé elbizonytalanodott, de aztán bevetették a propagandagépezetet, beizzították a közvéleménykutatást, hisz tudják, minden tiltakozás csak annyit ér, amennyi látszik belőle. Sikerült tömegekkel elhitetniük, hogy itt csak egy kisebbség bérköveteléséről van szó, azt pedig a gonosz Brüsszel akadályozza. Annak idején belenéztem az egyik minisztérium szerződéseibe, és azt tapasztaltam, rengeteg olyan megbízást adnak kutatócégeknek, amely alapján aktuális kérdésekben naponta mérik a közvéleményt, közhangulatot, hetente pedig több tízezres mintán rendkívül komoly és megbízható méréseket végeznek. Ha azt tapasztalják, a többség elfogadta a propaganda nyújtotta magyarázatot, akkor hátradőlhetnek, az ügy meg van oldva. Ez történt az oktatás ügyével is.
– Szeptemberben még lehetnek meglepetések, ha sok tanár feláll.
– Így van, akkor derül ki, hogy csak csatát vesztettünk, vagy háborút is. Ha elegendő pedagógus dönt úgy, hogy ezt vele nem lehet megtenni, akkor még lehet remény. Tömegeknek kell felállniuk, tiltakozniuk. Hogy lehet, hogy ezt a román tanárok megértették, de a magyarok nem? Persze nem lehet csak a tanárokat hibáztatni, az egész társadalomnak meg kellene ezt értenie. Régen, a kommunizmus alatt a szüleink joggal tarthattak az itt állomásozó szovjet csapatoktól, de ma elmenni egy tüntetésre, kiállni egy csoport mellett nem veszélyes.
– Hol lehet fogást találni a rendszeren?
– Elsőként a fejekben kellene rendet tenni. Tudatosítani kell magunkban két dolgot. Egyrészt azt, hogy egy hibrid rezsimben élünk, ahol választásokon csak csoda esetén nyerhetünk. Másrészt azt, hogy ez nem a normalitás, hanem egy torz, ránk erőltetett rendszer, amit meg lehet változtatni. Nem szabad beletörődnünk, igenis lehet ellene tenni, például mindennap meg kellene győzni még egy embert az igazunkról. Az, hogy ezt még sokan nem látják be, a politikusok felelőssége is, az én felelősségem is. Magam is folyamatosan keresem, mit csinálok rosszul, hol az én felelősségem, hogyan tudnék jobban érvelni. A legnagyobb önbecsapás abban ringatnia magát az ellenzéknek, hogy ha legközelebb jobb miniszterelnökjelöltet állítanak vagy több forrásuk lesz, le tudják váltani a kormányt. Ezért nem tartom jó ötletnek azt sem, hogy külföldről fogadtak el adományokat. Én ugyan nem tudtam ezekről a pénzekről, de ha valaki megkérdez róla, elmondtam volna, nem javaslom fölvenni. Nem mintha erkölcsi aggályom lenne azzal kapcsolatban, ha egy szövetséges ország támogatja a demokratikus ellenzék kampányát. Egyszerűen csak a kapott támogatás aprópénz ahhoz képest, ami fölött a Fidesz rendelkezik, nem tudjuk ilyen téren felvenni velük a versenyt. Nem tudunk ezzel valódi változást elérni.
– Mi hozhatna valódi változást?
– Ahhoz, hogy valódi változásokat harcoljunk ki, meg kell találni azt a néhány százezer embert, aki hajlandó részt venni a nyomásgyakorlásban. Nem a propaganda által uralt tömegek meggyőzése a cél. Azt tapasztalom, a legkisebb falvakban is van néhány ember, aki tenni szeretne a változásért. Hálózatot kellene építeni, meg kellene keresni őket, segítséget adni, hogy ne érezzék magukat reménytelenül elhagyhatva, illetve segítséget kellene tőlük kérni. Enélkül nemcsak változást nem lehet elérni, de valódi ellenállásról sem beszélhetünk. Ha összefogunk, kritikus tömeget alkotunk, nincs olyan rezsim, ami meg ne hátrálna. Most ennek a megbízható, összetartó hálózatnak a kiépítésén kellene dolgoznunk.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 29. számának (július 21–27.) nyomtatott változata.
