’56-ról, a Tiszáról, a konzervatívként „vállalhatatlan” Orbán Viktorról
Nem „összevissza beszélt” Orbán Balázs az 1956-ról szóló nyilatkozatában, hanem a kormány stratégiáját ismertette – legalábbis Lakner Zoltán és Zárug Péter Farkas is így értelmezi a miniszterelnök politikai igazgatójának nagy vihart kavart mondatait. Ez pedig olyan ellentmondásokat hoz felszínre, amelyből a politikai elemzők nem látnak kiutat. Arról is kérdeztük őket, hogy szerintük mennie kell-e Orbán Balázsnak, milyen jövő várhat a Tisza Pártra, és miért hibázik mostanában látványosan sokat a Fidesz.
– Az elemzők szerint nagy hibát vétett az 1956-ról szóló mondataival Orbán Balázs. Török Gábor még azt is megkockáztatta, hogy ez volt az év legnagyobb politikusi hibája. Mennyire komoly ez az ügy? És mennyire érintheti meg a választókat?
Zárug Péter Farkas: A Novák-ügy a Fidesz szívcsakráját találta el, és bár nem annyira közérthetően, de Orbán Balázs 1956 hősi ellenállását megkérdőjelező szavai is ilyennek számítanak. Egy rendszerváltó alappillérbe vágott bele egy méreteset a baltájával. És a szövegkörnyezet sem mindegy. Ezek a mondatok az MCC-ben, baráti riporterrel, stratégiaelemző műsorban stratégiaelemző által mondottak, komótosan, megfontoltan.
Ilyen diszkurzív környezetben az ember nem beszél összevissza.
Teljesen világos, hogy Orbán Balázs azt mondta, amit jelen állás szerint stratégiailag ő és Orbán Viktor, és ebből adódóan a kormány tagjai képviselnek – konzervatív szemmel meglehetősen vállalhatatlanul. Ez a mindkét politikus által meghirdetett semlegességsztori kicsúcsosodása, és egyben rá is mutat annak tarthatatlanságára. Vannak olyan kérdések, amelyekben nem lehet semlegesnek lenni.
Vagy óriási ellentmondásokhoz, magyarán katyvaszhoz vezet. Na, hát ez össze is jött ’56-ügyben, merthogy Orbán Balázs következtetéseivel eljutott Kádár alapállására az orosz agresszió kapcsán: „a jó kompromisszumok robotosai vagyunk, elvtársak, nem megyünk fejjel a falnak, tudjuk, hogy az orosz medvével hogy kell bánni, és mindenki, aki másképp gondolja, az ellenforradalmár”. Ezért kellett Orbán Viktornak beavatkoznia, és jeleznie, hogy a politikai igazgatója hibázott: egy lépésre volt attól, hogy meg kelljen magyaráznia, hogy 1989 után 2024-re hogy jutott el a kádári alapállásra.
– Arról a kormányoldali érvelésről mit gondolnak, hogy ez a kijelentés félreérthető volt, és félremagyarázták?
A Magyar Hangnak Romsics Ignác is úgy kommentálta az ügyet: abszurd, hogy bármelyik magyar ember komolyan gondolja, hogy ne védekezzen az ország, ha megtámadják, és valószínűleg csak rosszul fogalmazhatott Orbán Balázs.
Zárug P. F.: A beszélgetés felvételről ment ki a YouTube-ra, nem élőben, meg is vághatták volna, ráadásul baráti környezetben zajlott. Maga Orbán Balázs ragad le ennél a témánál, ő kezdi el 1956-ot a „semlegesség” témakörével megerőszakolni. Azt mondta, amit a színfalak mögött képviselnek. Csakhogy ez már egyenesen nemzetbiztonsági kérdést vet fel.
A kormány pedig eddig tagadta, hogy össze lehetne vetni 1956-ot 2022-vel. Pontosan azért, mert ha összevetjük, akkor tarthatatlan a mai álláspontjuk. Ezenkívül Orbán Balázs azt is mondta, hogy nem tanácsolták volna Zelenszkijnek a védekező háborút, éppen amiatt, ami ’56-ban lett. Én azért megkérdezném, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója szerint: pontosan mi lett ’56-ban? És akkor mindezek után még Corvin közi harcosként próbálják őt keretezni?
Lakner Zoltán: Ráadásul van itt egy súlyos morális probléma abból a szempontból is, hogy az ukrán ellenállás is igen jelentős részben az ukrán nép elkötelezettségén alapul, akárcsak a pesti srácoké. Nemcsak arról volt szó, hogy az elnök hozott egy döntést, hanem a nép is úgy döntött, hogy ellenáll. Különös és irritáló kontraszt, hogy egy populista, népérdekekre hivatkozó kormányzat úgy tologatja egy képzeletbeli sakktáblán a nemzeteket, mintha bárki felhatalmazást adott volna neki erre. Másfelől meg úgy tesznek, mintha a népakaratot figyelmen kívül lehetne hagyni. De ez még mindig csak a felszín. A beszélgetésben és azt követő magyarázkodásokban hivatkoznak arra, hogy valahol a 2021. decemberi orosz ultimátum, illetve a 2022. márciusi isztambuli tárgyalások körül kellett volna megállapodást kötni. De abban az ultimátumban Oroszország azt is mondta, hogy NATO-csapatokat nem lehet telepíteni az 1997 után csatlakozott országokba, vagyis Magyarországra sem. Ezt elmondta Putyin a 2022 február 1-jei Orbán-látogatáson is, és a miniszterelnök, egy NATO-tagország vezetője, egyetlen szó nélkül hallgatta végig. A 2022. márciusi béketárgyalással kapcsolatban pedig azóta nyilvánosságra kerültek a jegyzőkönyvek: tudjuk, hogy az oroszok olyan garanciarendszert javasoltak, amelyben bármilyen, Ukrajnának nyújtott biztonsági kitételt megvétózhattak volna.
A műsorban arról beszélnek, hogy Ukrajnának föl kellett volna adnia a különböző területeket, mert nem kaphat ennél jobb ajánlatot. Ezt egyrészt nem tudjuk, másrészt a magyar kormány soha nem adott magyarázatot arra, miért lenne jó Magyarországnak, ha az ukránok területveszteséggel és szuverenitásveszteséggel adják fel a háborút. Ha az agresszornak odaajándékozzák azt, amit meg akart szerezni, vagy annak egy részét, az azt jelenti, hogy az agresszor közelebb jön hozzánk. Ha pedig a 2021-es ultimátum lett volna a rendezés alapja, akkor a NATO is jelentősen gyengült volna.
– A Fidesz sok mindent feladott abból, amit korábban vallott. Ráadásul a kormánypárti szavazók az elmúlt években Oroszországot egyre pozitívabban, a Nyugatot egyre negatívabban ítélik meg, a kormány kommunikációjának megfelelően. Ez nem tompíthatja az ő szempontjukból Orbán Balázs mondatainak élét?
Zárug P. F.: ’56-ot nem adta fel a Fidesz, és most néhány hétre vagyunk október 23-ától. Az, hogy Orbán Viktor megszólalt, egyértelműen mutatja, hogy ez veszélyes terep. Az idei év tele van ilyenekkel, egyik ügyből bukik a Fidesz a másikba. És ahogy a Novák-ügynél, úgy most sem valamilyen kívülről jövő probléma éri utol a Fideszt, hanem a saját működése, ideológiai szélkakassága súlyos identitáskérdésekben. Ha ez három-négy évvel ezelőtt történik, Orbán Viktor sem reagált volna. De azok más idők voltak. A Fidesz számára februártól kifordult a világ a sarkából. Nem találja magát. Fajsúlyos ügyekben lett meztelen a király. Ugyanazok a mechanizmusok, amelyek korábban gond nélkül működtek, egyszer csak nem működnek. Bármilyen hurokból kibújt korábban a Fidesz, de most mintha gyorskötözőbe került volna. Bármilyen mozgást végez ő, vagy vele szemben az ellenfelek, a hurok csak egy irányba mozdul, egyre szűkebbre szorul. Ez a folyamat préselte ki Magyar Pétert is hangos néptribunként. Mindegy, hogy görbe vagy tiszta velencei tükörnek tartjuk, de mindenképpen tükörként értelmezi a társadalom. És azt látja benne, hogy itt súlyos, rendszerszintű torzulások vannak, súlyos meghasonlások a nemzeti, polgári ethoszhoz képest. És ez kiegészült idén azzal az érzettel, hogy „rendetlenség” van Orbán Viktor körül, és a Fidesznek egyre többször kell bevetnie őt ezekben az ügyekben.
– A parlamenti évadnyitó után beszélgetünk, sikerült Orbán Viktornak politikai innovációt felmutatnia?
Lakner Z.: Talán annál is gyengébb teljesítmény volt, mint ami a februári évértékelő, ami egy héttel a Novák Katalin lemondását követően történt. Ott az embernek az volt a benyomása, hogy létezett egy már megírt beszéde, amelynek elejéhez hozzáírtak még tíz percet. Elmondta a Novák Katalinra vonatkozó részt, majd ment tovább egy olyan szöveg, amit bárhol, bármikor, álmából felkelve is fújni tudna. A mostani helyzetben nemcsak az volt feltűnő, hogy magára az Orbán Balázzsal kapcsolatos szituációra nem adott megnyugtató választ a miniszterelnök, hanem az is, hogy itt a Fidesz világképének meghatározó pillére sérül. A februári krízis, a kegyelmi botrányban érintett gyermekvédelmi, családbarát narratíva után most ’56 öröksége kérdőjeleződött meg, amelyhez Orbán a 89’-es szereplésével meg a 2010-es „forradalom” emlegetésével egyaránt odakötözte magát. Nyilván nem tudom megmondani, hogy ez a mostani ügy ugyanúgy hömpölyög-e majd, mint ahogyan a kegyelmi botrány, de február 2-án még egyikünk sem hitte volna, hogy egy héttel később lemond a köztársasági elnök. Biztos, hogy az Orbán Balázs-ügy kevesebbet számítana, ha nem alakult volna át tavasszal az ellenzéki térfél, ha rendben lenne a gazdaság – de ezzel kapcsolatban továbbra sincs megnyugtató válasza a kormánynak. Nem lehet tudni, hogy a most bejelentett intézkedésekre – a munkáshitelre, a családi adókedvezmény megduplázására, a vállalkozások támogatására – honnan lesz pénz, mitől indulna be a fogyasztás, és hogyan lenne jövőre 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedés, ha most két százalék alatti, tavaly meg még recesszióban voltunk. A gazdaság is egy tartópillére volt az Orbán-kormányok politikájának a 2010-es években, bármennyire utálták ezt a gondolatot a kormány kritikusai.
Nemcsak a jól működő propaganda miatt volt sikeres a rendszer, hanem azért is, mert a gazdasági alapok szilárdnak látszottak. Nagyon sok irányból tudom kritizálni azt, ahogy a gazdasági erőforrásokat felhasználták, de a választóknak az lehetett az érzése, hogy el lehet jutni ötről a hatra, vagy a szegényebbeknek egyről a kettőre. Aki nagyon lentről indult, kevesebbet léphetett előre, de az ő élethelyzetükhöz képest ez mégis nagy előrelépés volt. Ez általános érzület volt egy olyan társadalomban, ahol a biztonság iránti igény rendkívül erős, és ahol van egy Kádár-kori élmény a lassú, de kiszámítható gyarapodásról – nagyjából ezt társítjuk itthon a fejlődés gondolatával. Ez az, ami eltűnt az elmúlt két évben. Magyarországon most úgy van megszorítás immár két éve, hogy nem jön helyre közben az államháztartás. Nem lesz nagyon népszerű, amit mondok, de Bokros Lajosnak és Bajnai Gordonnak ez azért másfél év alatt sikerült. Őket is számos kritikával lehet illetni, de a költségvetést tényleg rendbe hozták. Most még ez sem jött össze.
Nyilván, ha kimegyünk az utcára, nem azt látjuk, hogy az államháztartási hiány foglalkoztatja az embereket, de azt, hogy kétéves megszorítással sem lehet gatyába rázni a költségvetést, a bőrükön érzik a választók. A Fidesznek abban az értelemben új narratívára lenne szüksége most, ahogyan 2015 elején a menekültválság kapcsán egy másik dimenzióba vitte a hazai politikát. Ennek a jelét egyelőre nem látom. Pusztán az a tény, hogy Orbán most láthatóan ismét nagyobb figyelmet kezd el fordítani a hazai politikára, önmagában azért nemfogja kielégíteni a várakozásokat.
Az egész mostani helyzet és az Orbán Balázs-ügy is az ő politikai képességeinek egy sokadik vizsgája: arról szól, képes-e új sztorit, újfajta teljesítményt nyújtani, ami megerősíti, illetve visszaállítja a vele kapcsolatos bizalmat, persze azokban, akik eddig benne bíztak. De ha ez sikerül neki, akkor sem hiszem, hogy a 2022. tavaszi helyzetet újra elő lehet állítani. Szorosabb marad a politikai küzdelem.
Zárug P. F.: Innováció? Ellenkezőleg, a felszólalások tartalmától a házelnök szerepfelfogásáig azt láttuk, itt már senki nem tud megújulni.
– Ki lehet jól jönni az Orbán Balázs-ügyből? Két dolgot lehet tenni, vagy lemondásra lehet bírni Orbán Balázst, ami újabb érzékeny veszteség lenne, és észrevennék a választók is, vagy a helyén lehet hagyni. Melyik lehet a kisebb veszteség a kormánypárt számára?
Zárug P. F.: Szerintem október 23. után tudunk majd erre válaszolni. Ha az ünnepig kitart ez az ügy, és ott valami nagyobb ellenzéki megmozdulás lesz, vagy egyszerűen csak az Orbán Balázs-féle stratégiai alapállásnak a széles körű és következetes elutasítása történik meg, akkor nem biztos, hogy érdemes a választásokig hurcolnia a Fidesznek ezt a kérdést, bár már lemosni sem tudja magáról.
Lakner Z.: Orbán Balázs valóban a kormány stratégiájáról beszélt, ezért mindaz, ami ebből az ügyből következik, szerintem már nem azon múlik, hogy őt a helyén tartják-e vagy sem. De egyelőre még odáig sem jutottak el, hogy legalább ne szerepeltessék. Megállás nélkül beszél azóta, hogy ezek a mondatok elhangzottak.
– Mi váltotta ki a hibáknak ezt a sorozatát a Fidesz oldalán? Több más előzmény után jött a kegyelmi botrány, ide sorolhatjuk talán a Bese Gergő-ügyet is, aztán most Orbán Balázs.
Zárug P. F.: A Bese-ügy nem azonos súlyú ezekkel az ügyekkel. Még öt évvel ezelőtt az önkormányzati választások kapcsán a Válasz Online-nak mondtam, hogy a Fidesz hosszabb távú sorsát az fogja meghatározni, hogy a politikai értelemben visszafordítható és visszafordíthatatlan folyamatokban hogyan tud egyensúlyozni. És ha a visszafordíthatatlan folyamatok száma szaporodik, akkor egyre nehezebben fogják tudni a rendszert kontrollálni. Már akkor is pengeélen táncoltak, és az önkormányzati választási eredmények mutatták, hogy a társadalom megérzett valamit ebből. Aztán sikerült elrendezni a politikai terepet, de ettől a visszafordíthatatlan folyamatok száma nem csökkent. Sőt, pont azt tanulta meg a Fidesz, hogy képesek így is kézben tartani a dolgokat. A rendszer örült, hogy mennyi minden belefér. Ez téves tanulás volt. Számtalan súlyos ügy lehet még, amiről nem tudunk. És ha ezek folyamatosan szaporodnak, akkor a nagy számok törvénye alapján több is fog a nyilvánosság elé kerülni, és jön majd egy rossz széria.
– Mondhatjuk, hogy a Tisza sikeresen megtapadt a magyar politikai terepen? Sok elemző beszélt a közép- és kelet-európai jelenségről, hogy nagyon gyorsan emelkednek magasra, de ugyanolyan gyorsan le is hullhatnak új politikai erők. A Tisza viszont a felmérések szerint erősödött a választás után.
Zárug P. F.: Ezt a kérdést kizárólag Magyar Péter személyiségén keresztül lehet megközelíteni. Magyar impulzív, hiperaktív, önfejű, és sok esetben pont a fideszes fiatalok arroganciájával vág vissza a Fidesznek. Pont ugyanazzal a rezzenéstelen, „nehogy már a kötvény telepítse le a Rogánt, nehogy már a Tesco zárja be a Semjént”- típusú alapállással. Ha Magyar Péter azt tanulja meg, hogy ő hibázhat, mert úgyis minden lepereg róla, akkor az ugyancsak egy téves tanulás lesz, és neki is lesz majd olyan szériája, amikor eltűnik a páncél róla. Ha viszont azt tanulja meg, hogy nagyon óvatosnak kell lennie, az helyes tanulás lenne.
Lakner Z.: Valójában az a furcsa, hogy Magyarországon eddig nem voltak ilyen egyszemélyes mozgalmak, vagy csak elvetélt kísérletek, hiszen mindenhol megjelent hasonló, Lengyelországtól Bulgáriáig. Tényleg sok eltűnt az ilyen mozgalmak közül, de általában nem egy sikeres európai parlamenti választás után, inkább az első parlamentbe jutást vagy az első kormányra jutást követően.
Az EP-siker viszont jó dobbantó lehet egy parlamenti választáshoz. Nem látszik rá esély, hogy a régi ellenzék vissza tudna jönni a mostani helyzetéből, és azt sem nagyon látom, hogy az az elégedetlenség, az a rosszkedv, az a megélhetési félelem, ami a magyar állampolgárok jelentős részét jellemzi, elpárologna egy-másfél év alatt. Ha pedig a régi ellenzék nem jön vissza, és a kormányt sem kezdik el jobban szeretni az emberek, mint most, az önmagában a felszínen tarthatja a Tisza Pártot és Magyar Pétert. A Tisza még mindig egy személyhez kötött mozgalom, alighanem az is marad, ezért Magyar választásain, személyes döntésein sok múlik, ha nem minden – nemcsak a saját magát érintő döntésein, hanem a jelöltjei kiválasztásán. Azon, hogy milyen szisztéma, milyen elvárások alapján fog jelölteket válogatni, kiket tekint politikailag megbízhatónak, mennyire találkozik ez majd a lokális beágyazottság követelményeivel, ami alatt elsősorban azt értem, hogy a jelöltek körül lesznek-e olyan kampánycsapatok, amelyek 106 különböző helyi projektként le tudják futtatni a választókerületi kampányokat.
– Ez reális lehet 2026-ig? A kiszivárgott hírek alapján mennyire tűnik úgy, hogy haladnak ezzel a munkával?
Lakner Z.: Hát, ez a munka, amit el kell végezni. Nem tudom, ennyi idő alatt a Tisza Párt képes lesz-e felkészülni egy esetleges kormányzásra, hogy lesznek-e a fiókokban tervek, és nem olyan helyzetben lennénk-e váltás esetén, mint amikor Gyurcsány Ferenc odaállt a nemzeti szintű dossziék elé 2006-ban, amelyekből a fogadkozások ellenére hiányoztak a kidolgozott reformtervek. Az is igaz, persze, hogy 2010-ben az Orbán-kormánynak két-három napja volt egy valódi kormányprogramot kidolgozni, miután kiderült – amit addig is tudott mindenki rajtuk kívül –, hogy tartaniuk kell a költségvetési hiányt. A Fidesz mégis még mindig kormányon van.
Zárug P. F.: Ez a negyedév elég sűrű volt ahhoz, hogy egyelőre ne várjunk el sokkal többet, mint amit eddig láttunk, sem kormánypárti, sem pedig ellenzéki oldalról. A Tisza Párt eddig egy néptribunból áll, és a színész-rendező barátaiból. Nyilván ez egy állam vezetéséhez igencsak kevés. De 2026-ig még sokat változhatnak, fejlődhetnek. Az viszont biztos, hogy a társadalom egy jelentős része a változás reményét hozzájuk köti már ma is.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 40. számának (2024. október 4–10.) nyomtatott változata.
