A parajdi sóbánya katasztrófája nemcsak helyi, hanem térségi ökológiai és társadalmi válságot indított el. A baleset következtében keletkezett nagy mennyiségű sós víz a Korond patakán keresztül a Kis-Küküllőbe jutott, amelyből több tízezer ember ivóvízellátása történik. A folyó sótartalma jelenleg kétszerese az ivóvízre megengedett határértéknek – közölte a Román Vízügyi Hatóság.
Hartel Tibor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának oktatója szerint a parajdi bányavíz kiszivárgása nem csupán lokális baleset, hanem egy potenciálisan régiós szintű ökológiai katasztrófa kezdete. Úgy véli, az ilyen jellegű események láncreakciót indítanak el, amely messze túlmutat a bányák fizikai határain.
„Amikor a bányában beomlik a járatok teteje, az édesvíz bejut a mélybe, feloldja a sót, és telített sóoldatot hoz létre. Ez a sós víz utat talál nemcsak a bányából kifelé, hanem a talajba is. Lefolyik, beszivárog, eléri a felszín alatti vizeket, majd továbbjut a folyókba is. Ez nem egy egyszerű szennyezés. Ez egy olyan rendszerhiba, amely hosszú távon és sokféle szinten okoz károkat.”
A szakértő kiemeli, hogy a sós víz hatásai gyakran rejtve maradnak az első hetekben, de annál tartósabb pusztítást okoznak. A talaj szerkezete módosulhat, a növények nem viselik el a sótartalom emelkedését, a halállomány pedig elpusztul. A legsúlyosabb esetekben a lakott területek alatt is megindulhat a süllyedés, ami épületkárokhoz, infrastrukturális problémákhoz vezethet.
„A legnagyobb veszély a visszafordíthatatlanság. Ha a sóoldat bekerül a talajvízbe, azt már nem lehet kimosni vagy kiszűrni. A természet önmagától csak nagyon lassan, évtizedek alatt képes helyreállítani az egyensúlyt – ha egyáltalán. Egyes nemzetközi becslések szerint ez a folyamat harmin-ötven évig is eltarthat.”
Hartel példaként említi a németországi Werra folyót, ahol a bányaipar miatt a víz sótartalma évtizedek óta meghaladja a halak számára biztonságos határértéket. Egy másik, súlyosabb eset az Egyesült Államokbeli Retsof-bánya: itt a sóbánya beomlása után egy egész térség talajszerkezete károsodott, az ivóvízbázis elszennyeződött, és a természetes regeneráció azóta is folyamatban van – több mint harminc éve.
„Ezek a példák jól mutatják, hogy egy ilyen esemény után már nem a visszatérés a cél, hanem a kármentés. Készüljünk fel arra, hogy amit most látunk, az csak a kezdet.”
A kutató hangsúlyozza: Romániában nincs sem megfelelő tapasztalat, sem felkészültség, hogy egy ekkora léptékű környezeti balesetet komplex módon kezelni lehessen. A technikai eszközök és a szakemberek hiánya mellett a legnagyobb hiány a „memória” – azaz hogy korábban nem történt hasonló, ezért nincs tapasztalat, nincs előzetes tudás, amit alkalmazni lehetne.
Szükségállapot, vízkorlátozás, hígítás
A Maros megyei vízügyi hatóság úgy döntött, „ellenőrzött vízkivonásokat” hajt végre a Bözödi víztározóból, hogy csökkentse a Kis-Küküllő megnövekedett sókoncentrációját. A cél az, hogy az erősen sós víz híguljon, és ne veszélyeztesse hosszú távon sem a természetet, sem az emberi egészséget.
Június 2-án 23:00 órától 30 napos szükségállapotot hirdettek több településen, köztük Dicsőszentmártonban, Adámoson, Vámosgálfalván és Gyulakután. Az ivóvízellátást nem szüntetik meg, de a vezetékes víz emberi fogyasztásra nem alkalmas – csak mosásra, tisztálkodásra használható. Az önkormányzatok palackozott ivóvizet osztanak a lakosságnak.
„Nincsenek forgatókönyveink ilyen helyzetekre”
Hartel Tibor kritikusan fogalmaz: „Ezek a balesetek próbára teszik az állami intézményeket, a közösségi szolidaritást és a szakmai kapacitásokat.”
A szakértő szerint hosszú távon olyan intézkedésekre van szükség, mint a talaj kezelése, a folyó élővilágának helyreállítása, és folyamatos monitoring – nem hónapokig, hanem évekig.
