A Nemzetgazdasági Minisztérium referense megkapta a feladatot, hogy írjon kommünikét az M1-es autópálya felújításáról. Két sorban leírta a tényt, miszerint 80 kilométer felújítás sávépítéssel, az M0-stól Győrig, rutinfeladat, és már adta is oda az osztályvezetőnek, hogy szignózza le. Az osztályvezető felhúzta a szemöldökét, lebutaöcsizte a referenst, és visszaadta a rövidke szöveget azzal az utasítással, hogy habosítsa fel.

– Na és mi legyen benne? – kérdezte a referens, és már elő is húzta a jegyzetfüzetét, majd várakozással tekintett a főnökére.

– Először is, hogy történelmi.

– Mitől történelmi? – kérdezett vissza a referens.

– Történelmi – legyintett az osztályvezető. – Minden, amit csinálunk, az történelmi. Továbbmegyek. Legyen benne az, hogy teljeskörűen megújul. Világos?

– Világos – felelte a referens.

– Akkor miért nem volt benne eddig?

– Figyelek – mondta a referens bűnbánóan.

– A beruházás a hazai gyorsforgalmi úthálózat hosszú távú, fenntartható fejlesztését szolgálja, és hozzájárul a nemzetgazdaság versenyképességének erősítéséhez. Így már jobb. Miért kell nekem mindent kitalálnom?

A referens átírta, az osztályvezető szignálta, mehet a főosztályvezetőhöz.

– Nem elég mélyenszántó – vélekedett a főosztályvezető, amikor délután elolvasta a szöveget. – Többet várok a munkatársaimtól. Legyen benne, hogy az elhúzódó háború negatív hatásai ellenére a kormány számára kiemelten fontos a gyorsforgalmi utak koncesszió keretében történő dinamikus fejlesztése és magas színvonalú üzemeltetése. A kulcsszó a dinamikus. Ez az államtitkár úr kedvenc szava.

– Jó szó – ismerte be az osztályvezető. – Valóban találó. A magyar helyzet dinamikus.

– De miért nekem kell mindent kitalálnom?

Az osztályvezető bólogatott. Megszokta már, hogy mindent, ami jó, a főosztályvezető talál ki.

A szöveget átírták, a főosztályvezető elégedetten aláírta, és elküldte az államtitkárnak, aki még este behívatta.

– Sekély – bökött a papírra. – Jó persze, de nem elég mélyenszántó.

– Ez csak egy kommüniké – mentegetőzött a főosztályvezető.

– Persze – mondta az államtitkár –, persze. De a kis dolgokból lesznek a nagy dolgok, és ha a kis dolgok nem stimmelnek, akkor a nagy dolgok sem fognak stimmelni.

– Igaz – értett egyet a főosztályvezető. Szeretett volna már túllenni a beszélgetésen. Tudta, hogy az államtitkár szívesen ül bent késő estig.

– Szóval – nézett újra a szövegre az államtitkár – legyen benne az is, hogy a gyorsforgalmi úthálózat hosszú távú, magas színvonalú és fenntartható üzemeltetése érdekében a kormány a koncessziós szerződés technikai jellegű módosítása mellett döntött.

– Igen, így már jó lesz – értett egyet a főosztályvezető.

– Akkor jön a befejezés. A változtatás célja az Európai Unió szabályozásának való megfelelés biztosítása, ezért a módosítás kizárólag az eredeti szerződéses feltételek között már szereplő kötelezettségek részletesebb kifejtését tartalmazza, érdemi tartalmi változást nem jelent.

– Így sokkal jobb.

– Úgy érzem, még hiányzik valami. – Az államtitkár elgondolkodott. – A miniszter úr azt az utasítást adta, hogy törekedjünk a teljes körű tájékoztatásra. Ez szerinted elég teljes körű? – nézett rá az államtitkár. – Megmutatnám a miniszter úrnak is, az ügy horderejénél fogva. Mert azért egy ilyen ügynek nagy a hordereje. Benne van a szövegben is, hogy történelmi. Ezt én írtam bele?

– Persze – bólogatott a főosztályvezető. – Persze.

A főosztályvezető éppen aznap olvasta, hogy Kínában egy nap alatt építenek egy kilométernyi autópályát, de ezzel most nem akart előjönni.

– A módosított koncessziós szerződés megalapozza a gyorsforgalmi úthálózat jövőbeli dinamikus sávbővítését, új autópályák megépítését és a közlekedési szolgáltatások magas szintű fenntartását. Mindez hozzájárul Magyarország gazdasági versenyképességének erősítéséhez és hosszú távú fejlődéséhez. Na, így jobb.

– Ne írjuk bele, hogy mikorra készül el? Csak valami körülbelült.

– Négy év múlva – mondta a főosztályvezető.

– Nem kell. Az csak elviszi a horderőt másfelé – az államtitkár beleszeretett ebbe a szóba. – Az emberek úgyis összekeverik a dátumokat, aztán abból lesznek a rémhírek.

– Helyes – értett egyet a főosztályvezető, mert már indult volna haza. Ilyen államtitkárral, gondolta, öröm együtt dolgozni.

– Beadom este még a miniszter úrnak. De azért jobb lett volna, ha nem nekem kell kitalálnom mindent – jegyezte meg még az államtitkár. Megveregette a főosztályvezető vállát. – A fontos, hogy az ember megtalálja a lényeget. A habosítás idegen a mi kormányzati attitűdünktől. Ezt tartsd észben.

A főosztályvezető elégedetten ment vissza az irodájába, lezárta a gépet, felhívta a feleségét, hogy indul.

Eredményes nap volt. Lehet, hogy történelmi.

Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 25. számának Páratlan oldalán 2025. június 20-án.