A tudományos áttöréseknek, az élelmezés, a közegészségügy és a higiéniai körülmények fejlődésének köszönhetően november közepén már nyolcmilliárdan élünk a világon. Miközben emberi családunk egyre nagyobbá válik, egyre megosztottabb is lesz.
Emberek milliárdjai küszködnek; százmilliókat pedig éhezés, sőt éhínség fenyeget. Soha nem látott számú ember vándorol el új lehetőségeket keresve vagy azért, hogy megszabaduljon az adósságoktól és a nehézségektől, vagy elmeneküljön a háborúk és az éghajlati katasztrófák elől.
Ha nem hidaljuk át a gazdagok és a szegények között tátongó szakadékot világszerte, akkor egy olyan világot hozunk létre magunknak, amelyben nyolcmilliárdan élünk feszültségben, bizalmatlanságban, válságok és konfliktusok közepette.
A tények magukért beszélnek. Egy maroknyi milliárdos ugyanannyi vagyonnal rendelkezik, mint a világ szegényebb felén élők összesen. A világ legfelső egy százaléka teszi zsebre a világ bevételének ötödét, ráadásul a leggazdagabb országokban élők várható élettartalma akár 30 évvel is több lehet a legszegényebb országokban élőkénél. Bár a világ egyre gazdagabb és egészségesebb lett az elmúlt évtizedekben, ezek a különbségek is csak egyre nőttek.
E hosszú távú tendenciákon túl az egyre gyorsuló éghajlati válság és a Covid–19-járványt követő felépülés eltérő eredményessége még inkább felgyorsítja az egyenlőtlenségek súlyosbodását. Egyenesen egy éghajlati katasztrófa felé tartunk, miközben a károsanyag-kibocsátás és a hőmérséklet egyre csak emelkedik. Az áradások, a viharok és az aszályok pedig azokban az országokban pusztítanak leginkább, amelyek szinte alig tehetnek a globális felmelegedésről.
Az Ukrajnában zajló háború tovább súlyosbítja a már meglévő élelmiszer-, energia- és pénzügyi válságot, ami szintén a fejlődő gazdaságokat sújtja legjobban. A nők és a lányok, valamint a már diszkriminált és perifériára szorult csoportok sínylik meg leginkább ezeket az egyenlőtlenségeket.
A globális dél számos országa néz szembe hatalmas adósságokkal, egyre növekvő szegénységgel és éhezéssel, valamint az éghajlati válság egyre erősödő hatásaival. Kevés esélyük van arra, hogy befektessenek a járványból való fenntartható felépülésbe, a megújuló energiaforrásokra történő átállásba, vagy a digitális korszakra való felkészülésbe.
A fejlett országok elleni düh és neheztelés hamarosan eléri a tűréshatárt.
A mérgező megosztottság és a bizalomhiány – a nukleáris leszereléstől kezdve a terrorizmuson át a globális egészségügyig – számos kérdés megoldását hátráltatja vagy juttatja zsákutcába. Meg kell állítanunk ezeket a káros tendenciákat, javítanunk kell a kapcsolatokat, és közös megoldásokat kell találnunk a közös kihívásainkra.
Az első lépés annak elismerése, hogy ez az elszabadult egyenlőtlenség egy döntés eredménye, olyan döntésé, amelyet a fejlett országoknak kell visszafordítaniuk. Ezt azonnal el kell kezdeniük az ebben a hónapban, Egyiptomban megrendezett ENSZ éghajlatváltozási konferencián és a G20-ak csúcstalálkozóján, Balin.
Remélem, hogy a COP27 alatt az országok elfogadják a történelmi jelentőségű Éghajlati Szolidaritási Paktumot, amelynek keretében a fejlett és a feltörekvő gazdaságok egy közös stratégia mentén egyesítik képességeiket és erőforrásaikat az emberiség javára. A gazdagabb országoknak biztosítaniuk kell a főbb feltörekvő gazdaságok számára a pénzügyi és technológiai támogatást a fosszilis tüzelőanyagoktól való eltávolodáshoz. Ez az egyetlen reményünk arra, hogy elérjük éghajlati céljainkat.
Ezen felül sürgetem a COP27-en részt vevő vezetőket, hogy állapodjanak meg egy ütemtervben és egy intézményes keretrendszerben, amellyel kompenzálják a globális dél országait az éghajlatváltozásból eredő veszteségekért és károkért, mivel azok már most is hatalmas szenvedést okoznak számukra.
A G20-országok Balin megrendezésre kerülő csúcstalálkozója pedig lehetőséget ad arra, hogy a fejlődő országok helyzetével foglalkozzunk. Kértem a G20-országokat, hogy fogadjanak el egy olyan ösztönző csomagot, amely a globális dél kormányai számára befektetéseket és likviditást biztosít, valamint foglalkozik az adósságkönnyítéssel és átütemezéssel.
Az ilyen középtávú intézkedések fokozása közben, partnereinkkel éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy csökkentsük a globális élelmiszerválságot.
A fekete-tengeri gabonaexportról szóló kezdeményezés ezeknek az erőfeszítéseknek az egyik fő eleme. Segített stabilizálni a piacokat és csökkenteni az élelmiszerárakat. Minden tizedszázalék csökkentheti az éhezést és életeket menthet. Azon is dolgozunk, hogy az orosz műtrágya eljusson a háború által súlyosan károsított globális piacokra. A műtrágya háromször többe kerül a járványt megelőző időszakhoz képest. A világszerte legtöbbek által fogyasztott alapvető élelmiszer, a rizs szenved majd ettől legjobban. A globális élelmezésbiztonság érdekében az orosz műtrágyaexport útjában álló, még meglévő akadályok elmozdítására van szükség.
Az összes jelentős kihívás között azonban van egy jó hír is. Nyolcmilliárdos világunk hatalmas lehetőséget jelenthet néhány rendkívül szegény ország számára, amelyekben a lakosság a leggyorsabban növekszik. Az egészségügybe, az oktatásba, a nemek közötti egyenlőségbe és a fenntartható gazdasági fejlődésbe való viszonylag kisebb befektetések is képesek arra, hogy elindítsák a fejlődés és a növekedés hathatós folyamatát, átalakítva ezáltal a gazdaságokat és jobbá téve az emberek életét.
Néhány évtizeden belül a ma legszegényebb országai válhatnak a holnap motorjává a fenntartható, zöld növekedés és felvirágzás terén, egész régiókon belül.
Bízom az emberi találékonyságban, és óriási hitem van az emberi szolidaritásban. Ezekben a nehéz időkben jól tennénk, ha emlékeznénk az emberiség egyik legbölcsebbikének, Mahatma Gandhinak a szavaira: „A föld elég mindannyiunk szükségletére, de nem elég mindannyiunk mohóságára.”
A novemberben megrendezett két globális találkozó lehetőséget ad arra, hogy áthidaljuk a szakadékokat és helyreállítsuk a bizalmat, mindezt úgy, hogy egyenlő jogokat és szabadságot biztosítunk a nyolcmilliárdos emberiség családjának minden egyes tagja számára.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 15-én.
A szerkesztő megjegyzése
António Manuel de Oliveira Guterres portugál politikus. Portugália miniszterelnöke volt 1995-től 2002-ig. 2017. január 1. óta az ENSZ főtitkára. 1976-ban választották képviselőnek a portugál parlamentbe. 1999–2005 között a Szocialista Internacionálé elnöke volt. Wikipédia
