Mind több helyen olvasom a javaslatot, hogy a főváros nevezze át a közelmúltban a Gulagon meghalt Alekszej Navalnijról az orosz követségnek is helyet adó Bajza utcát. Ahogy egy publicista írta: „Navalnij utca legyen a postacímük, és napi százszor le kelljen írniuk áldozatuk nevét.”
Ezzel nem értek egyet. Még akkor sem, ha engem is megrázott Navalnij halála, és magam is vittem virágot a Bajza utcai földalatti megállónál kialakított spontán emlékhelyre. Szerintem vannak fontosabb szempontok, mint ez a jól hangzó politikai pr-ötlet.
Öt indokom van:
1. Boldogok azok a városok, ahol nem kell minden választási ciklusban átnevezni az utcákat. Ha most az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ezzel az eszközzel élnek, nem csodálkozhatunk, ha a kormány magához vonja ezt a jogot, és hasonlóan napi politikai okokból él az utcaelnevezés eszközével. Akkor a ma lelkes átnevezés-pártiaknak nem sok jogalapjuk lenne a tiltakozásra.
2. Az ötlet nem is eredeti: Hága városa is bejelentette, hogy az orosz követség utcáját Navalnijról nevezik el, és Berlinben is szó van ilyesmiről. Még politikai gesztusnak is újrahasznosított, alsópolcos megoldás lenne. Ennél kreatívabban is tudtára lehet adni az agresszornak, hogy mit gondolunk róla.
3. Jó szabálynak tartom, hogy a halála után öt évig senkiről se lehessen közterületet elnevezni. Még jobbnak a tízéves moratóriumot, ahogy korábban is volt. Nem értettem egyet a Puskás Öcsi kedvéért összebarkácsolt jogi kiskapuval sem, pedig ő nagyon is megérdemelte, hogy utca viselje a nevét.
4. Ha öt év múlva el is neveznek valamilyen közterületet Navalnijról, az semmiképp se legyen a Bajza utca. Igen, a belső kerületekben csupa 19. századi vagy még régebbi ember nevét viselik az utcák, de ez hozzátartozik a város történetéhez.
Amikor ők meghaltak, még volt bőven szabad, vagy addig német nevű közterület. Ezért mondhatja a kuplé, hogy „van a Bajza utca sarkán egy kis palota”, és ezért lehetett 56-nak is fontos szellemi előkészítője a Bajza utcai Írószövetség. Ez az utca ezen a néven tartozik hozzá közös múltunkhoz.
5. Az idén 220 éve született Bajza József – annak ellenére, hogy ma már kevesen ismerik a nevét – bőven érdemes rá, hogy emlékét megőrizzük. Nemcsak a magyar irodalmi kritika egyik megteremtője, valamint a Nemzeti Színház első igazgatója volt, hanem a magyar szabadság ügyének előmozdítója is. Ő volt a szabadságharc legnagyobb példányszámú lapjának, a Kossuth Hírlapjának szerkesztője, aki Világos után bujkálni kényszerült. Csak azért nem kapott súlyos büntetést, mert depressziója annyira elhatalmasodott rajta, hogy teljesen elveszítette kapcsolatát a külvilággal, és lényegében ebbe halt bele.
„Nem tetszeni, hanem használni akarok, s így, ha nem lesznek kedvesek, miket mondok, nem ütközöm meg benne. Ki a dolgokat saját nevökön nevezni s miket lelkének belsejében igazaknak talált kimondani is szereti, annak nem könnyű tetszésre szert tenni, annak gondolatain bár a legmézebb szavakba burkolva is, csípősség fog érzeni, mi nem minden ínynek kedves.” (Bajza József, 1839)
Forrás: Újnépszabadság – A szerző Facebook-bejegyzése 2024. február 27-én.
