Volt egyszer egy Hajdu Győző nevű ember Erdélyben. Nagyhatalmú szerkesztő és politikai tótumfaktum volt Ceaușescu idején, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, és a „Kárpátok géniuszának” egyik udvari költője, aki lelkesen egyetértett a trianoni békével. Az Igaz Szó szerkesztőjeként mégis sok fontos magyar írónak adott munkát, vagy legalább publikálási lehetőséget. (Igaz, némelyüket aztán saját maga jelentette fel a Securitatenál.) Ha egyszer könyvet írnék a híres magyar gazemberekről, benne lenne. Sokáig élt, túlélte a rendszerváltást. Tulajdonképpen következetes maradt önmagához: szélsőbaloldaliból szélsőjobboldali román soviniszta lett, a habzó szájúan magyarellenes Corneliu Vadim Tudor lapjában írt öngyűlölő írásokat – magyarságát is megtagadva, Victor Hajdu néven.
Ő jutott eszembe azokról a magyarokról, határon innen és túl, akik ma a magyargyűlölő, vasgárdista George Simion mellett kampányolnak, aki magyar katonák sírját meggyalázva lett futballhuligánból politikus.
Némi mentség, ha súlyos tudatlanságból teszik. De legalább egy embert tudok, aki nyers számításból. Akinek fontosabb, hogy Románia élén Európa-ellenes, putyinista elnök álljon, mint az erdélyi magyarság sorsa. Ha a Vadim Tudor örökségét nyíltan dicsérő Simion alapít majd egy Victor Hajdu díjat, az első díjazottat nem kell majd keresnie. Amúgy is a példaképe.
(Kép: George Simion és hívei magyar katonai sírokat gyaláznak az úzvölgyi temetőben, Székelyhon, 2022.)
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. május 9-én.
