Nyáry Krisztián
Kmety Károly, a jogi egyetem professzora és parlamenti képviselő 1907-ben a magyar történelemben először numerus clausus bevezetését indítványozta az egyetemeken. Nem faji, hanem nemi alapon: célja a nők visszaszorítása volt. A diplomát szerző lányokat „női szörnyetegeknek”, a tudást szerző asszonyokat „családot robbantó bombának” nevezte a képviselők egy részének hangos helyeslése közepette.
Volt politikus, aki gyorsan továbbfejlesztette a javaslatot, és a középiskolákból is kitiltotta volna a nők többségét. A nők tanuláshoz való jogát az ülésteremben egyetlen férfi politikus sem vette védelmébe – aki nem értett egyet Kmety képviselő javaslatával, az is hallgatott. A nők műveletlenségét nemzeti erényként magasztaló felszólalásra végül egy harmincves újságíró, Bédy-Schwimmer Rózsa, a Feministák Egyesületének elnöke válaszolt. A Nő és a Társadalom című lapja kemény hangú vezércikkében így írt:
„Numerus clausus megállapítását kéri Kmety; az egyetem női hallgatóival szemben. Bánffy tovább megy és azt hiszi, »hogy a nőképzés« kérdésében a miniszter úr nemcsak az egyetemeknél, de már a középiskoláknál a korlátozás álláspontjára kell hogy helyezkedjék. Ha a költségvetés letárgyalását nem sürgetnék annyira, alkalmasint az elemi oktatás, végre a kisdedóvodák tételénél is akadna egy-egy barátja a sötétségnek, aki a nők műveletlenségét mint nemzeti erényt magasztalná. És minden reakciós követelést a nő szent, természetes hivatása, a család boldogsága nevében emelnek. (…) Vajon nem pirult-e mélyen minden magyar asszony azon a vakmerő állításon, hogy a művelődés szörnyeteggé változtatja a nőket? Ott ülhettünk a karzaton és szégyenpírban égve hallgathattuk nemünk gyalázását, lekicsinyítését. (…) Csak folytassák ilyen lármásán! Talán erre az éktelen üvöltésre felébrednek azok az asszonyok is, akik eddig elhitték, hogy ők a család imádott szentségei.”
Bédy-Schwimmer Rózsa érveinél is nagyobb hatás ért a lapja akkor, amikor kinyomozták, hogy Kmety képviselő felesége maga is diplomás „női szörnyeteg”, aki tanárképző főiskolát végzett. Nem mintha túl sok nő vett volna részt a felsőoktatásban. Bár az első magyar diplomás nő, Hugonnai Vilma kiállása megnyitotta az egyetemeket a nők előtt, a változás csak nagyon lassan ment végbe. 1900-ban összesen 31 nő tanult a budapesti egyetemen, és ők is csak a férfiaktól elkülönítve, gardedám mellett hallgathatták az előadókat, s diplomájuk megszerzése után nem sok esélyük volt rá, hogy állást kapjanak. Az első orvosnő, aki állami alkalmazásba került, csak 1903-ban kapott állást – egy kolozsvári menhelyen, ahová senki nem akart pályázni.
Szép lassan a kiharcolt jogokat is elkezdte visszavonni a hatalom, vagy legalábbis nehézzé tette, hogy a nők megfelelő számban élni is tudjanak a lehetőséggel. Így például 1904-ben bevezették, hogy lányok csak kiváló érettségi eredménnyel vehetőek fel egyetemre, míg a fiúknál az elégséges eredmény is megfelelt. Az első világháború alatt aztán újra megnyíltak a felsőoktatás kapui a nők előtt: a frontra vitt férfiak helyett nagy számban lett volna szükség orvosokra, mérnökökre, tanárokra. A háború után aztán megint fordult a kocka. Ekkor ismét a túl sok diplomás lett a probléma: az elcsatolt területekről menekülő értelmiségi férfiakat sem a közigazgatás, sem a munkaerőpiac nem tudta felszívni. Meg kellett hát szabadulni a konkurenciától.
Köztudott, hogy a semleges címet viselő 1920. évi XXV. törvénycikk – „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” – valójában Európa első zsidóellenes törvénye volt. Megszüntette az addigi gyakorlatot, amely minden érettségizett diák számára biztosította az egyetemi beiratkozás jogát. A törvény végrehajtási utasítása a zsidó vallásúak arányát az egyetemi hallgatók közötti 6%-ra korlátozta. Az már kevésbé ismert tény, hogy a törvény alkalmazásával megbízott hatóságok és egyetemi vezetők a zsidók mellett a nőket is eltanácsolták a legtöbb budapesti egyetemről. A numerus clausus álnokságát éppen az bizonyítja legjobban, ahogy a nőknek a felsőoktatásból való kiszorítására is alkalmazták. A zsidók esetében még lehetett azzal takarózni, hogy nagyobb arányban jártak egyetemre, mint ami a vallási arányuk volt, de ugyanez az indoklás éppenséggel a nők egyetemi arányának növelését hozta volna magával. Ezért ott nem is indokoltak semmivel, csak tiltottak.
A nők kiszorítása az egyetemekről a 20-as évek végéiig tartott és közvetve éppen a jogszabály zsidóellenes vonatkozásai vetettek véget neki. Mivel sok zsidó család arra kényszerült, hogy külföldön taníttassa fiúgyermekeit, az egyetemi karok egy része saját hatáskörben feloldotta a felvehető lányok számának korlátozását. Így az egyetemek kapui a Horthy-rendszer konszolidációja során újra megnyíltak a nők előtt. Igaz, akkoriban a számvevőszéknek még nem volt kifejtett véleménye a túl sok diplomás nő okozta problémákról.
Forrás: Újnépszabadság
