A Magyar Hang cikke.

Andrew Tate brit-amerikai milliomos és nőgyűlölő influenszer (Képernyőfelvétel: Andrew Tate Twitter-oldala)

A Sky News érdekes cikket közölt a brit oktatási szakszervezet, a NASUWT új felméréséről, mely a szexizmus riasztó növekedését mérte az osztálytermekben. A felmérés azt követően készült, hogy a Netflix Kamaszok című sorozata reflektorfénybe helyezte az incel-kultúra körüli aggodalmakat. A tanárok szerint a közösségi média influenszerei fokozzák a nőgyűlöletet és a szexizmust a diákok körében. A vizsgálat során több mint 5800 tanárt kérdeztek meg, és ötből közel három tanár (59%) azt mondta, hogy véleménye szerint a közösségi média használata hozzájárult a tanulók viselkedésének romlásához. Több tanár említette a nőgyülülő influenszert. szerintük Andrew Tate erős hatást gyakorol a fiúkra. Az egyik tanár azt mondta, hogy 10 éves fiúk nem voltak hajlandóak beszélni vele, mert nő. Egy másik válaszadó szerint iskolájukban előfordult néhány olyan eset, amikor a női dolgozókkal szembeni becsmérlő kifejezéseket használtak az Andrew Tate-videók közvetlen következményeként.

Az eredményeket a szakszervezet éves konferenciáján tették közzé, amelyet a hétvégén tartanak Liverpoolban. A rendezvényen megvitatnak egy kezdeményezést, amely felszólítja a szakszervezet vezetőségét, hogy a tanárokkal együttműködve „értékelje a szélsőjobboldali és populista mozgalmak által a fiatalokra jelentett kockázatot”.

A múlt hónapban Keir Starmer miniszterelnök a Downing Streeten tartott megbeszélést arról, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a fiatal fiúkat a „gyűlölet és a nőgyűlölet örvényébe” sodorják. Mindez akkor történt, amikor Kemi Badenoch tory vezető elárulta, hogy fiatal unokatestvére öngyilkos lett, miután „beszippantotta az internet mély bugyra” és emiatt nagyon aggódik a közösségi média negatív hatásai miatt. A Daily Mailnek arról beszélt, a közösségi média nem csak a gyerekeket veszélyezteti, a felnőttek is veszélyes függővé válhatunk. A konzervatívok a közösségi média gyerekekre gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak miatt a mobiltelefonok iskolai betiltása mellett érvelnek.

Patrick Roach, a tanügyi szakszervezet főtitkára szerint a tanárokat nem lehet egyedül hagyni ezekkel a problémákkal.

Február végén írtuk meg, hogy a Romániában eljárás alatt álló Tate testvéreket Trump különmegbízottjának közbenjárárása elengedték, és ők azonnal Floridába repültek. A férfiakat Romániában emberkereskedelemmel, nemi erőszakkal és bűnszövetkezet létrehozásával vádolták. Hasonló vádakkal néznek szembe az Egyesült Királyságban is. A Tate testvérek tagadják a vádakat.