A Transtelex cikke.

A Remus Pricopie vezette bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) csütörtökön úgy döntött, hogy Donald Trump elnököt jelöli a Nobel-békedíjra – áll az intézmény közleményében.

Az SNSPA más egyetemeket, nemzeti és nemzetközi partnereket is felkér, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, ami Trump elnök számára nagyon kedves gesztus lenne, hisz ő kifejezetten szeretné elnyerni a Nobel-békedíjat.

„Ez a döntés Donald Trump elnöknek a béke és a stabilitás előmozdítására tett folyamatos erőfeszítéseinek elismerése a globális feszültségek által jellemzett régiókban. A jelölés mögött álló diplomáciai kezdeményezések között említhetjük a gázai helyzet de-eszkalálására tett intézkedéseit, az Ukrajnában az igazságos béke megkötésére tett úttörő lépéseit, valamint a fő geopolitikai szereplők közötti egyensúly fenntartására irányuló folyamatos aggodalmát globális szinten” – mondta Remus Pricopie rektor, akinek szavai mögül nehéz nem kihallani némi iróniát.

Az SNSPA-t Remus Pricopie rektor vezeti, aki jelentős szerepet játszott az elmúlt év politikai eseményeiben. Ő a szerzője a Călin Georgescu jelölése ellen benyújtott egyik fellebbezésnek, amelynek nyomán a Központi Választási Iroda (BEC) eltiltotta őt az elnökválasztáson való indulástól.

Tavaly az SNSPA és a Calea Europeană című kiadvány az alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, és az elnökválasztás első fordulójának megismétlését kérte, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) dokumentumainak titkosítását feloldották. Az alkotmánybíróság a választások érvénytelenítése mellett döntött.

A szerkesztő megjegyzése

Ez a döntés Donald Trump elnök béke és a stabilitás előmozdítására irányuló folyamatos erőfeszítéseinek elismerése a globális feszültségek által jellemzett régiókban. A kinevezés mögött álló diplomáciai kezdeményezések között említhetőek a gázai helyzet eszkalációinak megfékezésére tett intézkedései, az Ukrajnában az igazságos béke megkötése érdekében tett úttörő lépései, valamint az a folyamatos igyekezete, hogy a világban fenntartsa az egyensúlyt a fő geopolitikai szereplők között” – áll az SNSPA közleményében.

Remus Pricopie

Természetesen a „jelölés” élénk vitákat váltott ki; ezek – meg a gúnyos hozzászólások – fenntartják az érdeklődést, mi több, a világlapok oldalára kerülnek. Ismerve (?) az amerikai elnök pszichológiai profilját, tetszeni fog neki.

Markás ellenvélemények is születtek, ezek egyike az ismert szarkasztikus publicista, Cristian TUdor Popescu. CTP-nek ez a kezdeményezés a Ceauşescu-korszak kommunista bikfanyelvezetét idézte, olyan személyiségeket juttatnak eszünkbe, mint Manea Mănescu, Emil Bobu és Corneliu Vadim Tudor. Véleménye szerint nagy az ellentmondás Trump tettei – az Európával való kereskedelmi konfliktusok, az Ukrajnával vívott háborúban az agresszor államnak, Oroszországnak nyújtott közvetett támogatás stb. – és a SNSPA békedíj-javaslata között. Miután az SNSPA Donald Trumpot jelölte a Nobel-békedíjra: „Azt hittem, megüt a guta” – fejezte ki tömören érzelmeit a hír hallatán.

Érdekesen reagált a hírre Sepsiszentgyörgyön a kormánykoalíció elnökjelöltje, Crin Antonescu. Ironikusan azt mondta: „Üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Nem akarok rossz viszonyba kerülni sem Pricopie úrral, sem Trump úrral. Csodálkozom, hogy Victor Ponta nem előzte meg a SNSPA-t.” Komolyabbra fordítva a szót, Antonescu azt mondta, Trump csak akkor lehet jelölt a Nobel-díjra, ha „tisztességes módon” véget vet az ukrajnai konfliktusnak.

Az arckpéket válogatta: u7szerk.