Olvasom a szót: deberlusconizzare. A Treccani-lexikon szerint szabadon: megszabadulni a Berlusconi-örökségtől, fölszámolni annak hatásait. Berlusconitlanítás…
- Ez az itáliai ’új beszéd’ csak kicsit hasonlít az orwelli újbeszél-re (angolul Newspeak) – nem egy mesterséges nyelvről van szó, mint az 1984 című regényben, hanem a találékony talján újságírónyelv egyik telitalálatáról. Az olasz politikai kifejezés több mint húsz éves; talán egy – a Corriere della sera 2000 augusztusában megjelent – interjúban használták először a ’berlusconitlanítás’ kifejezést, az olasz üzletember-politikus első és második miniszterelnöksége közötti időszakban (négyszer bízták meg őkelmét kormányalakítással).
Most azért került elő ez az új-régi szó, mert úgy tűnik: az olasz jobbközép (Hajrá, Olaszország! – Forza Italia, FI) és a jobbközép koalíciók örökös elnöke-miniszterelnökjelöltje, a törvényhozásból 2013-ban kizárt Silvio Berlusconi visszatérhet az olasz parlamentbe, a szeptemberi választásokkal újra (szenátusi) mandátumot szerezhet… (Augusztus 11-i szerény nyilatkozata szerint „Itáliának szüksége van rám!”)
Viktorunk kimondva-kimondatlanul példaképként kezeli barátját, elvi társát, Silviot (Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!), hallgatólagosan kitűzött célja, hogy nálunk ő lesz a II. világháború utáni leghosszabb ideig hivatalban lévő magyar kormányfő. (S egyben, talán, mint a talján új-führer/duce, az ország leggazdagabb embere is.) Esetleg „vitéz felcsútbányai őfőméltóságú” kormányzói előnévvel… (Silvio amúgy a címekre-rangokra kevésbé ad… És – karmelita – kolostorba sem vonul jobboldali Oféliaként…)
A nagy visszatérés hírére egy talján blogger taglalni próbálta, milyen óriási nehézségekbe ütközik – szinte lehetetlen – a majdnem harmincéves Berlusconi-korszak társadalomba beépült elemeinek kezelése, ne adj’ isten fölszámolása. Eszembe jutottak hazai párhuzamok – bár nálunk még nem a politikai „új beszéd” szerves része az orbántalanítás (deorbanizzare…?) és/vagy a mészároslőrinctelenítés. Egyelőre lexikonban sem szerepel…
A hosszúra nyúlt (nyúló) felcsúti korszakunknak a magyar társadalomba beépült elemeit nálunk sem lesz könnyű „menedzselni”, mikor majd eljön annak az ideje; mert egyszer csak eljön… Ennek a majdani „izmos” hazai ellenzéknek (mely egyszer csak „jőni fog”) igen nehéz dolga lesz; a sokkal erősebb, tapasztaltabb és elszántabb olasz középbal ellenzéknek sem sikerült eleddig a berlusconitlanítás, de még a mussolinitlanítás sem…
Olaszországban kiemelkedő fontosságúnak tartották/tartják magának a jobbközépnek a Berlusconi-mentesítését, nem tévesztve szem elől a Forza Italia tömegmozgósító erejét és a párt kormányzati tapasztalatait (melyekből nem kell mindent ab ovo, per se kidobásra vagy fölszámolásra ítélni). A lehetséges magyar párhuzamok nem véletlenek – a politika, beleértve a NER-típusút is, hasonló vágányokon és nyomtávokon közlekedik, még ha sűrűn vagy ritkábban változik is az elől ülő masiniszta személye. A magyar és az orosz nyomtávkülönbséget egyébként már a KGST-korszakban megoldották egy sima záhonyi futóműcserével…
A mentesítést elsősorban a negatív, visszahúzó, fékező tényezőkre kell koncentrálni. A politikusok messze nem egyformák, és – bocsánat ! – vak tyúk is találhat szemet. Olasz vélemények szerint a mentesítésnek a politikai és a gazdasági (sőt: a kulturális, szociális és egyéb) hatalmi-befolyási ágazatokban kell következetesen végbemennie a siker érdekében. Természetesen, a ’civil’ szférában is. Ki tudja, mikor jön el ennek az ideje (de jőni fog, mert jőni kell). Politológusi remények és találgatások azonban léteznek (bár, ez is blogger-vélemény: mit tudhatnak egyáltalán a politológusok a politikáról..?).
Viktor minden bizonnyal Silvionak drukkol. Hajrá, Itália! Ria-ria-Hungária! De kire van szüksége Hungáriának..?
