Once upon a time – in diplomacy …

Kedves barátaim! Hetek óta formálgatom ezt a nekrológot, de nem akar összejönni. Mégis úgy döntöttem, félnyersen is elküldöm, hogy lássátok: nem lustálkodom, csak nehezebben forog már a tollam. Olvassátok el így is, hátha találtok érdekeset az összállításomban…

Az egyetemen döntöttem úgy, hogy a diplomácia környékén fogok dolgozni – külkapcsolatokat fogok ápolni, mint újságíró (külföldi tudósító) vagy kulturális összekötő esetleg még diplomata is lehetek… Bonyolult bakugrásokkal, a nyelvtanári diploma megszerzése után majdnem tíz évvel, kerültem közel álmaimhoz: nemzetközi ellenőr (katonadiplomata) lettem Vietnamban, a NEFB-ben. Ezt a szolgálatot jó harminc év itthoni és külföldi (külügyminisztériumi) diplomáciai szolgált követte; onnan mentem nyugdíjba jó húsz éve. Húsz éve nemigen beszélek erről; nem tagadom meg külügyér múltamat, de nem is nagyon emlegetem…

Tanult és szinte egész munkás életemben – különböző szinteken és területeken – gyakorolt szakmámat, a diplomáciát nagyon szerettem, és szeretem ma is. Ezért nyugdíjasként is zavar, hogy a diplomácia – világszerte – lemenő pályára kényszerül. (A hazairól nem is beszélve: az már ennél lejjebb nemigen mehet.)
Meggyőződésem, hogy a diplomácia mára már lényegében megszűnt. Amit annak neveznek, már nem az. Az már csak egy visszaemlékezés (lat. reminiszcencia, gör. anamnézis), amiről legfeljebb nekrológot (halotti beszéd) lehet írni. És mivel diplomácia már nincs, már diplomaták sincsenek…
Ezzel a túl sommás véleményemmel biztosan sokan nem értenek egyet, különösen egykori ’szaktársaim’; magam is szeretném, ha nem lenne igazam. De erre kevés az esélyem. Sajnos…
A nagy világfölfordulás és a folyamatos geopolitikai szorongás közepette – látjátok, feleim, mivé lettünk…

Itt egy ma divatos AI-alapú áttekintő meghatározás: „A diplomácia az államok közötti hivatalos kapcsolatok ápolásának, a külpolitikai célok békés eszközökkel (tárgyalás,
párbeszéd) történő érvényesítésének szervezett tevékenysége és rendszere; a nemzetközi jog alanyainak képviselői útján megvalósuló, a nemzetközi jogi normák által szabályozott tevékenysége az állam külpolitikai céljainak békés eszközökkel történő megvalósítására. Fő célja az érdekek képviselete, a kapcsolatok fenntartása, az információszerzés és a konfliktusok kezelése; az állam és polgárai érdekeinek külföldi képviselete, védelme; információszerzés; illetve a saját országról szóló ismeretek terjesztése – amit nagykövetek, diplomaták és a külügyi apparátus révén végez.”

Van egy rövid, közhelyes meghatározás is: a diplomácia a háború folytatása (esetleg: lezárása) fegyverek nélkül. A békés egymás mellett élés örök illúziója…
Az ezredfordulón kezdődött el a diplomácia leértékelődése. Az egyre szűkülő, egyközpontúvá zsugorodó világ egyre kevésbé akart békésen élni (egymás mellett). Az erősebbek és nagyobbak rákényszerítették akaratukat a gyengébbekre és kisebbekre – globálisan is, regionálisan is, ahogyan azt saját otthoni gyakorlatukban megtanulhatták.
A hagyományos diplomácia egyik (rendező) alapelve a gentlemen’s agreement (úriemberek megállapodása), ami kizárólag a felek kölcsönös bizalmán és becsületességén alapul – mára megszűnt érvényesülni. Az úriemberekkel együtt….
A nem jogilag kötelező érvényű szerződéseket, az adott szóra épülő ígéreteket, amelyet a felek jóhiszeműen tartanak be, a múlt köde immár eltakarta….  A becsületszó eltűnt – vele a becsület is…

Lehetséges-e diplomácia diplomaták nélkül? Ostoba kérdés… Van-e politika politikusok nélkül? … és: nevelőintézet nevelők nélkül? Iskola (egyetem…) tanárok nélkül?… Újság újságírók nélkül?… Zenekar zenészek nélkül? Kupleráj kéjhölgyek nélkül (esetleg miniszteri odavezényléssel)? stb.
A diplomata – foglalkozás. Egy nehezen elsajátítható szakma. (Az ingatlanügynök is, persze… Az is sokmindenhez ért, de máshoz – a diplomáciához – nem annyira… Trump mégis azt hiszi, a történelembe majd a dakota választópolgárok által adományozott néven vonul be (a Háborúknak Végetvető Nagyfőnök.) Az amerikai elnök a külpolitikáját nyersen-durván (harsh – harsányan…) próbálja érvényesíteni baráttal és ellenféllel egyaránt, előtérbe helyezve a félelemkeltést (fenyegetést), és háttérbe rejtve, szűkmarkúan adagolva a hagyományos diplomáciai eszközöket. (Orbán meg próbálja utánozni, de nem megy… Sokszor az istenített Donaldnak sem, de neki muszáj kifelé ezt mutatni.)
Találtam egy érdekes (amerikai) kifejezést a trumpi improvizációkra: TACO – diplomácia (a taco-t spanyol szóként ismertem, hagyományos mexikói étel neve: tortilla-lepénybe tekert húsos tölteléket takar – de a jenki bulvársajtóban ez egy rövidítés: Trump Always Chickens Out – arra utal, hogy az egyik elnöki taktika a durva fenyegetés, melyet az
utolsó pillanatban Trump visszavon – többször ért el vele apróbb sikereket…
A mostani amerikai vezetés azt sulykolja, hogy különlegesen felkészült nemzetbiztonsági csapattal (team) rendelkezik, benne magasan kvalifikált katonai vezetőkkel (is).
Rubio – Kissingerhez hasonlóan – külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó egyszemélyben. De ő messze nem Kissinger (a mi Petikénk sem… de nem is Molotov, mégcsak Lavrov sem. Csupán a (kül) politikai alkalmatlanság jelképe… Bár ezt más miniszterünkről írták, rá is érvényes…)
A hivtásos katonák másra kaptak kiképzést, nem a diplomatáskodásra. (A katona inkább irányít, parancsol, semmint tárgyal. Mintha a háború lenne a diplomácia folytatása – nem pedig fordítva…) Ennek ellenére sokan – például Trump is – megpróbálnak
katonai vezetőket bevetni diplomáciai műveletekben – általában igen szerény eredményekkel. Az elnöki külpolitikai küldöttek kiválasztásánál amúgy sem a (diplomáciai) felkészültség a lényeges, hanem a lojalitás.
Ceterum censeo: a Fidesznél is a politikai felkészültség szinonimája a lojalitás…A külpolitikai (diplomáciai) felkészültségé is. Esse delendam.
Trump vesszőparipája a hatékonyság: szerinte túl népes a diplomatagárda, kisebb team is képes a (nagy, grandiózus) külpolitikacsinálásra – bár egyre inkább rá kell döbbennie, hogy semmi sem olyan egyszerű, amilyennek tűnik…
Trump a mostani második elnöksége alatt megpróbálkozik egy új, ambiciózusabb – globálisan USA-vezetésű – világpolitikát vinni (megint naggyá téve Amerikát – MAGA – és önmagát) – ám egyre több és nagyobb akadályt talál (és helyez el maga is) a kitűzött úton.
A kudarcok ellenére a diplomaták nélküli diplomáciára fogad… A szokatlan (unconventional) külpolitizálást – beleértve a gunboat diplomacy-t (a nyílt fegyveres fenyegetést) és a válságkezelést is – eleddig gyakorlatilag a képzett diplomaták kihagyásával abszolválta Trump. Az egyik „kihagyott” rámutatott: normális esetben a
diplomáciát olyanok abszolválják, akik többéves tapasztalattal, taktikai tudással, jártassággal (skill), megfelelő türelemmel rendelkeznek… Föltehetőem azért emlékeztetett minderre, mert a jelenlegi gyakorlatot nem tartja normálisnak.
Trump meggyőződése (rögeszméje), hogy a külügyminisztérium (State Department) és a Nemzetbiztonsági Tanács ( National Security Council – az amerikai elnök fő koordinációs testülete a kül- és biztonságpolitikai kérdések kezelésére, összehangolására), melyek
majdnem egy évszázdon át megbízhatóan működtek (és működtették az USA-t), most nyugodtan félretehetők. Ő egyedül is helyettesítheti ezeket…
Otthoni (vidéki kisvárosi) osztálytalálkozóimon sosem sikerült meggyőzően elmagyaráznom társaimnak: mit is csinál egy diplomata… Trump biztosan nem jár érettségi találkozókra, bár föltehetően végzett highschoolt… Utána azonban leginkább a
biznisszel foglalkozott (ingatlanban utazott); tudása (nyelvezete) is onnan származik (art of the deal); az emberi jogokról, a demokráciáról – és a diplomáciáról – nem sokat hallott. sosem is érdekelte. Hasonló „fölkészültségű” munktársakból állította össze csapatát is (Rubio, Witkoff, Kushner etc…. Az orosz bulvársajtóban Witkoff „különleges képviselő” párját – Kushnirt Zyatkoffnak becézik – a zjaty= vő szóból –, és azt írják róla, ő
Trump paragmatikusabb és lágyabb (softer) oldalának a megtestesítője, külföldi közvetítője. Az „informális külpolitika-alakító párost” amúgy a világ számos országában elfogadják.
Egy évvel második elnöksége elnyerése után Trump a „doktrinájával” – úgy tűnik, sikerrel – szétzilálta és összezavarta a megszokott, elfogadott világrendet, korábban elképzelhetetlen módon átalakította az USA vezető szerepéről kialakult elképzeléseket,
beleértve a szövetégesekhez fűződő viszonyt is. Trump megkísérli rákényszeríteni a globális diplomáciát is, hogy igazodjék hozzá, az amerikai érdekekhez (America first), akár barát, akár ellenség.
Jellemzően gondolkodik Trump a világszervezetről is: a nyolcvanéves ENSZ az ő számára nem több, mint egy abszolút nem hatékony, ám igen drága dzsembori, amely ráadásul fórumot biztosít a legvadabb és legbaloldalibb Amerika-elleneseknek… Legszívesebben leváltaná az egészet (vagy fölváltaná, mondjuk a Béketanáccsal; a Nobel-díjakat
odaítélő bizottságnak is hasonló jövőt vizionál; esetleg a kettő össze is köthető, egy trumpi Béketanács biztosan tudná, kinek kell odaítélni a békedíjat.
A béke-tanácskozás után (a tagsági díjat leperkáló) Orbán így nyilatkozott – egyebek között az ENSz jövőjéről : nem bezárni kell a régi intézményeket, hátha egyszer föltámadnak még, de meg kell próbálni más logika mentén létrehozni az együttműködéseket. Hacsak úgy nem…

A mi ’ludovikás’ közszolgálati egyetemünkön a rektorhelyettes nemtégiben azt emelte ki, hogy fontos megkülönböztetni a multilaterializmust a szupranacionalitástól. Míg az előbbi koordinált közös cselekvést jelent, az utóbbi olyan magasabb szintű testülete(ke)t hozna létre, amely már a nemzeti jogrendszerek fölött van. Ld: trumpi Béketanács… A nemzetek fölöttiség ideája iránti rajongás viszont komoly veszélyt jelent a nemzetközi jogi területre…
Trump az eddigi globális „nemzetközi” politika helyett a nemzeti, a szűkebben vett regionális valamint a (multilaterálist kiváltó) bilaterális együttműködést támogatja – amelyben az erő diktál a nemzetközi konszenzus helyett. Ez a koherens trumpi külpolitikai doktrina lényege – ha nem is ilyen nyersen fogalmazzák meg a Fehér
Házban. E doktrina a nemzetvédelem példátlan expanziójára, a szövetségesek állhatatos (rendíthetetlen) Amerika-hűségére és az USA vezető (kül)gazdasági, politikai és katonai szerepének vitán felüli elfogadására épül.

Kis hazai körkép
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Pálinkás József szerint Donald Trump Béketanácsa veszedelmes bohózat – nincs semmi köze sem a békéhez, sem a „tanács” kifejezés eredeti jelentéséhez. A nemzetközi rendet fenyegeti – mindenki, aki
részt vesz ebben, kárt okoz a világnak. Korábban Lattmann Tamás nemzetközi jogász is „komolytalan hülyeségnek” nevezte a Béketanácsot. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő is a professzionális diplomácia helyreállításában, a Visegrádi Együttműködés feltámasztásában és a Nyugathoz való egyértelmű visszatérésben látja a megoldást az elveszített (nemzetközi) presztízsünk visszaszerzésére. ( Merre tovább… könyv a kilátásainkról).
Erdős André diplomata (mert vannak még diplomaták!) novemberben, egy ’ludovikás’ konferencián (Változó dinamikák: hogyan biztosíthatjuk a nemzetközi felügyeleti mechanizmusok egyensúlyát és hatékonyságát?) egyebek közt ezt mondta: a változások mértéke egészen elképesztő. „Amikor elmesélem a diákjaimnak, hogy hogyan működött harminc éve egy nagykövetség vagy egy konzulátus, egyszerűen nem hiszik el”…
Az ENSZ mintha csak valami új világrendre várna, miközben egy új világrendetlenség alakult ki…
Akit bővebben érdekel, hogy lehet-e még konszenzusos rend a világban? – olvassa el ezt az összefoglalót: Lehet még konszenzusos rend a világban?

A szerkesztő megjegyzése

Régi kedves könyvünk az Idegen szavak marxista magyarázatokkal (Budapest, 1949), ebben található a’ diplomata’ majdhogynem csrámpi érvényű meghatározása: ‘aljas, simaszájú fráter’…