A matek is nyelv!
A magyar matekról csak ritkán hallunk, esetleg PISA-ügyben (hogy megint lejjebb csúsztunk; a nagybetűszó kibontva: a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja) – eredményeink: átlag alatti békasegg; igaz, közben az alkoholisták számarányával az élre kerültünk). A marslakók meg a Bolyaiak idejében bezzeg fordítva volt…
I. A matek is nyelv!
Karl Weierstrass (Ostenfelde, Bajorország, 1815. október 31. – Berlin, 1897. február 19.) német matematikus mondásával indítja a kedvemre való nyelvészeti blog, az El Castellano a matematika és a nyelv összefüggéseiről szóló izgalmas cikkét: „Az a matematikus, akibe nem szorult semennyi költő, sosem lesz igazi matematikus.„
Weierstrass huszonhárom éves bonni joghallgatóként nem a politikát választotta, hanem a matematikát… A függvényelmélet csábította el. Ismeretlen vidéki tanáremberként az Abel-függvényekről írott dolgozatára tudós körökben fölfigyeltek, a
königsbergi (ma: Kalinyingrád…) egyetem tiszteletbeli doktorává avatta (akkoriban még nem volt divatban a félanalfabéta politikusok felruházása díszdoktori címmel). Negyvenévesen a Berlini Tudományos Akadémia tagjává választotta az akkor már a német fővárosban oktató professzort. Eredményesen foglalkozott a periodikus függvények elméletével, a valós változójú, az elliptikus, az Abel-függvényekkel, a konvergens végtelen sorozatokkal, a variációszámítással; a modem analízis atyjának tekintik. Egyetemi tanítványa volt Szofja Kovaljevszkaja is, a később híressé vált orosz
matematikus, az első női professzor (Stockholmban nevezték ki tanszékvezetőnek Weierstrass ajánlására)… (A Wikipédiából)
A német professzor 1873-as berlini rektori kinevezésekor ezt írta (mintegy programjaként): „A főiskolai tanítás sikere leginkább azon alapszik, hogy a tanár a tanulót az előadás alkalmából szakadatlanul önálló kutatásra serkentse. De ez természetesen ne pedagógiai tanácsokkal történjék, hanem leginkább úgy, hogy a tanár az anyag elrendezésével és a vezető gondolat kidomborításával a tanulóval alkalmas módon megismerteti, hogy a már kikutatott eredményeken teljesen uralkodó elmélkedő, következetesen előrehaladva minő úton jut új eredményekhez, vagy a meglévő eredmények jobb megokolásához. Azután pedig nem mulasztja el, hogy megjelölje a tudománynak még át nem lépett határait és azokat a kiindulópontokat, amelyekből a további előrehaladás lehetségesnek látszik. Egyúttal mélyebb betekintést enged neki a saját kutatásaiba is, és nem hallgatja el az elkövetett hibákat és csalfa reményeket sem.” (Beke Manó közlése)
A fentebb említett nyelvészeti blog szerint a nyelv és a matematika elsajátítása tett bennünket emberré. „Ha az iskolai oktatást a lehetséges minimumra kényszerülnénk redukálni, akkor két tantárgy maradna: a nyelv és a matematika. Mindkettő tulajdonképpen nyelv, hiszen a matematika az emberi lény egy másik kifejeződése: a
számszerűsítés (kvantifikáció) és a logikus érvelés. Bármelyik ‘nyelvi’ összetevő akár kis hiánya is gyors, fokozatos (progresszív) elbutuláshoz vezet. Csak az ember képes nyelven beszélni és logikusan („matematikusan”) érvelni.”
Az alapul vett cikk spanyol szerzője (Alberto Pérez de Vargas professzor, a matematikai tanszék vezetője) kiemeli: a nyelv- és a matematikaoktatás Spanyolországban riasztó hiányosságokkal küszködik (a cikkírónak a magyar viszonyokról és hiányosságokról
halvány elképzelése sincs). Mint hangsúlyozza: ez a két tantárgy(-csoport) a legalapvetőbb ismereteket összegezi, ezért oktatásához a legmagasabb képzettségű szaktanárokra van (lenne) szükség. A két tantárgyi halmaz: egymás határterülete, de nem így működik (nem úgy működtetik, ahogyan kellene). Pontosítva: nincs (nem lehet)
hatékony együtt-működés, mert a nyelveket oktatók döntő többsége igazából nem filológus, a matematikát oktatók döntő többsége pedig igazából nem matematikus,
Értettem a szóból. Sajnos, az én matematikai fölkészültségem is jóval alatta maradt a filológiainak – de még most, a nyolcadik X után sem késő valamennyit bepótolni…
II. Uscícca necesse est!
(Vlagyimir Iljics Pompeius )
Spanyol nyelvészblogom arra is fölhívta a figyelmet, hogy ha nem is túl közeli határterület a nyelvészet és az orvostudomány, „áthallások” vannak bőven. Kutatók
(manapság mindent kikutatnak…) megállapították, hogy a nyelvtanulás – az anyanyelvé is, de kiemelten az idegené – lassító hatással van az aggkori elbutulások kialakulására. Rajta hát, öregek, nagymamák – legyen a nyelvtanulás újra sikk!
A kutatások arra irányultak, hogy a két-(több-)nyelvűek milyen gyorsan butulnak el… És kiderült: sokkal lassabban, mint a csak egynyelvűek (akik az emberiség döntő – kétharmadnál is jóval nagyobb – részét teszik ki). A The New York Times cikkírója apját hozza föl példának, aki majdnem hatvanéves korában kezdett el franciául tanulni. Már
nyolcvanéves (a papa), túl a harmadik nyelvtanárán, és folyamatosan smúzol a szomszéd francia cukrásszal (no meg a makarónt is nagyon szereti).
Nem makaróni ! Az olasz – ez meg francia!
Egyértelműen az édesszájúsága csábította a nagyapót egy új idióma elsajátítására, választása is találomra lehetett – a családnak sosem volt semmilyen francia kapcsolata (French connection – ki emlékszik err a kitűnő filmre..? – nem nyelvtanulásról vagy makarónról szól, inkább a heroinról, Gene Hackmannel). Az idős úrnál azonban hetvenéves korában a kezdődő Alzheimer-kór jeleit mutatták ki, amelyek mostanáig (nyolcvan éves koráig) nem súlyosbodtak. Hasonlót tapasztaltak más senior nyelvtanulóknál is: az aggkori agyproblémák elhatalmasodása (öt években) mérhetően lelassult.
A szakemberek (orvosok, pszichológusok stb.) már régóta tudják, hogy a fokozottabb
agyi tevékenység akadályozza vagy lassítja az elbutulási folyamatok kialakulását – Agathe Christie zseniális mesterdetektívje, a vénülő Poirot mester is ezért hangoztatja, hogy a kis szürke agysejteket állandóan edzésben kell tartani… Régóta győzködik a „szépkorúakat”, hogy a semmittevés helyett inkább fejtsenek keresztrejtvényt, szúdokut – vagy horgoljanak… Lassítandó a leépülést…
A nyelvtanulás – mérhetően – jó ötven százalékkal javítja az agyműködést. A második (megtanult) nyelv használata is. Az anyanyelvé is, de jóval kisebb mértékben – annak az alkalmazása ugyanis automatizálódott, míg bármilyen idegen nyelv használatakor
óhatatlanul vissza kell kapcsolni a fő nyelvhez is, például ki kell iktatni az
adott használatkor, és ez eleve komoly agyi energiát igényel. Minthogy a nyelv egy iden bonyolult rendszer, működtetéséhez is eleve komoly agyi energiára van szükség. Kitérő (magánvéleményem): hobbyból is megéri a senior nyelvtanulás, hiszen jobb (érdekesebb, izgalmasabb. hasznosabb), mint az eléggé öncélú keresztrejtvényezés, szúdokuzás, horgolás és egyéb „alkotó jellegű” időtöltés… Én is édesszájú vagyok: az
idegennyelv-tudással megbízhatóbban kérhetek makarónt, mint a
horgolás-tudással… A szúdoku sem segít a szusirendelésben…
A kutatások arra engednek következtetni, hogy az idegen nyelvek elsajátítása (és rendszeres használata) hasonló folyamatos agy-gazdagodást és szinten tartást eredményezhet, mint mondjuk a zenélés. (Ha hozzáértjük, hogy tulajdonképpen a muzsika is egy emberi kifejezési nyelv, könnyebben értjük meg és fogadjuk el e fenti
megállapítást.)
Igaz: azt is kimutatták, hogy hetven év fölöttieknél nincs nagy különbség hobbik szerint: egyaránt lassítja a leépülést a szúdoku, a horgolás vagy a nyelvtanulás – nem beszélve egyéb kellemes időtöltésekről… Azaz: a semmittevésnél minden jobb (hogy hasznos
közhellyel fejezzem be agytréningemet)!
A nyelvtanulás: edzés – az agyi fitnesszség erősítésére. Megfelelő edzés nélkül a kis szürke agysejtek elsatnyulnak, elhatalmasodnak a kognitív gátlások, a demencia lassan győzedelmeskedik. E folyamat lassítható – és érdemes mindent kipróbálni ennek érdekében. A nyelvtanulást is. Méghozzá minél korábban. És: sosem késő !!
