A factum, a tény, a megtörtént esemény: az amerikai elnökválasztást Trump nyerte. A nagykövet: David Pressman , akit Biden elnök nevezett ki (és vele a diplomatájának is távoznia kell).
Az elbúcsúzó szép üzenet – a nagykövetség „gondozásában és kiadásában” – szerintem becsületes és elegáns. A Pressmant elmenőben is pocskondiázó fidesznyikek üzenetei – becstelenek. (De nem hallatszanak az égig…)
Kezdettől úgy ítéltem meg szegről-végre kollégámat, hogy diplomatikusan, az etikettet és a normális kapcsolatokat sosem fölrúgva, de mindig bátran mondta el a maga (és küldő országa) véleményét.
Ezt sokan – nem csak a führer és szűk köre (a magyar főfődiplomata Petike, a viselkedéstani szakértő Bájerzsóti, a vérbunkó országházmester és társaik) –, hanem a diplomáciában nem jártas, közszolgálti tévén és sajtón nevelkedett tömegek is a „belügyeinkbe való beavatkozásnak” ítélték – és élték – meg. „A szuverénitásunkba nyúlt bele a rohadt buzeráns zsidrák…”
Ha elolvassátok (post factum), rájöttök, hogy erről szó sincs. Szerintem becsületes, okos beszéd. A nagykövet missziója végén is megmaradt országa felelős képviselőjének. A fogadó országot mindvégig kellő tisztelettel kezelte.
Ha ott lettem volna a rendezvényén, baráti és kollegiális kézfogással köszöntem volna el tőle.
(Diplomataságom alatt csak egyszer vettem részt ilyen amerikai nagykövetségi elnökfogadó rendezvényen: Kisinyovban, 1993-ban, Bill Clinton megválasztásakor. Amerikai kollégám jó partit rendezett, bár sört nem szolgáltak fel – bourbont viszont rengeteget… Jó buli volt. Az úri közönség táncolt is…)
