A Nagy Temetés lezajlott, de utóhangjai még nem csitulnak. Elsősorban a bulvárajtóban rengeteg még a kibeszélni való „titok”. Ki volt jelen, milyen öltözékben, ki sértette meg a protokollt, ki tudta visszafojtani könnyeit…
Rengeteg a negatív információ is (ki nem volt jelen a temetésen; mi az, amit nem csinált, nem hordott, nem evett-ivott stb.) a Királynő vagy akárki más… Egy divatlap például megírja: II. Erzsébet sosem vett föl miniszoknyát sem forrónadrágot – de ezek kitalálóját, Mary Quantot kitüntette és Dame rangra emelte…)
Egy orosz internetes újságban viszont ezt találtam. (Köztudomású, hogy Putyin egyike a kevés államfőknek, akiket nem hívtak meg a szertartásra; de még a londoni orosz nagykövetet sem).
„Oroszország” mégis ott volt a temetésen!
Az újság szerint a sírbatételkor egy pravoszláv ima-ének is elhangzott Londonban – igaz, nem (egyházi) oroszul; enyhén anglikánosítva… Az ének jó száz éve ismert a brit királyi udvarban – Viktória királynő idejétől kiváló monarchikus családi kapcsolatok fűzték össze a londoni és a szentpétervári uralkodókat. A görögkeleti ortodoxnak keresztelt Fülöp áttért az anglikán hitre Erzsébettel kötött házassága előtt. De – mint többször kijelentette: „anglikán lettem, de megmaradtam ortodoxnak”. Újságírók is észrevették és megírták, hogy mindig jobbról balra vetette a keresztet, „görög módra”.
A szóban forgó ima – óorosz előadásban (a XVII. századi kijevi stílust követve – de a киевский распев nem jelent semmiyen közösséget a mai ukránokkal, csupán az orosz pravoszláv egyházi éneklés egyik formája…):
A kontákion (a görög szó: κοντάκιον, eredeti jelentése az a pálca, melyre a szöveget tartalmazó pergament föltekerték; magyarul: konták, oroszul: конда́к, románul: condacul) a bizánci – keleti ortodox, pravoszláv – rítusban a szertartások legfontosabb és
leggyakrabban visszatérő liturgikus éneke, mely az ünnep jelentőségét tömören, költői képek nélkül mutatja be. A temetéskor intonált himnikus ének a magyar ortodox énekeskönyv fordításában ez: „Nyugosztald, Urunk, a Te elhunyt szolgáid lelkét.” A teljes
szöveg: „Szentek között nyugosztald, Krisztus, a Te elhunyt szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat, sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.” (Az ortodox-pravoszláv vallás óorosz egyházi nyelvén: «Со святыми упокой, Христе, души раб Твоих…» )
A rövid ének az elhunytakkal kapcsolatos gyász-istentiszteleteken (memorial service) , a sírbatételkor szólal meg, általában a temetői búcsúztatás, a parasztázis befejező aktusként.
A liturgiában 8-as számmal jelölt kontákot a windsori királyi kastély Szent György kápolnájában, a királyi sírboltban szólaltatta meg a kápolna kórusa, amikor a Királynő koporsóját elhelyezték néhai férje, Fülöp herceg sírja mellé; itt van eltemetve a Királynő apja, anyja és nővére is.
Az ének-imát Sir Walter Parratt (1841-1924), a bit királyi udvar egykori vezető muzsikusa, a pravoszláv egyházi zene kiváló ismerője hangszerelésében adták elő, angolul. Másodszor: első ízben Fülöp herceg temetésén hangzott fel, az elhunyt külön kérésére. II.
Erzsébet úgy rendelkezett, hogy a királyi sírboltban – szeretett férje tiszteletére, eredeti vallására emlékezve – szólaltassák meg ezt a kontákot is.
*
Mindenesetre Sztálin elvtárs – Putyin elnök nagy bálványa – foroghat a sírjában, hogy kései tanítványa a klerikális múltra hivatkozva állítja: a nagy Oroszország mégiscsak ott volt a brit uralkodó gyászszertartásán…
*
Rövid genealógia: Fülöp és Erzsébet harmadunokatestvérek voltak (mindketten I.Viktória királynő ükunokái, csak más-más vonalon). II. Miklós cár anyja révén unokatestvére volt V. György királynak. (Innen a hasonlóság…) V. György pedig II. Erzsébet nagyapja…
