Az „átlagmagyarok” rablóösztöne a „kalandozások” (rablóhadjáratok) óta fontos szerepet játszott a mások (legtöbbször más nemzetiségűek, nyelvűek, vallásúak stb.) tulajdonához, életéhez való hozzáállásában: a magyar katonák, falusi-városi civilek mindig készen álltak a „mások” meglopására, megölésére – sokszor bármiféle lelkiismeretfurdalás nélkül. „Amit erővel el tudok venni, az az enyém” – ezzel a hozzáállással működött az állami erőszakszervezet (katonaság, rendőrség, bíróság stb.) és a ’nem-kormányzati’ (NGO) civil háttér is.
A (nagy-)magyarországi nagyszámú németség (beleértve a svábokat, szászokat is) a (csonka-)magyar területeken – de Romániában, Szlovákiában, a Kárpátalján és másutt is; a románok, szlovákok és ukránok részéről is – primitív és rafinált kirekesztésnek-kirablásnak volt kitéve. Mindenütt mintegy elfeledve a (magyar-)németek kiemelkedő szerepét az iparosításban, a városiasodásban, a kultúra terjesztésében, de még a mezőgazdaság – a falusi lét – korszerűsítésében is, a pusztán származási („faji”) alapon meghozott németellenes döntéseknél nem tették mérlegre például az elmagyarosodott németek választott hazájukhoz (Magyarországhoz) való hűségét és elkötelezettségét, csupán feltételezett „bűnösségüket” általánosították: miképpen a magyarországi zsidók esetében is.
A kollektív bűnösség „elvének” érvényesítése mindenütt a kirablást jelentette, állami és egyéni szinten egyaránt (sok faluban-városban a „magyarok” ugyanúgy álltak sorban a deportálásra ítéltek ingatlan és ingó vagyonának azonnali szétlopására, ahogyan egykor az Európában szanaszét kóválygó – „kalandozó” – harcosaink a vezért által megígért szabadrablásra).
*
Siklóson, ebben a jelentős német származású lakossal rendelkező dél-baranyai kisvárosban találkoztam először például a „széttelepítés” embertelen gyakorlatával: egy jóbarátom, P. Jancsi mesélte el, hogyan telepítették ki a jó negyven kilométerre odébb volt teljesen német (sváb) faluból őket – a németeket –, s mivel nekik semmilyen náci-német kötődésük nem volt – a Volksbundba nem léptek be, az SS-be sem; megmaradtak „magyarnak” – nem deportálták őket Németországba, „csak” széttelepítették őket negyven-ötven kilométeres körzetben (így került P. Jancsi Siklósra Mohács mellől), hogy ne maradjanak meg a német falvak a német hagyományaikkal; a széttelepítettek meg maradjanak gyökértelenek…
Helyükre erdélyi és csángó telepeseket tettek – most évente ők látják vendégül egy-két napra a Halottak Napja tájékán a különböző helyekről (beleértve Németországot is: sokan önkéntesen kivándoroltak az őshazába) hazautazókat, akik néha saját egykori házukban készülnek föl a temetőjárásra: őseik ugyanis ott nyugszanak annak a falunak a temetőjében…
*
Ajánlom b. figyelmetekbe a főváros-környéki németség kitelepítéséről írt becsületes cikket: „Németet ne kelljen eltűrjünk a lakásunkban” (Adalékok budakeszi németek kitelepítéséhez)
*
És akkor jöjjön néhány kép.
Egy baranyai faluban megmaradt takaros sváb porta
(il
Néhány – baranyaivá lett – finom sváb étel:
A svábok konyhája takarékos, gondos, leleményes, és kreatív, ahogy ők maguk is. A kevésből is kihozzák minden esetben azt, amiért irigyeljük őket.
*
Túrós tészta (nem csusza!) – svábosan: legkedvencebb, egyszerű ételem
Hozzávalók, négy-öt személyre
50 dkg száraztészta – szélesmetélt ( természetesen jó a csusza- vagy lebbencs- tészta is , de megfelel bármilyen kockatészta is)
20 dkg füstölt kolozsvári szalonna (Bauch-speck), de jó a kenyérszalonna is
40 dkg zsíros tehéntúró
2 nagy doboz tejföl ( 20 %-os)
só
Serpenyőben a felkockázott füstölt szalonnát kiolvasztjuk, egészen addig, míg teljesen kiolvadt belőle a zsír. A pörcöket kivesszük belőle, félretesszük. Az egyik pohár tejfölt a még forró zsírba öntjük és jól elkeverjük, majd ráöntjük a túróval elkevert tésztára (ettől lesz svábos... és ízes…). A másik fél tejfölt utána adjuk hozzá (a színe miatt…); a legvégén – aki szereti – megszórhatja a pörccel az egészet. (Én szalonna nélkül szeretem.) Melegen tálalandó.
*
A ’magyar’ disznóölésnél is megmaradtak a sváb hagyományok:
Stifolder
Sült pauflek
Kedvencem a stifolder, ami egy baranyai sváb húskészítmény tkp. „kézműves” szalámi. De szeretem a még vastagabb szajmókát is. És a magyar gömböcöt is… Valamint a svábos disznósajtot, az enyhén füstölt svártlit is. És frissen kisütött bőrös paufleket is (dagadó, hasaalja)…
(A stifolder szó eredete, illetve annak legvalószínűbb magyarázata a Stift-fuldaer. Fuldai betelepített svábok hozták magukkal a receptet, aztán itt a jófajta paprika csak nemesítette a vastagkolbászt/szalámit. A szajmóka svábul Saumagen… )
