Jó tíz éve, mikor protokollt oktattam, óhatatlanul szóba került az uralkodói protokoll is mint az állami-diplomáciai protokoll része. Így már akkor meg kellett tanulnom a brit uralkodóház kissé bonyolult protokollrendjét is…
Leegyszerűsítve a hazai gyakorlatból már jó száz éve (egyelőre…) hiányzó eljárásrendet, kiemelném a legfontosabb tudnivalókat – talán segítenek jobban megérteni a mostani londoni sürgésforgást.
*
A magyar nyelv különbséget tesz a saját jogán uralkodó nő (regina – királynő, császárnő) és a férfi-uralkodó (rex) felesége (királyné, császárné) között. A német nyelv ezt a különbséget nem fejezi ki, mindkettőre a Königin, Kaiserin szót használják. Angol, francia nyelvben a férfi uralkodó feleségét a „consort” kiegészítéssel jelzik: queen consort, empress consort.)
A női uralkodó férjére nincs külön magyar szakkifejezés (ahogy a legtöbb európai nyelvben sincs; nem ismerek pl. rex-consort-ot; speciális eset, mikor mindkét házastárs saját jogán is uralkodó, azaz: egyenjogúak; ilyenkor például a spanyolban a Reyes Católicos (katolikus királyok; angol szóhasználatban: katolikus monarchák) terminus technicust alkalmazzák, mint Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella 1469-es házassága után…)
A történelmünkből közismert Mária Terézia német-római császárné volt mint I. Ferenc császár felesége (Kaiserin); maga nem volt uralkodó császárnő. Saját jogán viszont Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő volt (azaz: regina).
Az új angol (brit) uralkodó, III. Károly felesége, Kamilla – royal consort, azaz királyi hitves; magyarul: királyné. (Kis megjegyzés: az uralkodókat és családtagjaikat, csakúgy mint a legfelső arisztokrácia képviselőit, hagyományosan mindig nemzeti nyelven emlegetjük – ezért az új király magyarul: Károly; igaz, már trónörökösként is az volt, nem Charles…) A mindenről gondoskodó II. Erzsébet királynő mindezt még életében (idén februárban) elrendezte; tekintettel a Kamilla iránti ellenszenvre… (A néhai királynő férje, Fülöp is prince-consort lett házasságuk után, edinburghi hercegként.)
*
Az angol consort – már ránézésre is – latin eredetű kifejezés; a consors (consortis) a sors (sortis) latin főnévből és a con- (cum -) előtagból állt össze. Alapjelentései: hitves; feleség; férj; részes, sorstárs, társ – kiemelten egy uralkodó hitvese (gendertől függetlenül…).
Az angol (brit) uralkodók hitvesei általában automatikusan kapják meg a consort elnevezést, s ezzel együtt a jogot, hogy a királyi család öt tagú kormánytanácsadói testületének tagjai lehessenek, bár sem az uralkodásban, sem a kormányzásban nem vesznek részt.
*
A latin tő-szó, a ‘consors’ fő jelentései: aki megosztja a sorsát valakivel; aki valakivel megosztja a tulajdonát, rangját, beosztását. A tőből lett pl. a konzorcium is – mint alkalmi (például befektetői) társulás.
A Bibliában /az Ószövetségben előforduló héber melekh és malkha szavakat királynak/királynőnek fordítjuk, de esetenkint a malkha az uralkodó házas- (vagy ágyas-)társát is jelentheti. (Például Ahasvérus perzsa király fő felesége, Vasti is malkha volt…)
A Mindenható mindig melekh (melekh ha-olám), amiképpen Izrael (és Judea) uralkodói is.
Érdekes, hogy a keresztény (katolikus) vallásban is előfordul a ’consors’ részesként: egy Krisztust dicsőítő himnusz címe például Consors paterni luminis (lat. az atyai fénynek részese).
A latin nyelv más szavakat is használt a hitvestársra, például ami a conjugium (házassági szövetség) kifejezésből származik (az újlatin és más európai nyelvekben conjugué, cónyugue vagy hasonló), de ezt – különösen uralkodókra – nem szívesen használják, mert az ’iga’ jelentésű „jugum” rejtőzik benne (közösen húzni az igát…). Csakúgy, mint a latin spondeo (ígéret, fölajánlás, elkötelezés, válasz) hasonló értelmű ’házastársi’ továbbfejlődéseit: spouse, épouse, sposa, melynek a spanyol nőnemű többes száma – ’esposas’ – bilincset is jelöl.
*
Viszaemlékszem egy angolul is tudó elnökünkre (G.Á.), akit az akkori ellenzék – a mostani kormányzók – ledorongolt, amiért úgymond lemadámozta – „mint egy kuplerosnőt” – szegény Erzsébetet. Holott Árpi bácsi jól tudta (s ezért helyesen alkalmazta is), hogy a brit királyi protokollban a franciás ’Ma Dame’, ’Madam’ ugyan nem csak királynőnek jár ki, de egyenrangú megszólítás a ’Majesty’/’felség’-gel… Ha a kommunikáció során egyszer – a legelején – elhangzott a ’felség’, ezt követően a ’madam’ teljességgel megfelelő…
