Eljutottam abba a korba, melynek jellegzetessége az emlékezés erőszakos előtérbe nyomulása… Mindenről eszembe jut valami más… (Nem úgy, mint kamaszkorunkban, amikor mindenről egy jutott eszünkbe.)
Most is olvasom egy moldovai lapban, hogy a téli energiahiány miatt hamarosan visszatér a burzsujkák kora. Aki nem élt Orosz-(szovjet-)földön, talán nem is tudja, miről van szó. Nekem viszont eszembe jutott, hogyan hallottam először ezt a szót, jó hatvan éve, boldogult diákkoromban. Elmondom.
Tél volt, kemény, harminc fok alatt, mikor tanulócsoportom egyik helyi (moszkvai) tagja rám kérdezett: lenne-e kedvem elmenni a többiekkel egy kétnapos hétvégi egészségmegőrző „pahód”-ra, az erdőkbe. Mondtam: lenne, de aggodalmaskodtam, hogy megfagyunk, inkább nyáron kellene kirándulnunk. (Akkor már tudtam, hogy a „pahód” csak katonailag jelent hadjáratot, a civil életben szervezett kirándulást takar.) „Ne ijedj be: lesz elég vodkánk, főzünk egy nagy bogrács hallevest („uhá”), és ha még ez után is fáznál, éjjel a burzsujkák majd fölmelegítenek.”
Ezt nem teljesen értettem; a csoportban nem voltak burzsujok, a lányok is becsületes „komszomolkák” voltak inkább, de megnyugodtam a hallottaktól; kissé még izgultam is a fölmelegítés mikéntje okán. De nem lett semmi erotika, sem orgia: amikor délután megérkeztünk az erdő közepén épített „dácsába” (takaros kis faház volt), előkerült a vodka, a házikó előtti placcon a tűzhelyre került a bogrács, a halleves hozzávalóit a lányok beleaprították, mi fiúk meg elszéledtünk tűzifát keresni. Hamarosan ropogott a tábortűz, a vastagabb ágakat a dácsa gazdája bevitte a házba, „jó lesz a burzsujkákba”. Bementem vele, hogy megértsem, miről van szó: a dácsa három helyiségben is állt egy-egy kis vaskályha – azok voltak a burzsujkák… És éjjelre valóban bemelegítették a faházat… A téli pahód végülis jól sikerült.
Moldovában tehát attól tartanak, hogy újra a burzsujkákkal kell majd fűteni, ha Oroszország nem ad tovább hitelbe gázt meg áramot.
Sz privétom,
a vetyerán pahodnyik
