Nem lesz egyszerű beazonosítani egyértelműen a gázai kórhátat ért rakéta- (vagy bomba?)támadás felelőseit, ha egyáltalán sikerül is valamikor. A HAMÁSZ palesztin terrorszervezet, a gázai palesztinok és a világ közvéleményének jelentős része (az arab világé teljességgel) azt sulykolja, hogy a bosszú-hadműveletet végrehajtó izraeliek a tettesek, még ha részben akaratlanul is (nem a kórházat akarták megsemmisíteni). Izrael ragadja a vádat, de ellen-bizonyítékai eléggé szegényesek, ezért – még támogatói között is – csak kevesen hisznek neki. A (helyszíni) pártatlan és alapos kivizsgálásnak viszont számos – szinte megoldhatatlan – objektív és szubjektív akadálya van. Az esetleges bizonyítékok a gyorsan múló idővel hatványozottan tűnnek („párolognak”) el. Izraelnek le kell nyelnie ezt a keserű pirulát, akár ő lőtt, akár nem – és ez hatással lesz jogosnak indult gázai ellenintézkedéseinek kimenetelére is.
Nem kívánok bulvár-újságíró-politológus módjára találgatni, ötleteket adni, még kevésbé megoldásokat sugallni. Csupán ahhoz akarom hozzásegíteni a kérdéssel foglalkozó barátaimat, hogy elfogadják: a gyors és sommás ítélkezés általában nem célravezető a bonyolult kérdésekben.
A vietnami háború zárószakaszában a helyszínen teljesítettem szolgálatot a többnemzetiségű Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban (NEFB – angol rövidítéssel: ICCS). A fiatalabbaknak: ezt a háborúból kilépni kívánó USA hívta életre a többi harcoló féllel (a dél-vietnami kormány, a dél-vietnami ”felszabadító” erők – ismertebb néven a Vietkong, és az észak-vietnami – VDK – kormány) egyetértésben, a párizsi megbeszéléseken megvalósultnak tűnt tűzszünet ellenőrzésére és felügyeletére. A testület pártatlanságát az összetétele volt hívatott szavatolni: két – a VDK-hoz, a Szovjetunióhoz és Kínához hű – szocialista (kommunista) állam és két – amerikabarát – kapitalista ország képviselőiből állt össze a NEFB. Neki kellett eldöntenie – a helyszínen – a tűzszünetsértések felelősségét (egyéb feladatok mellett). A magyar, lengyel, kanadai (később helyettük indonéz) és iráni felügyelő ellenőrök a benyújtott panaszokat a helyszínen igyekeztek lelkiismeretesen, minél teljesebben kivizsgálni és a felelősöket megállapítani. A testület az egyhangúság elvén hozta meg döntéseit. (Vagyis: döntésképtelen volt. A magyar–lengyel javaslatokat a másik kettő „kapásból” ellenezte, és viceversa…)
Ha például rakétatámadás ért egy falut, egy kórházat, egy iskolát – a bizottságban ketten azt állították, hogy a dél-vietnami kormányerők lőtték ki a rakétát, ketten meg azt, hogy a Vietkong. A helyszínen talált kínai vagy cirillbetűs lőszerdarabok sem bizonyítottak semmit: a „másik” fél előszeretettel használta az ellenségtől elvett fegyvereket, muníciót. A dél-vietnami kormánykatonáknak legalább annyi kalasnyikovja volt, amennyi amerikai gépkarabélya… Rakétákat is zsákmányoltak egymástól. Bármilyen modern eszközt – így a rakétákat is – lehet „rudimentálisan” (’kézműves üzemmódban’) alkalmazni: kilövő harcálláspont helyett elég egy odakötözött bambuszrúddal megkísérelni a pontosabb célzást – és a rakéta elröpül (s „ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg”). Az ellenség üzemanyagraktára helyett a közeli iskolát találja el és égeti porrá. Mindkét fél mossa mocskos kezeit („miért lőttem volna én szét egy iskolát, kórházat, lakóépületet – tele az enyéimmel..?”) A lényegen az sem változtat, ha köztudott: a raktárakat, laktanyákat, rakétakilövőket éppen azért telepítik tudatosan óvodák, iskolák, kórházak, lakóházak mellé, hogy a civil élőpajzzsal esetleg megússzák az ellenség megtorló csapását…
Az iskola üszkös romjai alatt viszont ott maradnak a halott gyerekek. Járulékos veszteségként… A „pártatlan” felügyelő ellenőrök jegyzőkönyvben rögzítik: nem lehetett egyértelműen megállapítani, volt-e tűzszünetsértés, és fönnállása esetén ki követte el… A világ (közvéleménye) pedig kifejezi sajnálkozását.
A háborúk velejárója a hamis hírek, rémhírek terjesztése is, ősidők óta. A cáfolás mindig sokkal nehezebb, mint a terjesztés… A (terjesztésben) győztesnek egyáltalán nem biztos, hogy igaza is van… A tömegkommunikáció globalizálódásával a „fakenews” tömegbefolyásoló (majdhogynem tömegpusztító) fegyverré lépett elő. A bucsai (Ukrajna) halottaknak, a palesztin (gázai kórház) áldozatainak, a kibucban (Izrael) lemészároltaknak a televíziós bemutatása, kommentálása döntően befolyásol(hat)ja a közvéleményt és a döntéshozókat… A döntéshozók a nemzetközi jogot idézgetve fenyegetőznek keményebb föllépéssel (és szállítják tovább – a megoldást elősegíteni szándékozó segélyként – a rakétákat, bombákat, tankokat, repülőket)… A világ (közvéleménye) szolidárisan sajnálkozik (emlékezzünk az egykori tüntetésekre: „Veled vagyunk, Vietnam!”).
A rakéták, bombák, gránátok pedig tovább repülnek elszabadult gazdátlan malomkövekként – s mindig megtalálnak valakiket…