A Holokausztnak elnevezett tömeggyilkosság egyik folyománya lett a kísérlet a zsidó közösségek emlékének teljes kitörlésére az emberiség memóriarendszereiből.
A fasiszták tudatosan törekedtek a hagyományok lerombolására is az emberek kiirtása mellett: lerombolták a szent helyeket (zsinagógákat, temetőket, emlékműveket, archívumokat, könyveket), a haláltáborokban leltári számmal helyettesítették az emberek nevét… Az „árja” nácizmus vérbunkó ideológusai úgy vélték, ha valakinek nincs neve, az nem is ember… Noch dazu, ha még zsidó is, akkor különösen nem..
A héber (izraeli, zsidó) hagyomány szerint a családi (vér-)vonal az atya – a pátriárka – vonalán öröklődik, ezért a névadást az apához kapcsolták a ben (arámiul bar) vagy bat (fia – lánya) előtaggal. Úgynevezett családnevet nem használtak. Hasonló a keresztények (európaiak), a moszlimok (arabok) gyakorlata is: Petőfi-Péterfi-Petrovics, Peterson,
Di Pietro, vagy Ibn /ben/ Sina… (Érdekes, hogy ugyanakkor a „zsidóságot” az izraeliták anyai – mátriárkai – vonalon tartják nyilván: „zsidó az, akinek az anyja zsidó”, talán mert az anya mindig biztos).
Az apa után kapott névvel el lehet jutni a család őseihez – lásd a názáreti Jézus (arameus-izraeli „népszámlálási” neve – nevelőapja után – Jesua ben Joszef lehetett) nemzetségi családfáját a Bibliában, vissza Dávidig vagy akár Ádámig…
A névre nem kizárólag csak az örökösödés (a családi vagyon megőrzése) miatt volt szükség: az izraeliták hozzáállása szerint kell egy név az embernek, ami ugyanúgy szerves része, mint mondjuk a szíve…
*
A zsidó emberek utolsó útját szervező Temetkezési Szentegylet (a minden hitközség mellett kötelezően működő civil szervezet, a Chevra Kadisa) rabbija a temettetési kérdőív kitöltésekor megkérdezte: egyáltalán nem emlékszünk az elhunyt zsidó nevére..?
De megértette, hogy ebben a Vázsonyi-családban az ősi gyökereket átfonta és elnyomta az újabb (polgári, sőt: baloldali) hagyományellenesség, ezért a zsidó neveket nem emlegették, noha mindenkinek megvolt – legalábbis a háborúig – a hitközségi
anyakönyvezése is, ha a dokumentumokat – sokszor az emberekkel együtt – a Vészkorszakban igyekeztek is megsemmisíteni. Sógorom (feleségem idősebb fivére) valahonnan előbányászta az atyai nevet, a ritkán használt Nehémiást (a keresztény bibliákban így szerepel, görögösen, a Jeruzsálemet a perzsa elfoglalás után újjáépítő
„főpolgármester”, a héber Nehemja/Nehamja; kissé térve csak el a kis-próféta Náhum eredeti formájától, a Nahumja-tól, ezért előfordulnak keveredések is), ezért ő – a sógor – magát Ben Nehamianak nevezte ki.
Ebből lett feleségem a hitközségi temetői nyilvántartásban Bat Nehamia (bár halványan emlékeztem, egyszer mintha mondta volna, hogy ő a szép Lea nevet kapta, de erre nem
találtunk semmi bizonyítékot)… Az Egylet huszárvágással megoldotta a problémát: „zsidósította” polgári „kereszt”-nevét: Ibolya Julianna bat Nehamia – így került be a temetői névjegyzékbe. Nekem szimpatikusabb a Lea bat Nehamia…
Rákérdeztem a rabbira: miért olyan fontos a zsidó név, talán annak alapján veszi számba az Utolsó Ítélet napján a halottakat a Mindenható? A rabbi pedig bölcsen így nyugtatott meg: a Mindenhatónak nem kell semmilyen anyakönyvi kivonat, igazolvány, útlevél: Ő mindenkiről mindent tud, hiszen mindenható…
In memoriam Ibolya Julianna bat Nehamia (Vázsonyi)
