Szűcs R. Gábor cikke az ÉS-ben – mely, mint mindig, olvasásra igencsak érdemes – a magam életében (is) fontos, nekem valóban sorsfordító esztendőt idézte föl.
„… Hadd idézzek meg egy legendát. Hruscsov szovjet pártfőtitkár 1964-ben Kairóban járva a Szovjetunió Hőse címmel tüntette ki Gamal Abdel Nasszer egyiptomi államfőt. Ámde elfeledkezett Amer marsall (Abd al-Hakim Amer) vezérkari főnökről (egyben alelnökről), aki akkor még – egészen 1967-ben elkövetett rejtélyes öngyilkosságáig – Nasszer jobbkezének számított. Hruscsov, úgymond, visszarepített egy gépet Moszkvába, és elhozatta a marsall kitüntetését is.
Csak éppen ez soha nem történt meg: Nasszer több szovjet kitüntetést is kapott, de egyiket sem Hruscsov adta át személyesen, és nem Kairóban. A legfontosabb a Szovjetunió Hőse volt ugyan 1964-ben, de az átadását egy hivatalos delegáció végezte, nem Hruscsov. …”
Még egy ember lett szovjet hős ugyanabban az évben: Jánosom Kádárom…
Abban az évben (1964) én Moszkvában voltam, a diplomata-tanoncképzőn (IMO). Mint lelkes ifjú „komonista”, sőt: lelkes kádárista, nyíltan hangoztattam – a szovjet emberek többségével megegyező – őszinte és negatív véleményemet a félfasiszta Nasszer kitüntetése okán. Ami vulgárisan ez volt: Most már minden g… megkapja az Aranycsillagot.
A mindenütt jelen lévő besúgók ezt azonnal jelentették a nagykövetségünkön velünk foglalkozó tanulmányi komisszárnak (nem jártam a levéltárban, de tudom, hogy a kis vörös szegedi iskolatársam, a Gyurika volt az „ügynök”; a rendszerv áltáskor még aktív volt, majd eltűnt a látókörömből). A komisszár intézkedett és még abban az évben kicsaptak az IMO-ról, az ellenem fölhozott – koholt – vádak egyike a ’Kádár-ellenesség’ volt (… Kádár elvtársról obszcén kijelentést tett: „Már minden g… megkapja ezt a kitüntetést…„)
Az az év így valóban a sorsomat is fordította: a Külügyből is kidobtak – akkor azt mondták, örökre. Nem sejthették, hogy harminc év múlva mégis nagykövet leszek… kétszer is.
Ennyit Nasszerről. Meg a medálokról.
