Régóta érleltem magamban ezt a kis dolgozatot, melyhez az alapot a mostani sajtó mellett személyes élményeim is szolgáltatták. Moldovai diplomáciai szolgálatom idején a „sajtóbarát” (és önmutogatásra mindig kész) – azóta már néhai – Lebegy tábonok, a Dnyeszternél állomásozó 14. szovjet (majd orosz) „csapásmérő hadsereg” (udarnja armija) főnöke szívesen ámította (ijesztgette…) a meghívott – és mindig szívesen látott – diplomatákat (köztük engem is). Katonás képei egyszerűek és érthetőek voltak: például „ha itt fölrobban ez a hatalmas hadianyagraktár, Kisinyovban, Bukarestben és Kijevben kitörnek az ablakok…” Azóta a „csapásmérők” megszűntek létezni (a katonák többsége hazament Oroszhonba – vagy letelepedett a szakadár ’köztársaságban); békefenntartó álcaruhában csak párezren maradtak a Dnyeszternél. Ők nem lennének képesek megvédeni a cobasnai raktárkomplexumot egy masszív ukrán (netán ukrán-moldován) támadástól…
Bár szerintem ilyen támadástól nem kell tartani, az orosz-ukrán háború (a ’különleges katonai hadmüvelet’) további kibontakozása nem zárja ki ezt a lehetőséget. A Dnyesztermente az oroszoknak Ukrajna bekerítése miatt lenne fontos – az ukránoknak meg ideiglenes lőszerutánpótlási lehetőségként. Erről szól az összeállításom.
Nos, miért is fontos a Dnyeszter-mente?
A filiszteusok (nem palesztinok ! – nem is oroszok…) elrettentésül kiküldték soraik elé a hatalmas harcost, a dárdáját és karját lóbáló Góliátot, akivel szemben a zsidók soraiból csak egy ifjú pásztor, Dávid állt ki: egy szál parittyával. Dávid behelyezte a követ a „fegyverébe”, célzott, suhintott, és a homlokon talált Góliát holtan terült el. Saul, a zsidók királya megkérdezte a pásztorfiút, nem félt-e a párbajban. – Egy kicsit féltem – vallotta be Dávid – észrevettem ugyanis, hogy a köves tarisznyám üres, így több dobásom nem lesz. – Akinek nincs elég lövőszere, ne lövöldözzön! – zárta le a beszélgetést a bölcs király.
Ugyanezt mondta Zelenszkij Dávidnak a (csöppet sem bölcs) Biden Saul. De azért suttyomban adott neki követ is meg parittyát is… – Ne pazarold a lőszert, nekünk sincs már nagyon – tette hozzá.
A korszerű tüzérség (különösen a rakétatüzérség) hihetetlen gyorsasággal képes kilőni minden lőszerét – az ellátást szállítók nem győzik utánpótlással. Anyagharc: az győz, akinek több van… És az oroszoknak lőszere is rengeteg van – több, mint az egész Nyugatnak. Amely nem adhatja át minden készletét Ukrajnának: a saját védelmére is kell tartalékolnia…
Ennek fényében jobban érthető, miért „ácsingóznak” az ukrán katonák a Dnyeszter balpartján elterülő szakadár területre, a hivatalosan a Moldovai Köztársasághoz tartozó, de attól „elszakadt” Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaságra… S miért lenne (lenne?) hajlandó megvédeni ezt a hadászatilag csöppet sem fontos területsávot a putyini Oroszország: a kobásznai („moldávul”: Cobasna, oroszul néha Kolbásznya) hatalmas katonai raktártületen legalább egy évre elég elpuffogtatni való szovjet hadianyag (főként tüzérségi lőszer) van – amely „csereszabatos” a posztszovjet ukrán tüzérségi eszközökkel…
A cobasnai raktárkomplexumot a háborús negyvenes években kezdték kiépíteni mint a szovjet nyugati katonai körzet fő stratégiai arzenálját. A háború után „ideiglenesen” az NDK-ban, Csehszlovákiában, Magyarországon és másutt állomásozott szovjet csapatok kivonása során e katonai erők stratégiai tartalék hadianyagait ugyanezekben a raktárakban helyezték el – mélységi tovább-, illetve „haza”szállítás előtt. A 2000-es – messze nem pontos – adatok szerint mintegy 42 ezer tonna hadianyagot tároltak a hatalmas földalatti bunkerekben a Szovjetunió tulajdonaként.
A Szovjetunió viszont közben fölbomlott, a függetlenné vált Moldovai Köztársaságból kisebb csetepaté után de facto kivált a Dnyeszter-mente, a raktárokkal együtt (melyek tulajdonjogát az Orosz Föderáció örökölte meg)… Becslések szerint az óriási hadianyag-mennyiség mintegy felét 2000 és 2004 között elszállították Oroszországba illetve a helyszínen megsemmisítették. Orosz források szerint a raktárközpontot sikerrel kiürítették, teljesen… Más források szerint ott őriznek még 19-22 ezer tonna hadianyagot (tüzérségi lőszerek, légibombák, aknák, gránátok, gyalogsági lőszer formájában). Ezek robbanókapacitása összességében meghaladja a hirosimai (tíz kilótonnás) atombombáét. Egyben olyan értékelés is napvilágot látott, hogy e hadianyag több mint fele már elavult, és sem katonai célokra nem használható, sem továbbszállításra nem alkalmas…
Az ukrán tüzérek erre azt mondják: csak adják ide nekünk, majd mi elszállítjuk és fölhasználjuk…
Ettől tartanak az oroszok is… Az idei évben az Orosz Föderáció a tervek szerint 4,5 millió tonna tüzérségi lőszert gyárt: az orosz tüzérek is szeretnek puffogtatni… A 20 ezer tonna e számhoz viszonyítva nem tűnik lényegesnek, de a háborúban minden golyó (löveg, akna, lőszer) létfontosságú lehet… A Nyugat (az USA és az EU együtt, orosz becslés szerint) ugyanezebben az időszakban maximum másfél millió tonna tüzérségi lőszer legyártására. Ezért kénytelen szűkebbre fogni az Ukrajnának szánt segítséget… A NATO-nak magának is szüksége van „önvédelmi” tartalékra (ld. fentebb)… Egyetlen – szabvány 155 milliméteres – NATO tüzérségi lövedék előállítása mintegy 4.000 USD (miközben a hasonló, 152 mm-s orosz lövedéké ezer dollár alatt van). Az orosz hadiipar teljes – háborús – lendületben termel, míg (a The Economst szerint) pl. a Rheinmetall – Magyarországra tervezett – robbanóanyag-gyára a tervek szerint is csak 2027-ben kezdhet el termelni. Új hadianyag-gyárak létesítése három-hét éves időszakot igényel…
Az oroszok folyamatosan emlékeznek – és emlékeztetnek – a Nagy Honvédő Háborúra, melyben a szovjet győzelmet javarészt a szovjet hadiipar kiemelkedő teljesítménye szavatolta… No meg – és főleg – a szovjet Vörös Hadsereg. (Nem pedig a nyugatiak által eltúlzott fontosságú D-Day…)
Áttekintésemet orosz, olasz, spanyol, brit és USA publikációk, interneten talált anyagok alapján állítottam össze.
