Nem kvízezem meg e két képet – sokan fölismernék, hol s mikor készült…
Az Infovilág cikkének a szövegben is benne van a megfejtés:
Erdős André barátom (Dédé), egykori moszkvai iskolatársam, akit én az egyik legfölkészültebb magyar diplomatának tartottam mindig is, sok fontos helyen teljesített külügyi szolgálatot, és rengeteg fotót (köztük saját maga készítetteket is) gyűjtött össze a világról.
Ahogyan írásait, fénykép-gyűjteményét is ajánlom érdeklődők figyelmébe.
P.S.
Erről a képről jutott eszembe
egy moszkvai alapozású sztori. A szocialista tábor egyetlen diplomataképző főiskolája a moszkvai szovjet MGIMO volt, amely időközben orosz egyetemmé nőtte ki magát, és továbbra is a világ egyik – szakmailag is elismert – kitűnő nemzetközi szakemberképző intézménye. A hatvanas években – mikor padjait koptattuk – a Szovjetunió és nyomában az egész kommunista világrendszer abban a tévhitben élt, hogy a sorra fölszabaduló afrikai, ázsiai és más gyarmatok a nemzeti önrendelkezés keretében saját kultúrájukat – benne nyelvüket – ápolják majd, hogy megszabaduljanak az imperialista gyarmatosítás minden emlékétől. Erre készítették föl a szovjet – és a magyar meg más „szocilista” –diplomatákat: a MGIMO-n minden nyelvet el lehetett sajátítani, nemcsak az ún. világnyelveket… A nyelvi „tanszékek” között volt amhara, hausza, joruba, szuahéli és más afrikai; hindi, urdu, afgán, maláj és más ázsiai is.
Bennünket, leendő magyar külügyéreket a minisztériumunk irányított a pályára, meghatározva a nyelvet is, melyet szükségesnek látott a nemzetközi kapcsolataink további fejlesztéséhez. (Azaz: az öt évig tanulandó nyelvet nem a diák választotta: azt kijelölték számára). Egyszer a „helyszínen” (Kenyában) kérdeztem meg ott szolgáló egykori moszkvai iskolatársamat, aki öt évig gyürkőzött a szuahéli nyelv rejtelmeivel, hogy mennyire tudta nyelvtudását hasznosítani állomáshelyén. Elmondta, hogy nemigen volt rá alkalma: az egykori brit gyarmaton mindenki angolul kommunikált (még a lakosok is egymás között: a törzsi nyelveket ugyanis csak a törzsbéliek értették); a helyi sofőr még ki is kérte magának, hogy őt leszuahélizzék, mikor ő ’britisinglist’ beszél… Kérdésemre, hogy akkor semmi haszna sem volt ötéves nyelvtanulásának, kollégám elmondta, hogy egyszer a diplomáciai testületnek kirándulást szerveztek a dzsungelbe, ahol az egyik helyi törzs művészei ébenfából (vasfából) faragták csodálatos – néha erotikus töltetű – szobraikat – és árulták azokat borsos áron a fehéreknek. Iskolatársam hallotta, hogy a faszobrászok maguk között szuahéliül beszélnek. Hogy olcsóbban jusson emléktárgyhoz, megpróbálkozott maradék moszkvai tudásával szóba elegyedni a fafaragókkal, kivíva azok csodálkozását: a fehérek ritkán beszéltek e nyelven. Kis kör gyűlt a haverom köré és hallgatták kiművelt, kissé iskolás szuahélijén előadott egyszerű kérdéseit, melyekből azonban hamar kifogyott (több mint tíz éve hagyta abba tanulmányait, és azóta nem gyakorolta a szuahélit – melyet Kenyában elvben mindenki értett mint államnyelvet , de gyakorlatilag mindenki angolul beszélt), az összegyűlt szobrászok viszont „még!”, „még!” – követelték a folytatást… Kínjában egy kötelező „memoriter „ ugrott csak be, és azt adta elő. Az őserdő teljesen elnémult, nem csak az afroafrikai fanyűvők hallgatták tátott szájjal a fehér szónokot, de még a majmok is abbahagyták a makogást, a madarak a csipogást…
Azelőtt se, azóta sem hangzott el ott, a dzsungel mélyén ötperces előadás a trockisták Sztálin-ellenes aknamunkájáról. (A srácnak csak ez jutott eszébe; a különféle nyelvet tanulóknak a diplomataképzőben a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét is ismerniük kellett az adott nyelven.)
Rákérdezésemre bevallotta, hogy a trockisták révén féláron jutott hozzá néhány méretes erotikát tartalmazó faragványhoz, a Diplomácai Testület tagjainak nagy irigységére….
Mondjuk ilyenekhez:
Úgy kellett nekik: miért nem tanultak Moszkvában !
