Nyina Hruscsova, aki orosz-amerikai állampolgárként több éve a New York-i The
New School nemzetközi kapcsolatok tanszékén kutat és oktat, a nemzetközi
kapcsolatrendszerről publikált könyvei, folyóiratcikkei alapján – és nem a puccsal
megbuktatott szovjet pártfőtitkár dédunokájaként – vált elismert tudóssá, az orosz
társadalom és politika folyamataival kapcsolatos kommentárjai révén pedig
egyúttal közéleti személyiséggé. Legutóbb a BBC-nek nyilatkozva kifejtette:
„Meggyőződésem, hogy Putyin bármit hajlandó megtenni Ukrajna legyőzése
érdekében. Dédapámra gondolva, ő Ukrajna megtámadását „aljasnak és
megvetendőnek tartotta volna”.
2023. december végén Hruscsovának egy rendkívüli feltűnést keltő cikke jelent meg, amit számos (még egyiptomi) folyóirat is közreadott. Írásának címe: „A Nyugatnak
szembesülnie kell Ukrajna realitásával. Miközben az orosz elnök minden eszközt
bevet a háborúban, ezzel egyidejűleg Ukrajna eddigi támogatói
elbizonytalanodtak”.
A következőben a Nina Hruscsova cikkének fő gondolatait foglaljuk össze.
Az Egyesült Államok egyre inkább Kínát tekinti legerősebb riválisának. Kína
jelenlegi „démonizálása” az USA számára „inkább zavaró, mint tisztázó” helyzetet
teremt. Ezzel ellentétben Oroszországot évek óta alábecsülve és gúnyolódva,
alapvetően gonosztevőnek és lebecslően „idejét múlt” hatalomnak tekinti.
Barack Obama 2014-ben a krími annektálást követően is elutasította, hogy Oroszországra akár regionális nagyhatalomként tekintsenek, nem az erőt, hanem a gyengeséget láttatta az orosz akcióban. Még 2022 februárjában, Ukrajna megtámadása után is, az USA vezetése azt vizionálta, hogy Oroszország – és Vlagyimir Putyin rezsimje
– a nyugati szankciók súlya alatt gyorsan összeomlik.
Érdemes – közbevetőleg – ideidézni Nina Hruscsovának egy korábbi, az inváziót
követően, 2022. február 25-én a Project Sindicate-ben megjelent – akkor sajnos kevés figyelmet kiváltó – cikkének egyik gondolatsorát, amelyben történelmi párhuzamot is vont: „Vlagyimir Putyin abban reménykedhet, hogy Ukrajna katonai
infrastruktúrájának lerombolásával megbünteti a NATO-t, vagy bábkormányt állít
fel az országban. Ukrajna megtámadásának valódi oka azonban kevésbé pragmatikus, sokkal inkább riasztó. Putyin döntése Ukrajna teljes körű inváziójával ellentétben áll minden politikai logikával, még saját megkeményedett tekintélyelvű érvelésével is. Provokálatlan támadásával Putyin csatlakozik az irracionális zsarnokok hosszú sorához, nem utolsósorban Sztálinhoz, aki úgy gondolta, hogy hatalmának fenntartásához a hatalom folyamatos bővítésére van szükség. Ez a „logika” korábban Sztálint arra késztette, hogy szörnyű atrocitásokat kövessen el népe ellen, többek között olyan éhínséget okozva, amelynek során ukránok milliói haltak éhen.”
2023 folyamán – a váltakozó hadi helyzet mellett/ellenére – világossá vált, Putyint
téveszmék vezérelték a 2022. februári támadáskor. Ugyanakkor korántsem
bizonyult ésszerűnek és reálisnak a helyzet nyugati megítélése sem.
Ellenkezőleg, a legtöbb nyugati megfigyelő – úgy tűnt – csak két forgatókönyvet
tudott elképzelni: vagy Putyin néhány nap alatt beveszi Kijevet, Ukrajnát a Kreml
bábujává téve, avagy Oroszország gyorsan veszít, kényszerítve Putyint arra, hogy
visszavonja csapatait és elismerje Ukrajna területi integritását. Egyik vízió sem
vált valóvá.
Kezdetben, míg Ukrajna a Nyugat részéről nagyarányú fegyver- és
segélyáradattal jelentős támogatásban részesült, és 2022-ben Oroszországnak
még nem volt elég katonai felszerelése, ráadásul, ami volt, az legalább annyira
elavult, mint haditechnikája és -taktikája. Ugyanakkor túlzottnak bizonyult az a –
szankciókhoz fűzött és első ukrán sikerek keltette – nyugati várakozás, hogy
mindez romboló hatást gyakorol majd az orosz gazdaságra, és megállítja az orosz
támadást. Sőt, még az is megeshet – tételezték fel egyesek –, hogy az oroszok
fellázadnak a szankciók miatt, mert ismét élvezni kívánják az „európaias”
életmódot, a boltokat elárasztó divatcikkeket, az amerikai gyorséttermi ételeket. A
szankciókat bevetők nem ismerték fel, hogy azok visszájára fordulhatnak, ha a
nyugatiak mindent, ami orosz „démonizálnak”, és elutasítanak, az éppenséggel
összekovácsolhatja az oroszokat a Nyugattal szemben. És talán azt is sokan
elfelejtették, hogy Oroszország – ahogy történelme során számos alkalommal –
képes lesz fenntartani és túlélni egy hosszú háborút.
És pontosan ez történt. Oroszország egyre inkább kihasználja számbeli fölényét,
folyamatosan megújítja csatatéri stratégiáját, és növeli katonai eszközgyártását.
Belföldön képes volt minimalizálni a szankciók hatását és költségeit, nemcsak
közvetítők révén kikerülve azokat. Rámenős és befolyásos magánszemélyek,
valamint orosz állami vállalatok – rendkívül leértékelt áron – megszerezték a
sietve kivonult nyugati cégeket, üzleteket, tovább működtetve azokat. Közben
felépült az ország háborús gazdasága is.
Az orosz átlagembernek a nagyvárosokban nem is olyan rossz az élet. Az üzletek
polcai megfelelően feltöltve, az éttermek zsúfoltak. A nyugdíjak és a fizetések
nőttek – noha kevésbé, mint az infláció. A vidék háborús özvegyei busás pénzügyi
„jóvátételt” kapnak, amiért hálásak Putyinnak. Mindez megteremti annak feltételeit,
hogy elfogadják a Kreml által sugallt narratívát: Oroszország erős marad, a
nyugati ellenszélben is. A háború támogatottsága azonban – az orosz propaganda üzenetei dacára – koránsem teljes körű. 2023 októberében a független (nem állami) Levada közvélemény kutató központ által készített reprezentatív felmérés szerint a lakosság 56 százaléka a béketárgyalásokra való átmenetet támogatta, míg a válaszadók 34 százaléka helyeselné az orosz csapatok kivonását Ukrajnából és az orosz ellenőrzésű ukrajnai terület visszaadását. Ezzel ellentétesnek tűnik Putyin elfogadottságának aránya – hivatalos közlés szerint –, ami továbbra is 80 százalék felett van. Ez akár egy jelenkori „Sztálingrád-hatásnak” is nevezhető.
Míg az oroszok Putyin köré csoportosulnak, Ukrajna nyugati támogatóinak eltökéltsége láthatólag csökken. Erre utal, hogy az Európai Unió vezetői eddig nem tudták elfogadtatni az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós pénzügyi segélycsomagot. Igaz az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése zöld utat kapott – ez azonban csak hosszabb távon fejthet ki pozitív hatást.
Az EU-segély elmaradásának kudarca egybeesett egy másik ukrán csalódással: az Egyesült Államok Kongresszusa az elnökválasztási kampány idején blokkolja az
Ukrajnának korábban beígért új katonai segélycsomag elfogadását. Joe Biden most nem azt ígéri, hogy az „Egyesült Államok kiáll Ukrajna mellett” – ahogyan korábban hangoztatta, hanem mellé tesz egy félmondatot: „amennyi ideig csak lehetséges”. Az amerikai elnök változatlanul azt sugallja, hogy a szankciók előbb-utóbb aláássák Oroszország gazdaságát és ez az orosz előrenyomulást is megállítja.
Putyin azonban a szankcióktól nem korlátozva, bármilyen áldozat árán továbbra is mindent bevet a háborúban – és pozícióját valószínűleg tovább erősíti várható újraválasztása. A külföldi segélyek csökkenése a csatatéren máris kedvezőtlenül hat az ukrán csapatok helyzetére az orosz erőkkel szemben, egy olyan év után, amikor az ukrán támadások, főként az év utolsó hónapjaiban, gyakorlatilag erőtlennek bizonyultak.
Jelenleg három forgatókönyv lehetséges – állapítja meg Hruscsova:
– Először is: a Nyugat újra, tettekkel is vállalja teljes elkötelezettségét Ukrajna
támogatása mellett. Azonban a politikai korlátok, egyrészt az amerikai jelenlegi
(még) ellenzéki republikánusok, valamint az Európai Unióban a magyar (és most
már a szlovák) vétó belengetése – megkérdőjelezik a nyugati katonai és pénzügyi
támogatás folytatását. Még ha sikerül is ezeket a külső akadályokat áthidalni, az
országon belül Ukrajnának egyre nagyobb nehézségei lesznek elegendő új
katonát toborozni.
– A második, legveszélyesebb forgatókönyv szerint a NATO csapatokat küld Ukrajnába. Fennáll ugyanis annak a lehetősége, hogy Putyin egy NATO országot is veszélyeztethet, bár nyilvánosan nincs hangoztatott szándéka bármelyik NATO-tagországot megtámadni. De létezik egy olyan, nemzetközi szinten terjedő közbeszéd, miszerint egy orosz győzelem Ukrajnában további, más szomszéd országokat veszélyeztető orosz invázióhoz vezethet – ami felhasználható lenne nyugati csapatok bevetésének igazolására. A kockázat az, hogy egy külső beavatkozás esetén az úgynevezett „Sztálingrád-hatás” újraéledne, és az oroszok összefognának, hogy megvédjék az „Oroszország Anyácskát”, ami elsősorban Európa biztonságát veszélyeztetné.
– A harmadik forgatókönyv szerint a Nyugat képes lenne kommunikációra bírni
Moszkvát, konkrétan Putyint. Ekkor is valószínűtlen, hogy Ukrajna visszaszerez
minden orosz megszállás alatti területet. Noha Oroszország távol áll attól, hogy
sebezhetetlen legyen, de nem áll az összeomlás szélén. Putyin valószínűleg
továbbra is több évig marad Oroszország elnöke. Számolni kell azzal, hogy ha
márciusban le is váltanák Putyint, az oroszoknak a Nyugat iránti bizalmatlansága
fennmaradna. A Nyugatnak most Ukrajna védelmének erősítésére kell
koncentrálnia, hogy legalább az orosz előrenyomulást képes legyen feltartóztatni,
egyúttal felkészülve bármilyen lehetőségre.
Végezetül álljon itt Nina Hruscsova 2022. februárjában megjelent, már részben
idézett cikkének utolsó mondata:
„A sztálinizmus csak akkor halt meg, amikor Sztálin meghalt. Ugyanez igaz volt a
maoizmusra is. Igaz lesz-e a putinizmusra is?”
Címkép: Nyikita Szergejevics Hruscsov orosz pártfőtitkár dédunokája
Forrás: Újnépszabadság