TGM-VITA ROMÁNIÁBAN
Az Élet és Irodalom 2000. december 15-i számában közölte Tamás Gáspár Miklós Levél román barátaimnak című, a kelet-európai posztfasizmust tárgyaló cikkét, amely nagy figyelmet keltett a romániai magyar és román értelmiség köreiben, elsősorban a Dilema hasábjain. Lapunk szemelvények formájában közzéteszi a TGM-mel vitázó írások főbb gondolatait. Eddig Ágoston Hugó, Pavel Câmpeanu, Z. Ornea, Andrei Ples¸u, Andrei Cornea, Theodor Baconsky, Victor Neumann, Mircea Iorgulescu, Claude Karnoouh és Ovidiu Pecican írását közöltük.
Az Élet és Irodalomban közölt írás, a Levél román barátaimnak, amelyet a Dilema is átvett, valóságos földrengésnek bizonyult, több „utórengéssel” (…) Minthogy a levél szerzője jó ismerője Romániának (…) és ragyogó intelligenciájú ember, a válaszolók gyorsasága nem lep meg. A levél remek alkalom arra, hogy megtárgyaljunk olyan dolgokat, amelyek közelről érintenek vagy amelyeket a helyi szokásoknak megfelelően egyre csak halasztottunk (ne túlozzunk azonban: hiába éppen nem álldogáltunk), úgyhogy kívülről kellett jönnie valakinek, hogy megrángassa az ingünk ujját. Hozzátenném, nagyon idegesítő, ahogy Tamás minket lát. Nem azt mondom, hogy – legalábbis bizonyos tekintetben – ne lenne igaza. Az is igaz, nem nagyon szoktuk meg, hogy kioktassanak. (…) Ami engem illet, a levél szerzőjével három ponton nem értek egyet, s véleményem szerint mind a három fontos:
1. Tamás észrevételeit – a tegnapi és a mai román értelmiségiekről, a Ceausescu-rendszerről és Vadim tragikomikus felemelkedéséről a legutóbbi választásokon – a baloldal szemszögéből teszi meg, és ezt nem lenne tisztességes dolog felróni neki, ha ez nem arra a hibás következtetésre vezetne, hogy összetévessze a jobboldalt a szélsőjobbal, a liberalizmust a fasizmussal. (…) Ha én megengedem, hogy tisztelem Tamást mint baloldalit, anélkül, hogy kommunistának tekinteném, engedje meg ő is, hogy lehetek jobboldali anélkül, hogy fasiszta lennék. (…)
2. Nem igaz, hogy a két világháború közötti román értelmiség semmit sem tett a hazai fasizmus ellen. A szélsőjobbal felvették a harcot mind jobboldali, liberális arculatú, mind pedig baloldali, szociáldemokrata (és mégsem kommunista) gondolkodók. A monopolizmus csapdájába esve Tamás odáig megy, hogy – az 1944 utáni román kommunistákhoz hasonlóan – azt állítja, a két háború között a szélsőjobb dominált, s hogy a kor markáns intellektueljei (természetesen a kommunisták kivételével, akik csodálatosak voltak, csak éppen szinte teljesen hiányoztak) mind nacionalisták, sovénok, antiszemiták voltak. Nem az bántó, hogy Tamás felszólít Eliade, Cioran vagy Noica „ifjúkori vétkeinek” elismerésére – ez teljes mértékben indokolt, és egy ideje nálunk is folyik róla a vita –, hanem az a meggyőződése, hogy csupán Nae Ionescu és társai léteztek igazi, csábító erejű ideológusokként egy olyan korban, amikor (miért ne mondanánk ki?) mégiscsak a liberális demokrácia volt uralmon Romániában (legalábbis 1938-ig), eltérően Magyarországtól, Bulgáriától és más közép- és kelet-európai országoktól, amelyeket akkor már hatalmába kerített a fasizmus. (…)
3. Végül az sem igaz (bár, sajnos, Z. Ornea és Mircea Iorgulescu is támogatja ezt a véleményt), hogy a posztdecembrista értelmiség egészében tehetetlen, válaszra képtelen lett volna az új nacionalista kitörésekkel, a vadimizmussal, a funarizmussal és egyebekkel szemben. Maga a Dilema, amely a levelet közli, de más folyóiratok is, mint például a marosvásárhelyi Vatra, a Sfera politicii, a temesvári Orizont, a nagyváradi Familia, az Adevãrul literar si artistic, s nem utolsósorban a România literarã liberális és demokrata szellemben reagáltak – mind bal-, mind jobboldalról – ezekre a jelenségekre. Honnan ered vajon a gondolat, hogy mindegyik mai értelmiségi hallgatólagosan elfogadja a nacionalizmust vagy Antonescu posztumusz rajongóit? (…)
Sajnálom, de nem értem ezt a vakságot sem Tamásnál, sem a válaszolók némelyikénél, akik saját magukat hozhatták volna fel példaként, ha már másokat nem vettek figyelembe.
(Nicolae Manolescu: 1939, a háború utáni legnagyobb hatású irodalomkritikus, 1990 után tagja a Romániai Írók Szövetsége elnökségének. Akadémikus. Liberális politikus, a Polgári Szövetség Pártjának elnöke, majd a Nemzeti Liberális Párt vezetőségi tagja volt, kétszer indult az államfőválasztáson is. A România literarã című hetilap vezérigazgatója, fenti vitairata a lap február 28-i számának vezércikke.)
(Fordította: Ágoston Hugó)
Megjelent az Élet és Irodalom XLV. évfolyama 18. számának Publicisztika rovatában 2001. május 4én.
