The Washington Post

Nem kell vizsgálat, Benjamin Netanjahunak anélkül is mennie kell, mert nem gondoskodott az ország biztonságáról, megosztotta a nemzetet, és azt sugallta az ellenségnek, hogy Izrael gyenge. A zsarnokok és a terroristák persze gyakran alábecsülik a liberális demokráciák erejét, most a Hamasz is ebbe a hibába esik, ha belemegy a háborúskodásba – mutatott rá Max Boot. A lap szemleírója, a Külkapcsolati Tanács vezető munkatársa szerint a palesztin szervezet az alvó tigrist birizgálta, de most megtanulhatja a leckét.


A zsidó állam 360 ezer tartalékost mozgósított, a hadsereg a levegőből már bombázza Gázát és hamarosan megindul a szárazföldi hadművelet is. Feladata roppant nehéz lesz, hiszen a terület sűrűn beépített, mindenütt csapda leselkedik, és ki kell kiszabadítania több mint száz túszt. A térségben nincs különb fegyveres erő. Ám a veszély az, hogy az elszántság mellett bölcsességet és mérsékletet kell tanúsítania, nehogy elveszítse a nemzetközi támogatást.
Jó, hogy nemzeti egységkormány alakul, de még jobb volna, ha már lenne új miniszterelnök. Jól mondta Mose Ya’alon, a védelmi tárca volt vezetője: minden nap gyengíti az államot, amíg Netanjahu marad. A miniszterelnök persze aligha éli túl a katasztrófát. A demokráciában az egyik jó az, hogy felelősségre vonják a vezetőiket. Ez a rendszer egyik erőssége a barbársággal és az önkényuralommal vívott küzdelemben.
(A cikk csak előfizetőknek olvasható.)

Forrás: Újnépszabadság