Az egy főre eső humánumban Magyarország áll a legjobban, mondá a miniszterelnök, persze nem teljesen így. Ő úgy fogalmazott, hogy lakosságarányosan mi vállaljuk a legtöbbet az ukrán menekültek megsegítésével kapcsolatban. Hogy ezt miként számolták ki neki, az rejtély, és nem pusztán azért, mert össze-vissza mondanak számokat, hanem mert arról is megfeledkeznek, hogy ezek a menekültek döntőt többségben továbbmennek innen. Amúgy ezt a lakosságarányos megközelítést soha nem használták a hatalmon lévők, amikor a koronavírus áldozatairól esett szó, pedig ott sokkal indokoltabb lett volna, igaz, sokkal fájdalmasabb is.
De térjünk csak vissza a mostani fájdalmunkhoz. Nem, nem a választáshoz, noha Orbán most minden beszédében ezt emeli ki mint sorsdöntő tizenhárom órát – ahogy péntek reggel is az állami rádióban. Mellesleg: a kormányfő – hisz ebben a minőségében hívják be a műsorba – gátlás nélkül kampányolt a műsorvezetővel együtt, és hangolt az ellenzék – szerinte: baloldal – ellen, megerősítve az egyetlen kampánytémájukat: ők a békét, az ellenzék a háborút képviseli. Meg a gazdasági katasztrófát, azzal, hogy elzárná az Oroszországból érkező gázcsapot. És gátlás nélkül fasisztázott, kommunistázott, kánonban az odaültetett mikrofonállvánnyal. Majd „minden idők legnagyobb csalásáról” beszélt, miközben az a tény, hogy ott ült egyedül a közpénzmilliárdokból fönntartott „közrádióban”, illetve hogy a vakcináért jelentkezők mailcímét pártcélra használták: mi, ha nem csalás?
Nem sorolom tovább ennek a péntek reggeli előadásnak a torzulásait. Az eredeti szándékom az volt, hogy arról beszélek, milyen fordulat állt be a kormányoldal – és Orbán – retorikájában, amióta az ukrán elnök megbírálta őt; a jobboldal hogyan fordult rá Zelenszkijre, és tette célponttá, épp annyira, mint mondjuk Márki-Zayt és Gyurcsányt. (Jut eszembe: immár a műsorvezető sem említette név szerint az ellenzék – szerinte is: a baloldal – miniszterelnök-jelöltjét, csak beszélt róla, negatívan, persze. Úgy látszik a terminus technicus használata nemcsak a politikusokra, de a szolgálatban lévő riporterekre is kötelező.)
Szóval Zelenszkij, a nemzetközileg elismert és ünnepelt hős itthon ellenség lett, a csütörtöki Magyar Nemzet egy fotómontázst helyezett, jó nagy méretben a címlapjára, az egymásra mosolygó Márki-Zayról és Zelenszkijről. Ilyen találkozó ugyan soha nem volt, de még csak nem is beszélt egymással soha a két politikus, mégis: ez volt a pártfeladat, együtt mutatni őket, együtt a két ördögöt.Ebben az összefüggésben már eltűnt az egy főre eső humánum, már sokkal fontosabb volt ellenségként megjelölni az ukránokat, akik egy színészt választottak – a Nyugat irányításának megfelelően – elnöknek.
De: péntek reggel Orbán újra fordított egyet. Arra a kérdésre, hogy miért akarja Zelenszkij belerántani Magyarországot a háborúba, és miért akarja elvenni tőlünk az éltető orosz gázt, a miniszterelnök már megértően válaszolt. Ő háborúban van, mondta, no de a magyar baloldal… Ez a tét vasárnap.
Szerinte.
De térjünk csak vissza a mostani fájdalmunkhoz. Nem, nem a választáshoz, noha Orbán most minden beszédében ezt emeli ki mint sorsdöntő tizenhárom órát – ahogy péntek reggel is az állami rádióban. Mellesleg: a kormányfő – hisz ebben a minőségében hívják be a műsorba – gátlás nélkül kampányolt a műsorvezetővel együtt, és hangolt az ellenzék – szerinte: baloldal – ellen, megerősítve az egyetlen kampánytémájukat: ők a békét, az ellenzék a háborút képviseli. Meg a gazdasági katasztrófát, azzal, hogy elzárná az Oroszországból érkező gázcsapot. És gátlás nélkül fasisztázott, kommunistázott, kánonban az odaültetett mikrofonállvánnyal. Majd „minden idők legnagyobb csalásáról” beszélt, miközben az a tény, hogy ott ült egyedül a közpénzmilliárdokból fönntartott „közrádióban”, illetve hogy a vakcináért jelentkezők mailcímét pártcélra használták: mi, ha nem csalás?
Nem sorolom tovább ennek a péntek reggeli előadásnak a torzulásait. Az eredeti szándékom az volt, hogy arról beszélek, milyen fordulat állt be a kormányoldal – és Orbán – retorikájában, amióta az ukrán elnök megbírálta őt; a jobboldal hogyan fordult rá Zelenszkijre, és tette célponttá, épp annyira, mint mondjuk Márki-Zayt és Gyurcsányt. (Jut eszembe: immár a műsorvezető sem említette név szerint az ellenzék – szerinte is: a baloldal – miniszterelnök-jelöltjét, csak beszélt róla, negatívan, persze. Úgy látszik a terminus technicus használata nemcsak a politikusokra, de a szolgálatban lévő riporterekre is kötelező.)
Szóval Zelenszkij, a nemzetközileg elismert és ünnepelt hős itthon ellenség lett, a csütörtöki Magyar Nemzet egy fotómontázst helyezett, jó nagy méretben a címlapjára, az egymásra mosolygó Márki-Zayról és Zelenszkijről. Ilyen találkozó ugyan soha nem volt, de még csak nem is beszélt egymással soha a két politikus, mégis: ez volt a pártfeladat, együtt mutatni őket, együtt a két ördögöt. Ebben az összefüggésben már eltűnt az egy főre eső humánum, már sokkal fontosabb volt ellenségként megjelölni az ukránokat, akik egy színészt választottak – a Nyugat irányításának megfelelően – elnöknek.
De: péntek reggel Orbán újra fordított egyet. Arra a kérdésre, hogy miért akarja Zelenszkij belerántani Magyarországot a háborúba, és miért akarja elvenni tőlünk az éltető orosz gázt, a miniszterelnök, már megértően válaszolt. Ő háborúban van, mondta, no de a magyar baloldal… Ez a tét vasárnap.
Szerinte.
Ebben az összefüggésben már eltűnt az egy főre eső humánum, már sokkal fontosabb volt ellenségként megjelölni az ukránokat.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 2-án.