Pillantás a kilencedikről
Ugye emlékeznek még arra a pillanatra – emlékezniük kell, hisz bejárta a világhálót –, amikor Orbánt váratlan helyzet elé állították, testőrei elfelejtették megállítani a „rátámadó” riportert, és ez a riporter kérdést tett fel a miniszterelnöknek. „Ember, most jöttem ki a templomból” – bökte oda válaszként a PM, majd hallgatásba burkolózva továbbment.
Azóta nyilván maga Orbán is tudja: nem a legjobb választ adta; korábban nyilván sokkal rutinosabban kezelte volna a helyzetet. De nem kezelte rutinosan, és valószínűleg azért nem, mert már elszokott az ilyen szituációktól. Ma már a rögtönzései is előkészítettek, ha úgy tetszik papírból dolgozik, az a legendás kommunikációs készség immár a múlté. Mi mással lehetne magyarázni azt a jelenetsort, amelyet a parlamentben rögzítettek, és amelyet Hadházy Ákos provokált ki. A független képviselő – mellesleg ez a videó is „bejárta” az országot – a firenzei kitérőre, az 1000 kilométeres, úgymond, technikai leszállásra volt kíváncsi, hátha face to face kikényszeríthet érdemleges választ Orbánból. De Orbán most is épp a templomból jött, azaz ezúttal sem találta meg a megfelelő reakciót. Sompolygó, sunyi rókának nevezte Hadházyt, hozzátéve, hogy ő bárkinek hajlandó válaszolni, de egy ilyen sunyi embernek nem.
Tegyük azt most félre, hogy, amúgy, lehetséges lett volna erre kérdésre egyenes választ is adni. És tegyük azt is félre, hogy valóban nincs olyan fórum, ahol tisztességes információval szolgálnának erre az egyszerű kérdésre. Maradjunk csak szigorúan a rögzített jelenetnél.
Amely jelenetet a jelenlévők tudtával vette fel Hadházy, vagyis mindenki pontosan tudta, hogy viselkedésük, szövegük a nyilvánosság elé fog kerülni.
Foglalkozzunk tehát csak azzal, hogy a miniszterelnök társasága miként reagált a váratlan helyzetre. És azért koncentráljunk most erre, mert ez egész pontos látleletét adja annak, miért is veszítette el Orbán higgadt, mindig topon lévő politikusi énjét. Ezek az emberek ugyanis – a csapat élén Szijjártó Péterrel – a szervilizmus tökéletes mintáját produkálták. Ha a kormányfő (kínosan) nevetgélt, vele nevetgéltek, ha sunyinak nevezte képviselőtársát, készségesen bólogattak, sőt egy adott pillanatban, még odébb is akarták tolni Hadházyt.
Félreértés ne essék, nem vártam volna egyikőjüktől sem, hogy szembeszálljon a Főnökkel, egy pillanatig sem hiszem azt, hogy képesek lennének kilépni a bátor asszisztens szerepéből. De abban biztos vagyok, hogy amikor a miniszterelnök éppen nem találja a megfelelő szavakat – ugye milyen finom vagyok? –, amikor az Elnök éppen mélyrepülésben van ( „sompolygó, sunyi róka” ), akkor nem feltétlenül szükséges vele együtt nevetni, díjazni a díjazhatatlan poént, és nem szükséges alázatos testőrként, vagy éppen elhárító tisztként viselkedni. Lehet hallgatni, óvatosan félrelépni, uram bocsá’, tisztességesen válaszolni. Mondjuk mondhatta volna Szijjártó azt, hogy küldje el nekem képviselő úr a kérdését, majd megválaszolom, ehelyett valami ilyesmit mondott, hogy mi országgyűlési képviselők vagyunk, vegyünk magunkat komolyan.
Igen, voltaképpen itt a kulcsa a történetnek: ők csak önmagukat veszik komolyan. Másokat, bennünket, sunyi rókáknak.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. július 8-án.