Pillantás a kilencedikről
Ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat itt Brüsszelben, tette közzé legújabb közösségi posztját a magyar miniszterelnök, nem kis elégedettséggel az arcán. Ez az arc, ez a hang nem azt tükrözte, hogy az ottani hatóságok eredményes munkáját, a korrupció leleplezését tartja fontosnak Orbán Viktor, sokkal inkább azt, hogy volt és van korrupció az Európa Parlamentben. Ki is jelentette: mindenki tudta, hogy Brüsszel tele van korrupciós ügyekkel, és mindenki azt találgatja, mely brüsszeli politikusok lehetnek még érintettek, sokak szerint a szálak a legmagasabb szintekig vezetnek…
A poszt, természetesen, itt nem ért véget: a magyar vezető úgy zárta gondolatait, mint aki az élére állt a vesztegetéses ügyek feltárásának. Többes szám első személyben fogalmazva közölte: meghallgattuk az Európai parlament elnökét; felszólítottuk, kezdeményeztük, hogy a brüsszeli korrupciós botrány mély és átfogó kivizsgálása történjen meg.
Meglehet: a miniszterelnöknek olyan szüksége volt erre a botrányra, mint egy falat kenyérre. Az élet megint a segítségére sietett; ismét el lehet terelni a figyelmet a magyarországi viszonyokról.
Arról, hogy az elmúlt időszak, és különösen az elmúlt napok éppen arról szóltak a belga fővárosban: hogyan lehetne megfékezni a magyar korrupciót, hogyan lehetne átállítani a rendszert a becsületes működésre. Hogy végre, egy tucatnyi év után miként lehetne meggátolni azt a gyakorlatot, ami Magyarországon kialakult, vagyis ami a rezsim működésének lényege volt – és az még ma is -, hogy az európai pénzeket ne egy szűk oligarcha réteg tegye zsebre. Az Európai Unió, végre, arra vállalkozott, hogy megfékezi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének természetes mozgását, azt tudniillik, hogy minden lehetséges eurót a maga irányába terel.
Orbán a mostani brüsszeli skandalumot azért emeli ilyen magasra, és mutatja magát a „mocsár lecsapolásának” első számú kezdeményezőjeként, mert számára a történés kommunikációs előnyökkel jár. „Mindenki azt találgatja – mondja -, hogy kik lehetnek még érintettek, meg hogy a legmagasabb körökig ér.” Nem lennék meglepve, ha hamarosan tovább építkezne ez a kommunikáció, és valamely óriásplakáton összekapcsolódna a bombákkal. Nem, nem a putyiniakkal, a brüsszeliekkel.
Orbán, nyilvánvalóan, azt reméli, hogy ez a vesztegetési ügy, az Európai Parlament baloldali – sic! – alelnökének lebukása nem pusztán eltereli a figyelmet mindarról, ami elvezetett az uniós pénzek zárolásához, arról, hogy Budapest intézményesített módon lopja el a közösség pénzét, hanem ennél többet hoz: bennünket tisztának mutat a brüsszeliekhez képest. Hogy máris érvényét veszíti Olaf Scholz mondata, miszerint „bukni fog, aki a külpolitika blokkolásával fenyegetve próbálja meg aláásni az uniós értékeket”. És végképp érvénytelenné válik Petri Sarvamaa finn EP-képviselő, az Európai Parlament jogállamisági jelentéstevőjének ama nyilatkozata, hogy bár a jövőben is számít taktikázásra a magyar miniszterelnök részéről, úgy gondolja, hogy Orbánnak a jövőben kétszer is meg kell majd gondolnia, ha nem akar végleg a sarokba szorulni.
Jelentem: Orbán máris kiszabadult a sarokból. Most éppen mocsarat csapol. Mi pedig maradunk ott, ahol voltunk: a mocsárban.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 17-én.