Pillantás a kilencedikről
Igazán csak a banánköztársaságokra jellemző történetet ásott ki – falazott be – ismételten Hadházy Ákos. Bár lehetséges, hogy a banánköztársaság kifejezést illene félredobnunk, már csak azért is, mert azok nem is hirdetik magukról, hogy igazi demokráciák volnának, és nem is részei egy demokratikusan szervezett közösségnek. Mi viszont azok vagyunk, miközben tényleg olyan tüneteket produkálunk, amelyek bármely banános országnak „becsületére” válna. Itt van mindjárt, az ugyancsak Hadházy által kikurkászott lombkorona-sétány ügye, ezek alapján mellesleg nyugodtan keresztelhetjük országunkat lombkorona-köztársaságnak. Ahol, csak úgy mellesleg, köztársaság már nincs, ezzel szemben van lombok nélküli sétányunk.
És most itt van ez a legújabb, a Hadházy által bemutatott, most nem sétány, annak talán ellenkezője: egy húsz férőhelyes – hm, micsoda kifejezés – urnafal. A falat 4.4 millió forintból építtette a leányvári önkormányzat, és a körzet fideszes országgyűlési képviselője adta át, kultúrműsorral, nemzeti színű szalaggal, szónoklatokkal. Hogy 4.5 millió forint sok, vagy kevés egy ilyen falra, igazán nem tudom, az azonban bizonyos, hogy a húsz férőhely (brrr…) majdani feltöltése (megint brrr…) bőven be fogja hozni az árát, a mai temetkezési költségek mellett. Az mindenesetre jobban érdekel, hogy milyen kultúrműsorral szórakoztatták az egybegyűlteket; erről sajnos nem szól a beszámoló. Mindazonáltal szívesen venném, ha folyamatosan ilyen történetek jellemeznék a mi kis közösségünket, ha egyszer az urnafal átadása is fontos feladata egy fideszes országgyűlési képviselőnek, hát legyen. A baj azonban ott van, hogy itt nem állnak meg.
Ha csak az e heti történéseket veszem számba, arra kell rájönnöm. Leányváron ugyanis mindössze négy és fél milliót költöttek el, és azt is egy látható falra. A magyar kormány viszont ennél sokkal nagyobb tétekkel dolgozik, 2020-ban például 176 milliárdot költött el, amelynek immár nyoma sincsen. Illetve van: használhatatlan és felesleges lélegeztető gépek formájában, amely gépek egy része egyáltalán nem segített a betegeknek, inkább közelebb tolta őket ama bizonyos urnafalhoz. A beszerzés papírjait eltüntették, utólag mindent törvényessé tettek, ahogy ezt az Orbán-kormány esetében megszokhattuk. Maradva a hét „fogásainál”: a Norvég alap pénzeit nem elköltöttük, nem eltüntették, simán a kukába dobták, pusztán azért, mert azt az Alap nem az ő kezükbe kívánta adni. Abba a kézbe, amely törvényessé tette a lopást, és ha a szükség úgy hozta – és többször is úgy hozta –, akkor utólagos, visszamenőleges jogalkotással.
Lássuk be ezekhez az akciókhoz, a milliárdok eltüntetéséhez, bezsebeléséhez, NER-lovagok közötti szétosztáshoz igazán méltatlan a banánköztársaság kifejezés. Annak azért mégiscsak van egy kis játékossága, könnyedsége, noha pontosan tudjuk, hogy a könnyedség mögött emberéletek húzódnak. Azért mi még nem tartunk itt, még akkor sem, ha embercsempészeket engedünk szabadon. Ők ugyan bűnözők, de legalább az életükért küzdőket zsebelik ki. Kultúrműsor és nemzeti színű szalagok nélkül.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. május 27-én.
