Pillantás a kilencedikről
Csaknem egy hét telt el azóta, hogy nyilvánosságra került Novák Katalin (Varga Judit) döntése, amely nem pusztán kegyelmet ad egy pedofil bűncselekmény elkövetéséhez asszisztáló bicskei férfinak, de még vissza is engedi gyerekek közé dolgozni őt. Ez a majd’ egy hét kellett Orbán Viktornak ahhoz, hogy indulatba jöjjön, saját unokáira és gyermekeire gondolva kijelentse: ha bárki ilyen cselekményre ragadtatná magát, az első gondolata az lenne, hogy félbe kellene azt hasítani, vagy miszlikre szaggatni…
Most azt mondja a miniszterelnök, hogy a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kapjon. De írjuk ide még egyszer: a botrány lassan egy héttel korábban robbant ki, ami történt, az pontosan ismert volt már akkor is a kormányfő előtt. Ráadásul akkoriban éppen kihelyezett kormányülést is tartott, miközben a parlamentben – a svéd NATO-csatlakozás mellett – a Sándor Palota elfogadhatatlan döntése volt a téma. A jelek szerint még ekkor sem érezte úgy sem a miniszterelnök, sem a Fidesz, hogy alkotmányt kellene módosítani, mi több – hallgatásuk alapján – arra következtethettünk, hogy semmit nem kell csinálniuk. Ám az ügy sokkal nagyobb vihart kavart, mint arra az első megközelítésben számítottak, és messze nem az történt, amiről most a videónyilatkozat szólt, tudniillik, „kialakult egy vita az elnöki kegyelemről”.
Nos, az elnöki kegyelemről nem alakult ki vita. Sőt: semmilyen vita nem volt, elég egyértelművé vált, hogy az emberek többsége felháborodott – még ha olyat nem is hallottam, az elkövetőt félbe kellene hasítani, vagy miszlikre szaggatni. Azt viszont igen, hogy Novák Katalinnak távoznia kell, és ki kell íratni a közéletből Varaga Juditot is. Persze születtek javaslatok arról is, hogy az alkotmányon is változtatni kell, de a jogászok általános meggyőződése az volt, hogy az elnöki jogkörökhöz nem szabad hozzányúlni. Már csak azért sem, mert ez a monarchiából megörökölt kegyelmi jog nagyjából az egyetlen olyan intézmény, amelyet a magyar köztársasági elnök diszkrecionális jogként gyakorolhat. Vagyis: nem megfosztani kell az elnököt ettől a lehetőségtől, hanem jól gyakorolni. Ha nem gyakorolja jól, akkor annak egy következménye lehet: távozni az elnöki palotából.
Orbán azonban nem ezt javasolja, hanem igyekszik élére állni a népharagnak, amelyről – ezek szerint – egy hét után ő maga is értesült, és szokása szerint népi kiszólásokkal tarkított, látszólag alkotmányos, valójában alkotmányon kívüli megoldással személyesen rendezni az ügyet. Pedig valójában nem tett most egyebet, mint lefokozta a köztársasági elnököt, szűkítette a mozgásterét, hogy ezzel párhuzamosan bemutathassa az ő végtelen hatalmát.
És azt is, hogy mindenre talál megoldást.
De nem talál. Meglehet: saját tábora újra csak elégedett lesz vele; lám a mi vezetőnk nem kíméli a pedofilokat, nála aztán nincs pardon. Ez a tábor elhisz neki mindent. Ahogy manapság mondják: mindent is. És nem fognak rájönni, hogy megint csak rúgott egyet a jogállamba. Ahogy eddig is: miszlikre szaggatja.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. február 10-én.