A magyar miniszterelnök, ha jól olvasom a híreket, ezekben a napokban Horvátország valamely szigetén nyaral. Jól teszi, teszem hozzá, mindenféle irónia, vagy szarkazmus nélkül. Igazán nehéz heteken van túl, példátlan békemissziót indított – így nevezte el ő maga, vagy a kommunikátorai azt a rohamot, amely világpolitikai tényezővé emelte őt –, s bár nem köszöntött még ránk a világbéke, de ez nem rajta múlt. Maradjunk azonban most a pihenésnél; néhány nap alatt vette birtokba Kijevet, Moszkvát, Pekinget, Asztanát, Washingtont: nyilván időnként csak a repülőgépen volt lehetősége aludni egy kicsit.
Amúgy: az újkori retorikában nagy hangsúlyt kapott – vö: Szijjártó-Lavrov találkozó, hogy nekünk, magyaroknak sokkal több tudásunk van a háborúról, mert mi szomszédok vagyunk, egymillió menekültet fogadtunk be Ukrajnából, és magyar vér is folyik Ukrajna védelmében. Ezt csak azért emelem ide, mert
egy háborús pszichózisban élő, folyamatos fenyegetésben létező ország miniszterelnöke ritkán jut el az adriai szigetekre pihenni, kiváltképp egy olyan helyzetben, amikor még a párt szóvivője is arra ébred reggelente, hogy mi a teendője a háborúval kapcsolatban.
Kiváltképp akkor, amikor ez a világ, de főként Európa és a jelenlegi Egyesült Államok tele van háborúpárti politikusokkal, noha az emberiség többsége békepárti. A béke ellenzői azonban hangosabbak, aktívabbak, és attól sem riadnak vissza, hogy fegyvert vegyenek a kezükbe, és megcélozzák, rálőjenek a leendő amerikai elnökre.
Ha már lövés… Orbán még a tenger mellett sem tudhat kikapcsolódni; kocsmáros vendégtátójával az új szimbólumot mutatják a fotósnak és ezen keresztül nekünk is: az ökölbe szorított, felemelt kezet. Ahogy Trump tette a sikertelen merénylet után, a füléből az arcára folyó vérrel mit sem törődve. Harcoljatok!, mondta, megszólítva ezzel a békéért küzdőket, s lám – ecce homo – nem is talált siket fülekre. Persze én most nem azt állítom, hogy Orbán – alias Trump – lenne Jézus, csak most épp nem töviskoronával a fején, és bíborruhában, hanem éppenséggel fürdőgatyában, hanem pusztán annyit: ő meg a mellette ülő kocsmáros már biztosan megértette a békemisszió lényegét, és azt is, hogy a volt – leendő? – amerikai elnök ökölbe szorított, fellendülő keze nem más, mint a megvalósuló világbéke jelképe. Vagyis: az az orbáni misszió, amit az európaiak sehogy sem akartak és akarnak megérteni, akik kisstílűen ahhoz ragaszkodnának, hogy a magyar miniszterelnök – jól megérdemelt horvátországi pihenése előtt – csakis az ő engedélyükkel egyesítse a béke erőit (Putyin, Hszi Csin-ping, Erdogan, Trump), amire egyénként két és fél év alatt képtelenek voltak. Olyan apróságokba kötnek bele, hogy a magyar miniszterelnök soros EU-elnökként lépett fel, és most még azzal is vádolják, hogy valójában orosz érdekeket képvisel. Pedig egyáltalán nem, inkább csak azt szeretné, ha Zelenszkij végre lemondana saját országáról, amely valójában nem is létezik. És ezt, a fentebb felsorolt elnökök pontosan tudják.
No meg az a kocsmáros is, ott az Adria partjainál.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. július 20-án.