Új szín, új csalódás, mondják az ultisok, új év, új remények, mondjuk mi, egyelőre sajnos kevesebb hittel, mint a zsugások. Mi tagadás, hajlamosak vagyunk arra, hogy szorongásainkat, pesszimizmusunkat minden apró jelre felnagyítsuk, ezért aztán az előválasztás eufóriája hamar elillant. Ma megint arról beszélünk, hogy áprilisban kevés eséllyel indul az ellenzék. Sőt van, aki szerint az együttműködés addigra szét is esik.
Mondhatjuk: semmit sem tanultunk a Fidesztől, ott jónéhány börtönre váró képviselővel a soraikban is ugyanolyan erővel folyik a sikerpropaganda, mint ahogy ezt az elmúlt tizenkét évben tapasztalhattuk. Ezen az oldalon a hosszú, sorozatos fiaskókat termő esztendők utáni váratlan sikerek – az önkormányzati választás és az előválasztás – sem elegendőek ahhoz, hogy fenntartsák az optimizmusunkat; „haladó hagyományainkat” követve szivárogtatjuk a rossz híreket, konfliktusokról suttogunk. Egyszerűen visszarántjuk magunkat a reménytelenségbe. Mostanra mindez önmagát beteljesítő jóslattá vált: a negatív hullámok elérték a választókat is, a többség már Orbán újabb győzelmét jósolja.
Pedig nem kellene, hogy így legyen. Még akkor sem, ha az összebútorozott pártok úgy gondolták: az előválasztás felhajtó ereje elegendő lesz hosszabb távon is, nyugodtan pihenhetnek. A politikai kommunikáció azonban nem ilyen, kiváltképp egy olyan országban, ahol a kormánypárt – a feneketlen pénztárcájára támaszkodva – szinte a nap minden órájában kampányol, végtelennek tetsző médiafelületein szidja az ellenzéket és dicséri önmagát. Nem azt állítom, hogy a hazugságokat, a hazudozást kellett volna eltanulni, csak azt: ebben a műfajban nincs pihenés, nincs csend, kiváltképp akkor, ha végre sikerül fordítani a trenden.
A szigorú tények azonban azt mutatják, hogy az együttműködés szereplői valójában nem gondoltak az előválasztás utáni időszakra, nem gondoltak arra, hogy – úgymond – a megszerzett választót kézben kell tartani, mert gyorsan elvész, gyorsan elkeseredik, gyorsan feladja a reményt.
December második felére jutottak el a pártok odáig, hogy használniuk kell a nyilvánosságot, hogy üzenni kell a választónak: ezt tervezzük, ezt fogjuk tenni, így fogtok élni, ha ránk szavaztok. Az év utolsó napjaira időzített szakpolitikai tájékoztatók fontosak, de korántsem elegendőek. Már csak azért sem, mert hatékonyságuk erősen megkérdőjelezhető; a szűk médialehetőségek miatt csak kevesekhez jutnak el. A karácsony utáni időszakban az általános hírszűke okán nagyobb ugyan az áteresztő képesség, de az emberek agya és figyelme sokkal tompultabb.
És valóban: itt az új év, vele az új remények. Szinte valamennyi szereplő elmondta, csak akkor lehet esély a teljes áttörésre, ha – kvázi – felszántják az országot. Erre van bő három hónapjuk. És a Fidesz sokat segít: Pegasus-ügy, Völner-ügy, az elrontott járványkezelés, a hatalmas infláció – ennél többet a kormánypárt nem is tehet.
Viszont, ha már az ultival kezdtem, azt sem árt észben tartani, hogy bukott ulti, dupla bér.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. január 3-án. A szerző a lapp főszerkesztője.
