Azt mondta Orbán, talán még a választás napján, kilépve a szavazóhelyiségből, hogy a küszöbön álló, heteken belül bekövetkező gazdasági válságot – amely azért alapvetően Brüsszel felől érkezik – majd megpróbáljuk kicselezni. Hogy ez méltó mondat-e egy miniszterelnök részéről, azt az olvasóra bízom. Az azonban bizonyos, hogy szerdán délután valóságos cselsorozatot mutatott be az újraválasztott kormányfő. Ha jól számolom, közel másfél év után állt ki ismét az újságírók nemzetközi hada elé, ahol látszólag előválogatás nélkül lehetett most kérdezni.
A cselsorozat mellesleg abból a szempontból is tetszetős volt, hogy kiderült: Orbán igazán jó formában van, könnyedén hajolt el a kínosnak tűnő kérdések elől, és még azt is megengedte magának, hogy nagyvonalú legyen, megengedő és megértő az ellenzékkel szemben. Arra biztatta ellenfeleit, hogy szedjék össze magukat, mert azt szeretné, ha igazi verseny alakulna ki a pártok között. Persze egy ilyen győzelem megengedi, hogy vállon veregessen mindenkit.
Orbán amúgy is vígan lubickol az ilyen helyzetekben, semmilyen veszély nem leselkedik rá, voltaképpen azt mond, amit akar, a két kérdésben maximált felszólalás amúgy sem alkalmas arra, hogy a válaszait bárki szétszálazza, mélyebbre ásson, szembesítse a csúsztatásait, apróbb hazugságait a valósággal. S bár a valóság feltárása – részben – megtörténik a tájékoztatót követően, ezek a részletek már csak kisebb csoportokhoz jutnak el, és már igazán nem zavarják a miniszterelnököt.
Az is elég valószínű, hogy egyes orgánumokkal van némi összjáték, előre lebeszélt kérdések, vagy hogy hű maradjak a korábbi hasonlathoz: akadnak, akik asszisztálnak a cselsorozat sikeréhez. Ahhoz, hogy az hangozzék el a nyilvánosság előtt, amit előre bekészítettek, és ami – látszólag – spontán őszinteségnek tűnhet, miközben valójában nagyon is célzott szöveg. Ilyen volt az is, amikor – mintegy újságírói kérdésre válaszolva – arról beszélt Orbán, hogy kedden felhívta őt az Egyesült Államok volt elnöke, Donald Trump, Törökország vezetője, Erdogan, valamit az orosz elnök, Vlagyimir Putyin. Akivel – és ez külön hangsúlyt kapott – hosszan beszélgetett, főként azzal a céllal, hogy rávegye a tűzszünetre, valamint hogy ennek érdekében Budapestre invitálja az érintett feleket.
Nyilván nincs módunk kontrollálni, hogy mi minden hangzott el a két vezető között – nyilván sokkal több ennél -, de talán most nem is ez a fontos. Sokkal árulkodóbb, hogy – maradva a futballnál – milyen belsőhármassal való összjátékra hivatkozott Orbán. Hogy ez a csapat – Trump, Erdogan, Putyin – mit üzen a külvilágnak, és miért pont velük hivalkodott a magyar miniszterelnök. Igaz, többször hangsúlyozta – állítása szerint Putyinnak is -, hogy mi a NATO és az Unió tagjai vagyunk, de ez a felsorolás mintha inkább azt akarná hangsúlyozni: ők az igazi barátai. És ebben minden bizonnyal nincs semmi csúsztatás, ez a valóság. A kérdés pusztán az, hogy mi mire megyünk vele. Pontosabban: hova vezet bennünket. Mert mi úgy látjuk, hogy ebből csak öngól tud lenni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 7-én.
