Ez nem a mi háborúnk – zengi a magyar kormány, élén Orbán Viktorral, de nem mondja, hogy kié. Illetve dehogynem, hiszen március 15-én végülis megismerkedhettünk mélyenszántó, idevágó gondolatával (vö: pöröly és üllő…).
Ez nem a mi háborúnk, nincs hozzá semmi közünk, hangsúlyozza Szijjártó Péter, majd közli: újabb magyar siker részesei lehetünk, hála a kormányunk helyes álláspontjának. Mert hát a NATO voltaképpen sajátjává tette a magyar véleményt, és nem akar Ukrajna fölött légtérzárat, és egyáltalán nem akarja, hogy a NATO hadviselő félként belekeveredjen ebbe a háborúba. Hogy NATO katonák lépnek majd magyar fölre, az is csak a mi sikerünk; ahogy a magyar külügyminiszter tájékoztatójából kiderül: csatlakoztak a magyar zászlóalj harccsoporthoz, ráadásul már öt ország képviselői tették meg ezt.
Szóval, ha jól értem, Szijjártónak sikerült az atlanti szövetség országainak vezetőivel megértetni, hogy ez nem a mi háborúnk. De hogy akkor miért vállaljuk a szövetség katonáinak fogadását, azt borítsa balladai homály, illetve a kormány kommunikációs bravúr-technikája. A nagyközönségnek elég annyit tudnia, hogy mi nem engedjük, hogy a harcok eszkalálódjanak, netán Nyugat felé tolódjanak, és ezzel megközelítsék a magyar határt, illetve veszélyeztessék az ott élő magyarokat.
Ez tehát nem a mi háborúnk, hozzánk nem jut el és nem ér fel Volodimir Zelenszkij imádsága. Hiába tapsolják meg szerte a világban – jó, Kínában, Indiában nem – az ukrán elnököt, hiába hatja meg az összes jelentősebb ország képviselőit az egykori színész megindító előadása, és érzik ezek a képviselők úgy, hogy segíteni kell, fegyverrel, védekező eszközökkel, amivel lehet, bennünket nem lehet becsapni. Ez a háború nem a mi háborúnk, mi megtesszük, amit lehet, csak a lengyelek fogadnak be több menekülőt, mint mi, innen kezdve pedig hagyjanak bennünket békén. Amúgy még jó is, hogy jönnek Ukrajna felől, végre meg tudjuk magyarázni a népeknek, hogy mi a különbség migráns és menekült között. Az előbbit utálni kell – Semjén szerint a bőrük is különbözik -, az utóbbi a barátunk, mert türelmesen vár a határon, és nem veszélyezteti a biztonságunkat. (Csak úgy zárójelben azért jegyezzük meg: sem a menekültnek, sem a migránsnak minősítettek döntő többsége nem akarna itt maradni, Magyarországon.)
Mi azonban itt vagyunk, és azt gondoljuk, hogy ami történik – szemben a derék kormány-állásponttal –, igenis a mi háborúnk. És nem pusztán azért, mert elfogadhatatlan, hogy egy ország lerohanjon egy másikat, méghozzá területszerzési igényekkel, hanem mert ebben a globalizált világban, de főként itt, Európában, nincsenek lokális háborúk, olyanok, amelyek ne befolyásolnák a mi hétköznapjainkat is.
Nem véletlen, hogy a Fidesz is követeli: Oroszország haladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait. Jaj, bocsánat, összekevertem: ez 2008-ban, Grúzia letámadása idején történt. Aztán, egy évvel később, Orbán Viktor megismerkedett Vlagyimir Putyinnal…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. március 26-án.