Telex
A svájci Nemo nyerte meg idén az Eurovíziós Dalfesztivált a The Code című számával, miután kiélezett csatában ugyan, de maga mögé utasította az idén közönségkedvenc horvátokat. A hivatalosan szigorúan politikamentes, de a politikai közhangulat által hagyományosan eléggé befolyásolt eseményen ránézésre idén is feltűntek a protestszavazatok a közönség oldaláról – Izrael 322 pontot kapott, Ukrajna pedig 307-et, de ez még az ukránoknál is csak arra volt elég, hogy fél percre az élre ugorjanak. A győztes dal, amit alább lehet meghallgatni, elég extravagáns,
a rappeléstől az operaéneklésen át a hagyományosabb popzenéig minden van benne, Nemóról pedig azt kell tudni, hogy 2023 óta nyíltan nembináris, és ezt egyértelművé is tette a döntőben egy ezt jelképező zászlóval.
A tavalyi dalfesztivált a két éve győztes ukránok helyett végül a britek rendezték meg az orosz-ukrán háború miatt, ott viszont a svéd Loreen győzött, így idén biztos volt, hogy nem kell átpasszolni a rendezést egy másik országnak. Balhéktól mentesnek viszont így sem lehet mondani az idei dalfesztivált, főleg az izraeli-palesztin konfliktus miatt. Már márciusban nemzetközi visszhangja lett, hogy az izraeli Eden Golan olyan számokkal nevezett volna, amelyek dalszövegei a Hamász október terrortámadására utaltak. Izrael kezdetben tiltakozott, de végül hajlandó volt változtatni a dalon.
Eden Golan eredetileg October Rain című számából Hurricane lett, és a szövegéből is kihúzták a terrortámadásra utaló részleteket. A feszültségeket viszont így sem sikerült megszüntetni, az elmúlt napokban, illetve a döntő előtt és alatt is többezres palesztinpárti tüntetések voltak az eseménynek otthont adó Malmőben, az egyiken az izraeli Ynet tudósítani érkező riporterét az egyik tüntetésen fejbe is verték. A palesztinpárti tüntetők azzal érveltek, hogy ha Oroszországot Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója miatt két éve kizárták,
akkor Izraelt is ki kellett volna a Gázai övezet inváziójáért, amelyben több mint 30 ezer palesztin halt már meg.
Online terjedő videók alapján az arénában is többen fújoltak, fütyültek és kiabáltak Eden Golan performansza alatt, de a hivatalos közvetítésben csak akkor lehetett ilyesmit hallani, amikor az izraeli zsűri bejelentette, hogy Luxemburgnak adja a pontjait. A tiltás ellenére a döntő alatt palesztin zászlókat lehetett látni a közönség soraiban, de incidens nem történt. Eden Golant az egyik sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy nem érzi-e biztonsági kockázatnak a jelenlétét az eseményre és a többi fellépőre nézve, mire ő azt mondta, a szervezők mindent megtettek, hogy az Eurovízió biztonságos hely legyen, és ha ez nem így lenne, ők sem lennének ott.
Egy másik váratlan esemény is volt idén az Eurovízión, a holland indulót, Joost Kleint egy állítólagos fenyegetés miatt a döntő előtt zárták ki, így ő kimaradt a döntőből, de a barokkos popot rituális hyperpunkkal keverő ír Bambie Thug, a finn, mulletes-bajszos, férfitangás, euroebatet toló finn Windows95man és az indusztriális szintipopban utazó horvát Baby Lasagna (ami a legtöbb közönségszavazatot kapta) bőven kárpótolt ezért. Az ukránok a Szigeten is többször fellépő alyona alyonát küldték ki a Jerry Heil nevű énekesnő oldalán, a legjobb szám pedig nyilvánvalóan a ’90-es évek dance slágereit idéző We Will Rave volt az osztrák Kaleentől.
A szavazás alatt amúgy egy szándékosan átverős közjáték után a sokadjára összeálló Alcazar nyomta le a Crying At The Discoteque-et, az ötven éve itt befutó ABBA helyett, ami már jó előre jelezte, hogy a kerek évforduló és a svédországi rendezés apropóján sem fog újra összeállni. Az évek óta létező londoni, ABBA Voyage nevű virtuális banda viszont megjelent, és lenyomták a Waterloo-t, amit három korábbi győztes, Conchita Wurst, Charlotte Perrelli és Carola kísértek élőben. És persze a tavalyi győztes Loreen is eljött, hogy megint lenyomja élőben a Tattoo-t.
