Nem lehet örökre kizárni az együttműködést a radikálisokkal, de a középpártoknak érvényesíteniük kell az érdekeiket és értékeiket – mondta lapunknak Eric Maurice szakértő.
A közvélemény-kutatások azt sugallják, hogy a következő Európai Parlament jobbra tolódik. Hitelt ad ezeknek az előrejelzéseknek? Hogy fog kinézi az új képviselő-testület?
Az európai választások a hazai helyzetet tükrözik, és az elmúlt években azt láttuk, hogy a konzervatívok, a nacionalisták és a szélsőjobboldali pártok sok országban egyre nagyobb teret nyernek. Ez meg fog jelenni az Európai Parlamentben is. Ma még bizonytalan, hogy a jelenlegi két populista frakció valamelyike – az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) vagy a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) – meg tudja-e célozni a harmadik helyet az EP-ben. Nyilván jelképes jelentősége lenne, ha ez sikerülne. De egyrészt ezek a pártok nem tudnak többséget szerezni, másrészt messze nem lesznek abban a helyzetben, hogy politikai vezető szerepet töltsenek be az EP-ben. Nem hiszem, hogy képesek lesznek egy nagy frakciót alakítani, amely ellensúlyt képezhet a klasszikus centrumpártokkal szemben. Természetesen sok függ attól is, hogy a középpártok milyen eredményt érnek el a választásokon, és hogy a jobbközép mit fog tenni a többség megteremtéséért. Az egyik feltevés, hogy nem lesz ugyan koalíció a kereszténydemokrata Európai Néppárt (EPP) és az ECR között, de szakpolitikáktól függően azért együttműködhetnek a kompromisszumok megtalálásában. Az Európai Parlament a frakciók közötti kompromisszumokon alapul. Nem gondolom, hogy egy ilyen összefogás befolyásolhatná az EU általános irányát, de a a törvényalkotásban hozhat hangsúly-eltolódást.
Mi az oka a politikai jobbratolódásnak? Van-e benne szerepe az Európai Unió politikájának, az Európai Unió intézményrendszerének? Vagy csak nemzeti okai vannak?
Nos, erre legalább két magyarázat van. Az első — ami ellentmondásnak tűnhet —, hogy az euroszkeptikus vagy EU-ellenes pártok hagyományosan jó eredményeket érnek el az európai választásokon. Láttuk ezt korábban például az olasz Liga, később az Olasz Testvérek, illetve a brit Függetlenség pártot vezető Nigel Farage esetében, amikor az Egyesült Királyság még az EU tagja volt. Az európai választásokon általában kevesebben mennek el szavazni, és ezek a pártok platformként használják a választásokat, hogy tiltakozzanak minden ellen. Az EU pedig jó célpontja a tiltakozó szavazatoknak. A másik magyarázat — ami általános Európában, de például az Egyesült Államokban is —, hogy az emberek fogékonyabbá váltak a populizmusra és a radikalizmusra, mert a globalizáció gazdasági veszteseinek érzik magukat. Európában pedig az európai politika veszteseinek érzik magukat. Szociálisan kiszolgáltatottak, féltik az identitásukat, amihez a migráció is hozzájárul, és tartanak az életmódjuk megváltozásától, ezért ellenzik például a klímavédelmi intézkedéseket. Migráció, klímavédelem, a néhány éve kirobbant gazdasági válság, infláció: íme a válasz, hogy az emberek miért aggódnak a jövőjük miatt, és miért nem bíznak a kormányukban vagy bármely állami szervben. Ezért fordulnak a populistákhoz, akik más húrokat pengetnek, ügyesen játszanak az emberek érzelmeivel és valami mást képviselnek. Más a programjuk, és ez sokaknak elég, bármi is legyen az. Ne hagyjuk ki a felsorolásból a dezinformációt, a közösségi média szerepét a félretájékoztatásban. Minél bizalmatlanabbak az emberek a hivatalosságok iránt, annál sebezhetőbbek az álhírekkel szemben. A bizalmatlanság egyfajta dühödt politizálásban nyilvánul meg, amikor a választópolgárok azért mennek el szavazni, mert szoronganak és mérgesek. Egy bizonyos ponton ez fizikai erőszakba torkollhat, mint láttuk Szlovákiában.
Azt mondta, hogy a Parlamentben nincs esély egy nagy szélsőjobboldali blokk megalakulásának. Miért nem tudnak ezek a pártok közös nevezőre jutni?
Az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia az EP legkevésbé összetartó képviselőcsoportjai. Ez azt jelenti, hogy még a frakciókon belül sincs egyetértés a tagok között. Így nehéznek tűnik egy koherens, nagyobb képviselőcsoportot létrehozni a kettőből. Persze lehet azzal érvelni, hogy egy nagy létszámú frakció komolyabb befolyást, jelentős költségvetési meg egyéb forrásokat és eszközöket biztosíthat. Sok kísérletet láttunk rá, hogy létrejöjjön belőlük egy nagy képviselőcsoport, de egyszer sem sikerült. Úgy vélem, hogy ha ez nem történt meg tavaly, két vagy három évvel ezelőtt, akkor nem fog hirtelen megtörténni a választások után sem, mert a nacionalista pártoknak ellentétesek az érdekei.
Itt a vége, kizárták az AfD-t a szélsőjobboldali EP-frakcióból – Marine Le Pen unta meg a németeket.
Ahogy mondani szokták, kilátástalan a nacionalista Internacionálé megalakítása.
Így van. Vegyük a migrációt. Milyen megállapodást lehet kötni a nacionalista olaszok, magyarok és lengyelek között? Ugyanez a helyzet a franciákkal. Gyökeresen ellentétes dolgokat akarnak. Akár csak az Ukrajna elleni háborúval kapcsolatban. Jelenleg két forgatókönyvet tudok elképzelni az ECR és az ID kapcsolatáról: vagy minden marad a régiben, vagy olyasmi történik, ami elindíthat egy nagy átrendeződést. Ilyen lehet, ha Marine Le Pen pártja megpróbál közeledni a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette ECR-hez, vagy a Fidesz csatlakozik ugyanehhez a formációhoz. Ebben az esetben megkezdődne az elvándorlás a frakcióból. Lennének olyan pártok – például a cseh Polgári Demokrata Párt –, amelyek inkább az Európai Néppárthoz csatlakoznának, mert közelebb állnak hozzá, mint Le Penhez vagy Orbán Viktorhoz. Ha a francia szélsőjobb vagy a Fidesz belépne az ECR-ba, az a képviselőcsoport szakadásához vezetne.
Le Pen azért akar jó kapcsolatot ápolni Melonival, mert odahaza tekintélyt akar szerezni. Nem hiszem, hogy érdekli, milyen a megítélése az EU-ban, de mutatni szeretné, hogy közel áll az olasz miniszterelnökhöz, aki egy elismert politikus, és Olaszország végül is még mindig nagy játékos Európában. “Nyugodtan megválaszthattok engem, együtt több hatalmunk lesz, hogy megváltoztassuk Európát!”, ez lenne az üzenete. Aztán az is kérdés, hogy mit tesz Geert Wilders, aki az ID-ben helyet foglaló pártjával megnyerte a hollandiai választásokat. Nem hiszem, hogy Giorgia Meloni egy hajóban szeretne evezni vele.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy a Fidesz készen áll belépni az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjába az EP-választás után – Az ECR tagja Giorgia…
Sokat hallunk az úgynevezett cordon sanitaire-ről, a szélsőjobb elszigeteléséről, amit a távozó EP alkalmazott ezekkel a pártokkal szemben. Ez fenntartható lesz, ha a populisták teret nyernek?
Ha az Identitás és Demokrácia lesz a harmadik vagy negyedik legnagyobb frakció, akkor ez természetesen politikai problémát fog jelenteni a centrumpártoknak. Például ha a liberálisok hátrébb szorulnak, nehéz lesz parlamenti tisztségeket adni nekik úgy, hogy a náluk jelentősebb szélsőjobboldalt közben kizárják azokból. De egyelőre nem ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
Látjuk, hogy a mérsékelt konzervatívok európai és nemzeti szinten is flörtölnek a nacionalista, populista erőkkel. Kockázatosnak tartja ezt?
A hollandiai helyzet jó példa arra a dilemmára, amellyel a fősodorhoz tartozó pártok szembesülnek. Nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a választások után egy szélsőjobboldali párt végez az első helyen. Ez történik Hollandiában. Frans Timmermans (a baloldali ellenzék vezetője — a szerk.) elég jól látta ezt. A választások után azt mondta: az emberek nem akarnak baloldali kormányt, még akkor sem, ha ezek a pártok előkelő helyen végeztek. Valóban: döntened kell, hogy kormányra lépsz-e radikális szélsőséges pártokkal a saját akaratodból, önként és dalolva. Vagy azért csinálod, mert az emberek szavaztak és ezzel feladták neked a leckét. Ha azt akarod, hogy a kormány a lehető legteljesebben tiszteletben tartsa a választók demokratikus választásokon kinyilvánított akaratát, akkor nem zárhatod ki örökre az együttműködést az ilyen pártokkal, de megpróbálhatod érvényesíteni az érdekeidet és ami különösen fontos, az értékeidet. Ezért is figyelemre méltó a vita a liberális frakción belül arról, hogy mit tegyenek a holland tagpárttal, amely koalícióra kíván lépni Wilders szélsőséges Szabadság Pártjával. Nemrég készült egy tanulmány az intézetünkben, amely az európai parlamenti szavazásokat vizsgálta. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy ha a két populista frakció befolyása megnő, de nem jutnak többséghez, az csak a szavazási eredmények öt százalékát változtatja meg. Vagyis ha a középpártok — különösen az Európai Néppárt — nem kötnek kompromisszumot érdekeik és értékeik feladásával, akkor a jobboldal befolyása nem fog számottevően növekedni.
Eric Maurice
Francia EU-szakértő, az Európai Politika Központ nevű brüsszeli kutatóintézet politikai elemzője. Vezette a Robert Schuman Alapítvány brüsszeli irodáját, azt megelőzően húsz évig dolgozott újságíróként Párizsban és Brüsszelben.
Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2024. június 2-án.
