Láttak önök megemlékező – vagy bármilyen – cikket a mi kis erdélyi magyar sajtónkban a Fidesz 33. születésnapjáról*? Mert én nem láttunk. Pedig hát mégis, krisztusi kor, az emberélet útjának fele, a kormány fantasztikus harci sikereiről meg minden, Mészáros Lőrinc és fiatal labdarúgóink sikereiről nem is beszélve.
És az odaáti kormánysajtóban? Ott, ahol a Fidesz megszületett, fiatalon (Arcodon mitesszer, tartsál a Fidesszel!), ahol tíz éve kormányoz, miután leverte a köztársaságot? Majdnem niente. Még a Demokratában is csak két közhelyes magán Facebook-bejegyzés került a szemünk elé. (Igaz, nem mozgunk otthonosan abban a médiavilágban, de valahogy csak híre ment volna.)
Szóval teljes intimitás, egy-két üzenet, rózsaszínű cukrásztészták, lehetnek valahol cuki cicák is – de hol van a diadalittas győzelmi mámor, a büszkeség, főleg a hivatalos szöveg? Vagy a bajnokon a hübrisz helyett hirtelen kitört a szerénység, attól van ez a visszafogottság?
Bizonytalanul érzem magam, mert lehet, hogy csak mi nem láttuk, amit kerestem. Ahogyan évek óta – 2016, a Népszabadság megszüntetése óta – március 15-én egyetlen, de egyetlen magyarországi vagy erdélyi politikus ünnepi beszédében el nem hangzott a sajtószabadság szó! A sajtószabadság ünnepén. A Mit kíván a magyar nemzet első pontjáról hallgatni – felérik ésszel? A legfontosabbról, amelyet ráadásul sikerült kivívni: Táncsicsot kihozták a várbörtönből, lett sajtószabadság! A sajtószabadságharc győzött, uraim, a szabadságharcot leverték – és akkor egy szó sem esik március 15-én a sajtószabadságról? Vagy csak én nem hallottuk ezt is/sem?
No de tegnap, március harmincadikán hirtelen lett szó a sajtószabadságról. Azt követően, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa kemény bírálatot fogalmazott meg a magyar médiahelyzettel kapcsolatban. Olyanokat mondott az az asszonyság, hogy „ a magyar kormány rendszeresen aláássa a független és szakmai jellegű újságírást, ezáltal korlátozza a különböző vélemények szabad kicserélését, különösen a fővároson kívül”, meg hogy „a politikailag vezérelt médiaszabályozó-hatóság és a médiapiacon megjelenő, torzító hatású állami beavatkozás együttes hatása kikezdte a média pluralizmusát és a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon”, és hogy „lejárató kampányok folynak az emberi jogok védelmezői és az oknyomozó újságírók ellen”, továbbá, hogy „az állami hirdetési bevételek elosztásának átláthatatlan, politikai hűségen alapuló folyamatai és a Médiatanács széles mérlegelési mozgástere, felszámolták a média számára szükséges egyenlő játékteret és korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon”.
Erre már volt válasz a kormánymédiában, a legmarkánsabban ismét Varga Judit igazságügyi miniszter lépett fel, egyebek mellett kijelentve: „Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben”. De hát ez távolról sem tekinthető születésnapi köszöntésnek, ráadásul a pluralizmusról hirtelen az jut eszünkbe, hogy Magyarországon vidékre kizárólag a kormánypárti sajtó jut el (ugyanazzal az országos tartalommal, csak a megyei, helyi hírek másak), és hogy a Médiatanácsnak mind az öt tagja + természetesen az elnöke: kormánypárti. (Ez már majdnem akkora pluralizmus, mint az RMDSZ belső pluralizmusa.)
Hanem az igazi születésnapi köszöntő mégis megszületett! Az egyik jeles alapító tag írta az államelnöknek címezve. Emelkedett, őszinte szöveg, visszatekintés és jövőremény. Valóságformáló dokumentum lehet! Olvassák el, kérem, itt és most.
*A szervezet megalakulására némi vitákat, egyeztetéseket követően 1988. március 30-án került sor a kollégium Ménesi úti épületének alagsorában. A név szintén vita tárgya volt, végül a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz)-titulusban állapodtak meg. Az alapítók különböző főiskolákról-egyetemekről érkező fiatalok voltak, de a társaság központi magját a „bibósok” alkották. Később ők vették át a vezető szerepet.