Puzsér Róbert: A feudális rendszer terméke ez a gyalázatos ügy – a kegyelmes asszonyoknak számot kellene adniuk, miért is hagyták futni a pedofil ragadozó bűnsegédjét
Ébredéspillanatot élt át a társadalom, amikor értesült a botrányt okozó elnöki kegyelemről – véli Puzsér Róbert. A publicista szerint ezt a pillanatot ki lehetett volna használni arra, hogy párbeszéd induljon az Orbán-rendszer válságáról – ő ugyanis úgy látja, hogy a gyermekmolesztáló bűntársának adott kegyelem nem Novák Katalin vagy Varga Judit kegyelme, hanem a rendszer kegyelme volt, „a feudális Magyarország terméke”. A Magyar Hangnak arról is beszélt, szerinte mi akadályozza a Hősök terén tartott tüntetés civil szervezőit abban, hogy a kegyelmi ügyön túl más nemzeti minimumokat is felkaroljanak, és hogy miért nem tartja elegendőnek, hogy a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter is távozik a közéletből.
– Orbán Viktor éppen gyermekvédelmi szigorításokról beszél a parlamentben, miközben ezt az interjút készítjük. Gondolja, hogy ezzel vége a kegyelmi botránynak? Sikerül a kormánynak lecsendesítenie a felháborodást, és visszavennie a kezdeményezőszerepet?
– Orbán és Rogán sajnos már visszavette a pillanatot a civilektől, holott a mai napig sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem adott magyarázatot arra, hogy miért kegyelmezett. Nem is tehetik, ez ugyanis nem az ő autonóm cselekményük, hanem a rendszer kegyelme volt. Nem Novák Katalin kegyelme, nem Varga Judit kegyelme, és még csak nem is Balog Zoltán kegyelme. Orbán és Rogán most úgy tesz, mintha a felelősök elszámoltak volna azzal, amit elkövettek, pedig épp ez nem történt meg. Mintha Novák és Varga pont azért mondott volna le, hogy ne kelljen elszámolniuk a kegyelmi döntésükkel. Szó sincs arról, hogy vállalnák a következményeket – ellenkezőleg: a lemondásuk annak az üzenete, hogy őket a továbbiakban kéretik nem zargatni ezzel. Ők most már magánszemélyek, akiket megillet a magánélet védelme. Csakhogy ez így nem annyira oké. Nincs magyarázat, így pedig ezen az ügyön nem lehet továbblépni.
– A Fidesz azt mondja, legyen elég a vezéráldozat. És azt kérdezi: „hát semmi nem elég a baloldalnak?” – hiszen volt következmény, nem is akármilyen.
– A kormánymédia Gyurcsány Ferenc le nem mondásával akarja párhuzamba állítani ezt az ügyet, mondván: a baloldalon nincs következmény, a jobboldalon meg van. Csakhogy Gyurcsány le nem mondása egyedül Orbán le nem mondásával állítható párhuzamba, nem holmi Novák Katalinéval vagy Varga Juditéval, akik szemlátomást simán feláldozhatók. Mindössze sakkfigurák a táblán. A sakkban minden bábuval a király lép – mert valójában a király sakkozik. Ő dönt minden lépésnél, hogy saját maga lép, vagy valamelyik bábuval lép maga helyett. Ebben a sakkjátékban Orbán Viktor a király, a másik színnel meg Gyurcsány Ferenc volt egykor a király. Bármelyik bábu feláldozható, de a király nem kerülhet le a tábláról, mert abban a pillanatban a játéknak vége. Tizennyolc éve Gyurcsány le nem mondása nyomán alakult ki az a társadalmi élmény, hogy a lemondás a legnagyobb precedens, ami megvalósulhat. Csakhogy ez nincs így: a lemondás bizonyos értelemben a minimum. Ezenfelül pedig a kegyelmes asszonyoknak számot kellene adniuk arról, miért is kegyelmeztek meg egy pedofil ragadozó bűnsegédjének.
– Van társadalmi igény a magyarázatra?
– Jelen pillanatban ez kétségtelenül megvan, mert ez az ügy az egész társadalmat megmozgatta. Sejtelmünk sem lehet, hogy Orbán Viktor az intézeteivel mit mért, de hogy nagyon megijedt tőle, az biztos. Annyira megijedt, hogy az évértékelőjében a kegyelmi ügyet rémálomnak nevezte, pedig rá nem jellemző, hogy a kétségeit meg a félelmeit megossza a nyilvánossággal, általában sikert demonstrál ezeken az évértékeléseken. Beszédes az is, hogy Novák Katalinnak meg kellett szakítania katari útját, és haza kellett jönnie szombaton, mert a lemondása egy napot sem várhatott.
– Ön szerint mikor nyerte vissza a pillanatot a civilektől Orbán Viktor? És miért gondolja, hogy visszavette a kezdeményezést?
– Úgy vélem, hogy ezt az ügyet nem szabad pusztán gyermekvédelmi problémaként kezelni. Ebből az egyetlen precedensből le lehetne és le is kellene vezetni a teljes hűbéri berendezkedés elutasítását, az átfogó kritikáját annak a feudális uralomnak, amely nem engedi Magyarországot polgárosodni, és amelyből az ország Kelethez csatolása is következik: az a hisztérikus szuverenitásvédelmi kardcsörtetés, amelynek során a magyar kormány éppen hogy nem az ország szuverenitását védelmezi, hanem a rezsim, az állam és a társadalom hűbéri berendezkedését, a személyi függőségek egész Magyarországra kiterjedő rendszerét. Orbán Viktor nem Brüsszel ellen meg Soros ellen szabadságharcol, hanem a modernitás ellen – mert ha annyira kellene Orbánnak a szuverenitás, akkor az Moszkvával szemben is fontos lenne. Csakhogy Moszkvával szemben nem annyira fontos, mert Moszkva épp a támasza ennek a feudális berendezkedésnek. Brüsszel pedig a kihívója és a veszélyeztetője – Orbán ezért szabadságharcol ellene.
– Nem éppen azért mentek ennyien az utcára, mert nem a külpolitika vagy a korrupció volt a téma, hanem egy átélhető probléma, amivel mindenki azonosulni tudott: a gyermekek védelme?
– Dehogynem. És ha így van, akkor most elégedettek lehetünk. Lezajlott egy nagyszerű demonstráció, rengeteg ember kint volt rajta, szép fotók készültek, mindenki egy kicsit demokráciában érezhette magát, kinyílt az ablak nyugatra, és be áramlott a friss levegő. Akkor minden rendben van, ugye?
– Szigorú gyermekvédelmi intézkedések születnek, ez előrelépés, nem?
– Így van. A civilek megnyugodhatnak. Sikerült. A mozgalom győzött.
– A tüntetést szervező civilek, influenszerek ön szerint gondoltak a gyermekvédelmen kívül bármi mást is ennek az egész megmozdulásnak a céljáról? A civil térfélen helyezték el magukat, a pártokat kifejezetten kérték, hogy ne vegyenek részt pártként a megmozduláson, és teljesen a gyermekvédelemre fűzték fel a demonstrációt. Nem úgy néztek ki, mint akiknek más politikai céljuk is van.
– Nem úgy tűnik, hogy a demonstráció szervezői rendszerszinten hívnák ki az orbáni berendezkedést. Pedig az is egy teljesen civil ügy, hogy legyen Magyarországon polgárosodás, és a modernizációt ne gátolja a feudális önkény. Az is civil ügy, hogy az állami ellátórendszer szolgáltatásai legalább elfogadható színvonalon működjenek. Az is civil ügy, hogy legyen végre Magyarországon konszolidáció, a hideg polgárháborút társadalmi megbékélés váltsa fel, és szülessenek legalább minimális konszenzusok. Az is civil ügy, hogy érvényesüljön a legcsekélyebb értelemben vett szolidaritás a szegényekkel, Kelet-Magyarországgal, a hajléktalanokkal, a cigányokkal és mindazokkal, akik a társadalom perifériájára szorultak. Miért civilebb ügy az, hogy gyerekeket ne lehessen megrontani, mint az, hogy Magyarországon az őrjöngő kultúrharc adja át a helyét a nemzetegyesítésnek és a közös felzárkózásnak? Miért civilebb ügy az, hogy pedofilok bűntársainak ne lehessen megkegyelmezni, mint az, hogy Magyarország egészségügyi és oktatási rendszere modernizálódjon? Nem arról van szó, hogy Orbán takarodjon el. Nem arról van szó, hogy ne ez, hanem amaz vezesse az országot. Ez nem pártpolitika. Ezek a magyar nemzet sorskérdései. Ki kellene ezt az ügyet tágítani. Mert az, hogy ezeket a gyerekeket megrontották, és az, hogy utána a pedofil intézmény-igazgató bűnsegédjét kegyelemben részesítették, a hűbéri rend következménye. Ez a gyalázatos kegyelem a feudális Magyarország terméke, egy polgári társadalomban ilyesmi nem történhetne meg, mert ott egy köztársasági elnöknek semmi oka nem lenne arra, hogy egy gyermekmegrontó bűntársának megkegyelmezzen. Ha tetszik, ha nem, Novák Katalin azért nem volt köztársasági elnök, Varga Judit pedig azért nem volt igazságügyi miniszter, mert ha azok lettek volna, dönthettek volna másképp. Csakhogy ők senkik, a rendszer meg minden – ezt kell megérteni. A modernitás nem egyszerűen Magyarország felzárkózását jelentené, hanem egy olyan berendezkedést, ahol nem hűbéri előjogok határozzák meg a döntéseket a magyarok közös ügyeiről, hanem ahol az intézményből, a hivatalból, a mandátumból döntési autonómia következik, és ahol a jog uralkodik, nem pedig a kegy. A kegyelmi ügy kapcsán tüntetésről tüntetésre el lehetne mondani a rendszerről sok-sok fontos közlést. Ki kellene fejteni belőle a rendszer összefüggő kritikáját – és ez nem pártpolitika.
– Magyar Péter felbukkanása akár ilyen kísérletként is értelmezhető. Mennyire gondolja őt hitelesnek?
– Nem tudom megítélni, miért távozott az Orbán-rendszerből. Van egy olyan félelmem, hogy kiszorították, és ez a helyzet nem különbözik attól, mint amikor Simicska Lajos vagy Bige László kikelt a rendszer ellen. Simicska és Bige nem a meggyőződésük szerint cselekedett, hanem csak a gazdasági érdekeik mentén. Sokáig a NER haszonélvezőinek számítottak, aztán amikor kiszorultak a rendszerből, varázsütésre demokratává váltak, és már mentek is a hatalomtól független sajtóhoz nyilatkozni arról, hogy ebben az országban milyen tarthatatlan viszonyok uralkodnak. Mintha ezek az állapotok egy cseppet is zavarták volna őket, amikor még a NER elitjének tagjai voltak. Nos, Magyar Péterrel kapcsolatban is felvetődik ennek a gyanúja. Nyilván azt kívánom, hogy ez a gyanú ne igazolódjon be, de őszintén szólva nem tudom megítélni, hogy Rogán Antal és köre tényleg olyan eszközökhöz folyamodik-e, amelyek Magyar Péter számára már elfogadhatatlanok, vagy egyszerűen csak Rogán meg közeli NER-társai kiszorították Magyar Pétert valami jövedelmező üzletből. Egyelőre nehezen merek egy igazhitű demokratát látni Magyar Péterben, aki az elveiért feladja az Orbán-rendszerben szerzett pozícióit.
– Mindenképpen tisztán morális okból kell cselekednie annak, aki végül változásokat ér el egy országban? Sokszor egyszerűen a külső vagy belsőhatalmi viszonyok megváltozása is eredményezheti azt, hogy egy politikai rendszer más irányba fordul.
– De ugyan miféle változás lesz az, amit a hatalmi viszonyok változása eredményez? Mi itt, Magyarországon mindig változást óhajtunk, mert soha nincs elég fantáziánk ahhoz, hogy rosszabb jöhet, mint ami van. Gyurcsány után is ezt hittük. És mindig rosszabb jön. A demokráciához nem elegendők az intézmények vagy kellő mennyiségű, Orbán rendszeréből kiszoruló tőkés. Meggyőződéses demokraták kellenének ahhoz, hogy Magyarországon demokrácia legyen. Ezért nem sikerült már a rendszerváltás sem. A harmadik köztársaság létrehozott tőzsdét, alkotmánybíróságot meg számvevőszéket, és mi, naiv kelet-európaiak azt képzeltük, hogy a nyugati mintára megalkotott pénzügyi és jogállami intézmények majd demokráciát okoznak. Csak-hogy nem okoznak. Csak demokraták okoznak demokráciát.
– Ha most a kegyelmi botrány lecseng, és nem lesz folytatása, mi fog történni? Nem változik Magyarországon semmi? Mintha mi sem történt volna?
– Természetesen nem változik semmi, ha a liberális értelmiség meg a kormánytól független média nem kényszeríti ki a válaszokat. Utcára kellene vinni az embereket legalább addig, amíg a hatalom nem tárja fel a kegyelmi döntés hátterét. Ezt a pillanatot nem lenne szabad veszni hagyni. Csakhogy az az érzésem, hogy az influenszerek maguk is megrémültek a saját erejüktől, amikor meglátták azt az óriási tömeget a Hősök terén. Ehhez a százötvenezer emberhez hatalmas felelősség tartozik. Ennyi embernek irányt szabni, ehhez rendkívüli politikai bátorság kell. És talán maguk a demonstráció szervezői sem hiszik el magukról, hogy ezt megtehetik. Pedig megtehetnék, úgyhogy jó lenne, ha elhinnék. A minimum az lenne, hogy újra és újra utcára vonulnak, amíg nem kapnak választ arra a kérdésre, miként született meg ez a kegyelem. Erre azonban nem kerül sor. Szerintem azért, mert ha ezt valaki megfogalmazza, az olyan, mint egy fenyegetés, és Rogán Antal is így értheti. És onnantól az érintettnek számítania kell arra, hogy a köztévében, a Tv2-Tényekben meg az Origón minden híradás arról fog szólni, hogy megerőszakolta a saját anyját, megölte a szomszédját, megmérgezte a kerekes kutat, magyargyűlölő. Bármilyen hazugság elképzelhető. Ezután nyilván be lehet perelni az összes rágalmazó orgánumot, és öt év alatt meg is lehet nyerni az összes pert, de addigra az egyszeri ellenzéki már el lett hiteltelenítve a magyarok hetven-nyolcvan százalékának szemében. Ki akarja ezt magának? Pedig égető szükség lenne arra, hogy létrejöjjön egy informális háló, amely örökké ott lebeg a hatalom fölött, amely ha átlép egy vörös vonalat, akkor a civil szféra felgerjed, és odaver az asztalra. Aztán, ha megrendszabályozta a hatalmat, visszavonul, és amikor a rendszer újra átlép egy vörös vonalat, akkor megint megmutatja, hogy azért a víz az úr. Márpedig a hatalom az elmúlt tizennégy évben számos vörös vonalat átlépett. Itt és most, a köztársasági elnöki kegyelem magyarázatán túlmenően meg kellene vonni még három vörös vonalat: feudalizmus vagy polgári társadalom, őrjöngőkultúrharc vagy nemzetegyesítés, neoliberalizmus vagy szociális gondoskodás. Ezek igazán jól átélhetőkérdések. Ezekkel kapcsolatban kellene társadalmi diskurzust generálni, és beszélni azon válság természetéről, amely ezt a kegyelmet okozta. Ha ez nem történik meg, ilyen és hasonló ügyek továbbra is ezrével fognak lezajlani. Hány ilyen eset történhetett anélkül, hogy ki-derült volna? Ez egy nagyszerű alkalom, mert most épp nyitva van a társadalom szeme. Ez egy ébredéspillanat.
– Akkor mégsem múlt el a pillanat?
– Most múlik pontosan.
– Nemrég jelent meg az új könyve. A korábbiaktól eltérően ezúttal elvontabb, filozófiai témáról írt. Milyen visszajelzéseket kap? Meglepte vele a közönségét?
– Váratlanul nagy sikert arat a Metafizika című könyvem, jelenleg a Bookline és a Libri sikerlistáján egyaránt első helyen áll. Egy tizenötezer forintos könyvről van szó, ami a könyvpiacon horribilis ár, úgyhogy nemcsak a kiadó meg a forgalmazók állnak döbbenten a jelenség előtt, de én magam sem számítottam erre. Ez a kötet félig ontológiai igényű létfejtés, félig spirituális ihletésű képzőművészet, az volt a szándékom, hogy valamennyi oldalpár egyszerre kommunikáljon az agy két féltekéjével. Tizenkét éven át írtam és álmodtam ezt a könyvet, átválogattam hozzá több száz képzőművész több ezer műalkotását, úgyhogy most egyszerre érzek elégedettséget és megkönnyebbülést, mert ekkora vállalkozásba soha azelőtt nem fogtam. Ha egy nap majd lehunyom a szemem, ez a könyv jótáll helyettem.
Forrás: a Magyar Hang VII. évfolyama 9. számának (2024. március 1–7.) nyomtatott változata.
