A 24.hu cikke vasárnap reggel került fel, a címben jelzett tapasztalat napok óta foglalkoztatja a szakembereket és a laikusokat: miért volt olyan „gyors” a futópálya Tokióban? S hogy szintén kérdéssel folytassuk: ki más tudná ezt jobban megmondani, mint Futó Csaba? Éljen az atlétika!
A sportolók egy valamit egyből megtapasztalhattak, amint Tokióba érkeztek: melegebb van annál, mint amit a szervezők ígértek még akkor, amikor megpályázták a rendezést. Sokan megszenvedik ezt a hőséget, bár olyanok is vannak szép számmal, akiknek ez még előnyt is jelent, nem is kell tovább menni a magyar csapatnál, az aranyérmes Tótka Sándor és az ezüstöt nyert Csipes Tamara, valamint Rasovszky Kristóf is azt mondta, nekik ez még valahol kapóra is jött.
A harminc fok feletti hőmérsékletet még nehezebbé teszi, hogy mellette elég magas a páratartalom is, elég csak sétálni egy kicsit az utcán, hogy az emberről már patakokban folyjon a víz. Közben pedig elhűlve figyeli, hogy ilyen körülmények ellenére is sorra dőlnek meg az olimpiai és világrekordok az atlétikai stadionban, ahol gyakorlatilag minden versenynapra jut valami újabb csúcs.
Mindez nem véletlen és a magyarázat is megvan rá.
„Sok pályán futottam már, de ez eddig a legelképesztőbb. Ahogy leér, már pattan is vissza a lábam, mintha nem is találkozna a felülettel” – mondta az NPR-nek Kyron McMaster, aki negyedik lett a 400 gátasoknál.
Több atléta is elmondta már, és a versenyeket látva is egyből átjön, hogy elképesztően gyors a tokiói pálya, érzésre könnyedén futják meg az egyéni és országos legjobbakat, vagy épp az olimpiai és világrekordokat. A 100 méteren meglepetésre győztes Marcell Jacobs életében először májusban futott tíz másodpercen belül, az olimpián pedig már 9,80-as idővel szállította az aranyérmet.
Míg évtizedekkel ezelőtt az atléták salakon rótták a köröket, azok a pályák a rengeteg használat és az időjárásnak való kitettség miatt többnyire tönkrementek. Így a mesterséges borításoké lett a terep, amik mögött elég komoly tudomány áll. Az olimpiai borítást egy olasz cég, a Mondo gyártja már az 1976-os montreali játékok óta, és ami nem is titkolja, hogy a sok rekord elérése volt a cél, amikor a 2021-re készültek. Konkrétan azt ígérték, hogy kihozzák az emberi teljesítőképességből azt, amit korábban sosem láttunk. Az időeredmények pedig alátámasztják mindezt.
A Mondo képviseletében a pályatervező Andrea Vallauri mondta el a New York Timesnak, hogy valami különlegessel készültek Tokióra, a riói körülményeket akarták felturbózni, a fejlesztések pedig három évig zajlottak, majd utána kikérték az atléták véleményét. A reakciók név nélkül érkeztek, viszont Vallauri elmondása szerint többnyire ugyanaz volt a reakció:
ez a tökéletes borítás.
A titok pedig az, hogy a felső réteghez pluszban gumigranulátumot adtak, de a felszín még így is merev, alatta viszont van egy kis hatszögletű légzsebekből álló szerkezet, ami nemhogy csillapítja az ütéseket, hanem visszaad valamennyit az energiából. Olyan, mint egy trambulin, ezért érzi sok sportoló, mintha a fellegekben járna. Vallauri szerint ez maximum két százalékot adhat csak hozzá a sportolók teljesítményéhez, de akkor, ha tized- és századmásodpercek döntenek, az már különbséget jelenthet.
Nem mindenki rajong érte egyébként. A Times-cikkben a francia sprinter, Jimmy Vacaunt elmondta, hogy az edzések során úgy érezte, több időre volt szüksége a regenerálódáshoz, az ízületeit érezte jobban leterhelve, de mások is panaszkodtak arra, hogy egy ilyen pálya akár komoly sérüléseket is okozhat.
Többen, köztük a 400 gátat megnyerő Karsten Warholm sem hiszi, hogy csak és kizárólag a borítás miatt dőlnek számolatlanul a rekordok. A norvég, aki maga is egy másodpercet faragott a korábbi világrekordból, azt vallja, egyszerűen ennyire jó a mai mezőny, hogy ezek az eredmények benne vannak az atlétákban. Jó példa lehet erre akár az az amerikai Sydney McLaughlin is, aki júniusban úgyis világrekordot repesztett 400 gáton, hogy nem Mondo-borításon futott – aztán mondjuk Tokióban több mint négy tizedet javított az időeredményén.
Warholmnak egyébként van egy másik sejtése is arra vonatkozóan, hogy egyesek miért futnak kiemelkedően: a norvég a Nike-t viselő riválisa, Rai Benjamin miatt fakadt ki, szerint baromság, hogy engedélyezték a sportszergyártó újfajta szöges cipőjét, ami körül elég nagy vita alakult már ki az olimpia előtt is, de egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy valóban előnyt jelentene abban futni. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke pedig azt hajtogatja, jót tesz a sportnak, ha engedélyezik az innovációt.
Akárhogy is, az atlétika az olimpián megint a szebbik arcát mutatta, a számtalan rekord mellett ugyanis rengeteg izgalmas versenyt láttunk és nagy meglepetéseket.
